Jusztina, Kozma, Damján2020. szeptember 26., szombat
Kultúra

Nehéz fordítás – Megjelent az Újszövetség cigányul

National Geographic Magyarország

Megjelent az Újszövetség cigány fordítása. A világon az első cigány nyelvű Biblia teljes terjedelmében a legkésőbb 2005-ben megjelenhet - tájékoztatta a kiadványt gondozó Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat csütörtökön az MTI-t.

A szentírás lovári-magyar nyelven, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyásával lát napvilágot: egymás melletti hasábokban olvasható, így párhuzamosan követhető a két szövegrész.

Tarjányi Béla egyetemi professzor közlése szerint az Újszövetség cigány nyelvre való átültetésére már volt próbálkozás korábban, a teljes – az Ószövetséget is magában foglaló – Biblia lefordítása azonban egyedülálló a világon. “Eszmei értéke lesz a világban” – hangsúlyozta.

A lovári-magyar Újszövetség 3300 példányban jelent meg, s már a felénél tart az Ószövetség könyveinek fordítása is. A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékével együttműködve – három évvel ezelőtt vállalkozott arra, hogy elkészítteti és kiadja a teljes Biblia cigány (lovári) nyelvű fordítását.

“A projekt jelentősége abból adódik, hogy nincs a világon másik, ilyen létszámú népcsoport (10-15 millió), amelynek a nyelvére le ne fordították volna a Bibliát” – írja a kezdeményezésről szóló ajánlóban a professzor.

A bibliatársulat Vesho-Farkas Zoltán műfordítót kérte fel a munkára. A fordítást Ruva Pál Sándor cigány író és fordító lektorálja, teológiai szempontból pedig Tarjányi Béla tekinti át.

A professzor szerint nem véletlen, hogy cigány nyelvre eddig senkinek sem sikerült lefordítania a teljes Szentírást. “Hogy a tizenötmilliós cigányságnak mindmáig miért nincs saját nyelvű Szentírása, annak oka alapvetően a cigány nyelv(ek) sajátosságaiban keresendő” – mutatott rá.

Magyarországon a cigány nyelv négy nyelvcsaládra oszlik: oláh cigány (vlah), fódozó cigány (gurvári), magyar cigány (romungro) és német cigány (szinto). Ezek között az eltérés olyan erős, hogy az egyes nyelvjárásokat beszélők nem értik meg egymást.

Tarjányi Béla a fordítás nehézségei kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy mindegyik cigány nyelvre, illetve nyelvjárásra a sajátos szókincs szegénysége jellemző: összesen mintegy hat-hétezer az eredeti szó, és hiányoznak az újkori, modern kifejezések is. Ebből adódóan sok szót a fordítónak tájszavakkal kell pótolnia, új szavakat kell képeznie, kölcsönszavakat kell alkalmaznia. Olyan egyszerű, alapvető szavak is hiányoznak már ezekből a nyelvekből, mint család, gyümölcs, észak, dél, barát vagy ország – jegyezte meg.

A professzor az ajánlóban példaként említi “az én kedves családom” kifejezést, amely lefordítva így hangzik: “muro kedvesho chalado”. A most megjelent fordításban olvasható lovári nyelvjárás az oláh cigány nyelvcsaládhoz tartozik.

Hozzászólások

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A modern rozsdamentes acél készítésének technológiáját a 19. század elején dolgozták ki, úgy tűnik azonban, hogy a távolabbi múltban is ismertek hasonló ötvözetet.

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

2004. december 26-án a Richter skála szerinti 9,1-9,3 erősségű földrengés rázta meg Szumátra északnyugati partját.

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Az 1-3. századi Egyiptomban gyakran készítettek portrét az elhunytakról.

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

A 14 érintetlen koporsó 2500 éve várhat a felfedezésre Szakkara nekropoliszában.

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

Homo sapiensek egy kis csoportja haladt el egy tó partján, a mai Szaúd-Arábia területén.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket