Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

125 éve született Krúdy Gyula

National Geographic Magyarország

1878. október 21-én, 125 évvel ezelőtt Nyíregyházán született Krúdy Gyula, a magyar irodalom legtermékenyebb és legkülöncebb írója. Hősei, Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd egy letűnt korszak megtestesítői, ugyanakkor az új idők tanúi.

A nyírségi nemesi család büszke ősökkel dicsekedhet, az író nagyapja 1849-ben Komárom falait védelmezte századosi rangban, később, az amnesztia után, megyei főügyészé nevezték ki. Feladatai közé tartozott a bandákba verődött honvédek letartóztatása, ami nem lehetett túlságosan ínyére, hiszen saját testvéröccse, Kálmán is közéjük tartozott. Az 50-es évek passzív ellenállása valóságos legendákat szőtt a híres betyár köré, ezek ihlették meg Mikszáthot is, mikor megírta Krúdy Kálmán történeteit.

Törvénytelen gyerek

A lázadás szelleme tovább élt az író apjában is, szerelmét a család háziszolgájában, Csákányi Juliannában találta meg. Az (íróval) állapotos leányt elzavarták, de a két fiatal szerelme erős volt, ismét egymásra találtak, ám hivatalosan csak 1895-ben kelnek egybe.

Krúdy Gyula tehát törvénytelen gyerekként látta meg a napvilágot, ennek ellenére nemesi neveltetést kapott. Iskoláit Podolinban (1887-91) és Nyíregyházán végezte. Későbbiekben vissza-visszaköszönnek ezek a helyszínek, az itt megismert emberek, jellemek. A Nyírség különleges természeti adottságai, dzsentrivilág élete, írói munkássága végéig kedvenc témája marad:

„A Nyírség az a hely, ahol legtovább volt agaruk és vizslakutyájuk a tönkrement gavalléroknak, és mindig-mindig emlékeztek a régi uraságra, elkótyavetélt tekintélyre, ősi birtokra és fennhéjázó nemességre. Itt mindenki a múltjából akart megélni.”

Magányos ifjúkor

Ifjúkorát magányosnak írja le, mely magányt könyveivel osztotta meg, kedvence Dickens, Puskin, Turgenyev, Reviczky, visszatérő olvasmánya az Ezeregyéjszaka meséi, innen kölcsönzi magának a Szindbád nevet.

Írói tehetségét tanára, Porubszky Pál fedezi fel, aki élete végéig példaképe Krúdynak: „… rajtakaptam magam, néha csak azért szeretném kivágni a rezet, hogy az öreg Porubszky ott Nyíregyházán meg legyen velem elégedve.”

14 évesen írja meg első novelláskötetét, (Miért ölte meg Káin Ábelt?) és többé már le sem teszi a tollat. 1894-ben a Debreceni Ellenőr c. napilap alkalmazná (korábban azt gondolták, hogy a nagyapa írásait közölték le, ezért nagy meglepetést keltett a 14 éves fiú megjelenése), ezért elszökik hazulról. Érettségi vizsgára apja követelésére érkezik haza, az után már semmi nem tarthatja vissza, Debrecenbe, onnan Nagyváradra megy. 17 évesen beleveti magát a gondtalan újságírók életébe, iszik, dohányzik, nőket hódít meg, és lassan elsüllyed a tönkrement zsenik tengerébe, szerencsére maga is érzi, hogy nem folytathatja tovább: „El kell mennem Váradról, mert megdöglöm, mint egy kutya; mindennap részegen, holtrészegen menni haza, az megöl engem.”

Pest, Pest, Pest…

18 évesen felkerül Pestre, minden költő álmának színhelyére. Visszaemlékezései ellentmondásosak első éveiről, nyomorról beszél, bár életrajzírói szerint cikkei honoráriuma mellett még otthonról is kap pénzt. Édesapja azért támogatja, mert azt hiszi, fia a jogi karra kíván jelentkezni.

Írásai szinte mindenhol olvashatóak, legtöbb azonban az Egyetértésben jelenik meg, 1901-ben születik meg első regénye, Az aranybánya, mely tipikus karrierregény. Korabeli műveinek helyszíne a nyírségi dzsentrivilág, kritikusai (kevesen voltak) témái miatt egyfajta Mikszáth-epigont látnak benne, annak ellenére, hogy az ő főhősei különböznek a mikszáthi dzsentritől, ők már egy pusztulásra ítélt világ szeretetteljes halálraítéltjei.

Magánélete alig változik, annak ellenére, hogy megnősül (felesége Spiegler Bella) és megszületik első gyermeke. Tovább folytatja szabados életvitelét, kártyázik, párbajozik, italozik, szenvedélyévé válik a lóverseny és természetesen a szebbik nem hódítása. Állandó anyagi csőd fenyegeti, miközben párizsi ösztöndíját, (2000 koronát) egyetlen nap alatt elkártyázza. Családjával alig törődik, szállodákban és kávézókban él, otthon hónapokig nem látják, 1910-ig többet beszélnek botrányos életéről, mint műveiről.

A vörös postakocsi

Krúdy sajátos szimbolista-impresszionista stílusa 1911-től már teljes egészében kibontakozik, ekkor jelenik meg a Szindbád ifjúsága, a sorozat első része. E műnek szerzett halhatatlanságot Huszárik Zoltán filmje, (Szindbád) Latinovits Zoltán főszereplésével.

1913-ban adják ki legismertebb alkotását: A vörös postakocsit, ez az év hozza meg számára a Petőfi Társaság tagságát is. Ekkorra a pesti irodalmi világ megbecsült alakja, mindenki elismeri kvalitását, ennek ellenére nem csatlakozik sem a Nyugat újító nemzedékéhez, sem a „konzervatívokhoz”, mindvégig kívülálló, magányos marad.

A világháború alatt teljesen visszavonul, kiábrándul az életből, elválik feleségétől, igaz csak azért, hogy elvegye Várady Zsuzsát. Bár nem foglalkozik politikával, 1918-19-ben mégis a forradalom mellé áll, szerkesztője lesz a Néplapnak, riportot ír a kápolnai földosztásról, támogatja a Tanácsköztársaságot.

Csalódottság

A 20-as években kezdődnek anyagi gondjai, politikai okokból kiadói visszalépnek, könyveit visszautasítják, pedig margitszigeti magányában születik meg az Álmoskönyv, A Napraforgó, és az N.N. Egészsége annyira megromlik, hogy 1927-ben szanatóriumba kerül, és teljesen már soha nem épül fel. Műveiben, és életében már a halálra készül (Purgatórium, Zöld Ász, Önvád), már nem segít Rothermere anyagi támogatása se, csődöt kérnek ellene és kilakoltatják. 1931-ben jelenik meg utolsó novelláskötete: Az élet álom. Utoljára még felemeli hangját az egyre erősebb antiszemitizmus ellen, megírja a Tiszaeszlári Solymosi Eszter-t. „Magyarországon még mindig a legérdekesebbek a vallási problémák, ama mellékes problémák mellett, hogy nem mindenkinek van ennivalója.”

Csalódottan, elkeseredve halt meg, ötvennél több regényt, háromezer novellát és megszámlálhatatlan cikket hátrahagyva, 1933. május 12-én, Budapesten.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket