Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

500 éve született Nostradamus

National Geographic Magyarország

Fél évezred távlatából sem merült feledésbe a XVI. századi orvos és jövendőmondó, az 1503. december 14-én a franciaországi Saint-Rémy-de-Provence-ban született Michel de Nostradam - ismertebb nevén Nostradamus.

Kilenc esztendős volt, amikor zsidó származású szülei a katolikus hitre tértek, és a párizsi Notre Dame székesegyházról kapták a nevüket. Az élénk fiú gyorsan tanult – latint, görögöt, hébert, matematikát – és asztrológiát. Galilei perbe fogása előtt száz évvel Nostradamus már a kopernikuszi világkép elméletét vallotta.

Szülei 1522-ben Montpellier-be küldték, hogy orvosnak tanuljon. Három év múltán már engedélyezték neki, hogy orvosi gyakorlatot folytasson. Saját gyógymódját, receptjeit alkalmazta, és rövid idő alatt gyógyítói hírnévre tett szert. Négy évi vándorlás után Montpellier-ben fejezte be tanulmányait.

Ezt követően az Európa-szerte ismert filozófus, Cesar Scaliger meghívására a Garonne-folyó melletti Agenba költözött, és 1534 körül megnősült. Házasságából egy fia és egy lánya született. Az évszázad harmincas éveiben Európában pusztító pestisjárvány azonban elérte Agent is, s elragadta feleségét és mindkét gyermekét.

Nostradamus talán élete végéig megmaradt volna az orvosi hivatás gyakorlása mellett – különösen, mivel fáradhatatlanul küzdött a pestis ellen – , ha itáliai vándorlásai során össze nem találkozott volna egy ismeretlen ferencesrendi baráttal. Meglátta és leborulva köszöntötte a szerzetest, mint leendő pápát. És valóban, Felice Prettit sok-sok év múlva, 1585-ben katolikus egyházfővé választották, és az V. Sixtus nevet vette fel.

Az úgynevezett szabad művészeteket is kitanult orvos-csillagjós az 1550-es években Salon de Provence-ban telepedett le, és ott orvosi gyakorlatot folytatott. Feleségül vett egy gazdag özvegyasszonyt, akitől hat gyermeke született. A városban ma is áll a ház, amelyben népes családjával élt.

Azokban az időkben általánosan elterjedt az asztrológia alkalmazása a gyógyászatban – a gyógyszerek elkészítésének és bevételének optimális időpontját igyekeztek kikövetkeztetni a csillagok állásából. Feltételezhető, hogy Nostradamus ekkor jöhetett rá valamire, aminek segítségével ma is világszerte ismert jövendöléseit, a Próféciák egyenként ezer négysorosát elkészítette.

Amikor II. Henrik francia király és felesége, Medici Katalin 1556-ban a királyi udvarba hívatta Nostradamust, már ismert volt jóslatairól. Ezek közé tartozott az a négysoros is, amely megjövendölte a király tragikus halálát. Ő azonban a királyi udvarból később visszatért Salonba, és élete hátralévő részében horoszkópokat készített előkelő látogatóinak, valamint folytatta a négysorosok írását.

Amint azt egyik négysorosában megjósolta, Nostradamus 1566. július 2-án hunyt el. Állva temették el a saloni ferencesek templomának falába, majd miután a francia forradalom alatt sírját felnyitották, a Szent Lőrinc templomban helyezték örök nyugalomra. Sírja és képmása ma is ott található.

Máig vita tárgyát képezi, hogy Nostradamus prófétai tehetséggel megáldott jövőbelátó, vagy közönséges sarlatán volt-e. A Próféciák tíz Centuriájának ezer négysoros jóslata közül több valóra vált, míg mások nem következtek be, jelentős részük pedig annyira homályos, hogy lehetetlen belőlük bármit kikövetkeztetni. A beváltnak tekinthető jóslatok közé tartozik például a Népszövetség felbomlásáról szóló (I./47.), az iráni sah letaszítását megjövendölő (I./70.) és az atombomba Hirosimára és Nagszakira történt ledobását megjósoló négysoros (II./6.). A “melléfogások” közé sorolható egyebek közt az a jóslat, hogy “Napóleon a XIX. század elején megszállja Angliát és hosszú ideig uralkodik a szigetországban”.

Nostradamus jóslatait a halálát követő évszázadok során sokan nemcsak elhitték, és esetenként félreértelmezték, hanem már a kezdeti időktől fogva hamisították is és a hamisítványokat propagandacélokra használták, mint például Goebbels náci propagandaminiszter tette.

Példák sorát lehet felhozni arra, hogy politikusok még napjainkban is rendszeresen kikérik döntéseik előtt csillagjósok tanácsait. A “felvilágosodás és a józan ész hazájában”, Franciaországban még ma is működő mintegy 60-100 ezer csillagjós és jövendőmondó évi keresete eléri a 35 milliárd frankot. 2000 júniusában vált csak ismeretessé, hogy a néhai Mitterrand elnök fontosabb politikai döntéseinek meghozatala előtt renszeresen kikérte Elizabeth Teissier svájci asztrológus tanácsát.

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket