Donát2019. február 17., vasárnap
Kultúra

750 éve született Marco Polo

National Geographic Magyarország

1254. január 8-án született Marco Polo a középkor leghíresebb utazója. Csaknem negyed századot töltött a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában, a művelt keleten. Élményeit egy igazi itáliai „összefogás” eredményeként mondhatta naplóba: a velencei polgár Genova börtönében egy pisai írástudónak mesélte el történetét.

Marco apja, Niccolo, és nagybátyja, Matteo már kilenc évet töltöttek Ázsiában és Kubiláj mongol kán kérésére tértek vissza Európába. A kán száz kiművelt teológust és a Szent Sír lámpásának olaját kérte a pápától, X. Gregor azonban csak két dominikánus szerzetest tudott nélkülözni udvarából, azok is visszafordultak Örményország előtt. Így 1271-ben a két kereskedő-követ csupán egy kis olajjal és az ifjú Marcóval indult három évig tartó útjának, Pekingig. A Perzsa-öböl bejáratától, Bandar Abbastól hajóval kívántak tovább menni, ám az arab lélekvesztők láttán inkább a szárazföld megpróbáltatásait választották. 1271 telét a Pamír hegység lábánál töltötték, és csak tavasszal indultak tovább. Csangje városában is elidőztek egy évig, nyilván üzleti ügyeik miatt, és csak utána keresték fel Kubiláj nagykánt.

A nagykán szolgája

Marco kivételes benyomást tehetett a nagykánra, aki szó szerint értelmezte Niccolo szavait, mikor az fiát, az uralkodó szolgálatára ajánlotta. Pontosan nem ismerjük Marco Polo feladatait és tisztségét a mongol udvarban, naplójából arra következtethetünk, hogy a kán utasítására bejárta Ázsia nagy részét. Visszaemlékezéseiben megemlíti Koreát, Örményországot, Japánt (Zipangu), Mongóliát, Dél-Indiát, sőt még a trópusi Afrikát is. Különös olvasni véleményét a nagykánról: „Mert, mint gondolni is lehet, rátermett és derék emberek (a kán fiai), hiszen uruk és atyjuk, a Nagy Kán, a legbölcsebb és legtökéletesebb ember, a legnagyobb hadvezér, a legjobb császár és legnagyobb hős mindazok közül, akik valaha éltek a tatárok nemzettsége közül.” Mintha egy ókori himnuszt olvasnánk.

A nomád uralkodókra jellemzően, a nagykán udvarában is számtalan vallás hívei voltak megtalálhatók. Marco Polo szerint Kubiláj a keresztény vallást tartotta legtöbbre, ám maga nem keresztelkedett meg. Miért nem? Kubiláj így felelt: „Négy prófétát imádnak a világon, akinek mindenki tisztelettel adózik. A keresztények Jézus Krisztust vallják uruknak, a szaracénok Mohamedet, a zsidók Mózest, a bálványimádók pedig Szagamoni Borkant, mint az első istent a bálványok között. Én mind a négyet tisztelem és becsülöm, mert egyikük bizonyára a legnagyobb és legigazabb a mennyekben, és annak a segítségét kérem.”

Számos leírás mutatja be az uralkodó palotáját, udvarát, feleségeit, seregét, mindennapi életét, a legérdekesebb viszont a tartományok és városok megörökítése. Hangcsou városa másfélmillió család otthona, az utakat megtervezték, kikötőjébe a kontinens minden országából szállítanak portékát, amit papírpénzért adnak el a császárnak. A város lakosságának kényelmét szolgálja számtalan hideg- és melegvizes közfürdő. A városokban tűzvédelmi szolgálat működik, nehogy a „fekete kő” (a szén neve) felégesse a házakat. Az egész birodalmat behálózták a postaállomások, ahol a küldöncök és futárok pihenhettek meg és válthattak friss lovakat, a kikötőkben és kereskedelmi utak mentén a nagykán hivatalnokai tartották kézben a birodalom teljes árucseréjét.

1292-ben a Polo család megelégelte a Nagykán szolgálatát, és elindult hazafelé, utolsó szolgálatukként még elkísértek egy tatár hercegnőt jegyeséhez, a perzsa udvarba, az út viszontagságait jelzi, hogy hatszáz halottat hagytak hátra Velencéig.

Csodák könyve

Marco Polo nem sokáig pihent szülővárosában, 1296 szeptemberében a Velence és Genova közötti háborúskodás áldozataként fogságba került, s a börtönben diktálta le élményeit rabtársának, Rustichellonak. Sajnos az eredeti könyv (Il Milione) elveszett. 1299-ben szabadult a fogságból, Velencébe érve nagy megtiszteltetés érte, beválasztották a városi nagytanács tagjai közé. A könyv hatalmas sikert aratott Európában (százötven különböző változatát ismerjük), ahol addig mit sem tudtak a keleti birodalmakról. Egyesekben hitetlenkedést váltott ki, másokat a gazdag zsákmány csábított az ismeretlen tájak felé. Hatását mi sem mutatja szemléletesebben, mint hogy Kolumbusz Kristóf útiládájában is megtalálható volt egy példány.

Kételyek

Egyre többen kérdőjelezik meg Marco Polo utazásának hitelességét, közéjük tartozik Frances Wood történész, a British Library kínai részlegének munkatársa is. A kételkedők érvei figyelemreméltóak. Így például furcsa, hogy miért nem említi Marco Polo a kínai nagyfalat. Az is feltűnő, hogy Kínában abban az időben már rendszeresen fogyasztottak teát, ám erről az Európában különlegesnek számító szokásról sem írt a velencei kalandor, akárcsak arról, hogy ekkor már használták a nyomtatást Keleten. Földrajzi tévedései, sajátos elnevezései miatt is gyanút kelthet Marco Polo beszámolója, hiszen a helységeket perzsa néven emlegeti, a mű pedig túl személytelen a „kritikusok szerint. Az sem erősíti Marco Polo beszámolójának hitelességét, hogy a kínai források nem tesznek említést őróla. A történelmi kérdőjeleket pedig elsősorban az okozza, hogy Marco Polo könyvében sok cselekmény említése valójában évtizedekkel korábban történt.

Számos kétely eloszlatása vár tehát még a történészekre, s a teljes igazságot talán soha nem ismerjük meg. Marco Polo1324-ben hunyt el, maradványait a Szent Lőrinc apátságban helyezték nyugalomba, de még sírja helyében sem lehetünk biztosak, mert az egy XVI. századi átépítés során eltűnt.

Hozzászólások

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Régen minden jobb volt! - sokszor gondoljuk ezt.

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Néhány tízezer évvel ezelőtt ősi rokonunk az Ibériai-félsziget egyik partján sétálgatott.

Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

Egy nagyjából 13 éves lány maradványai kerültek elő egy 4 600 éves egyiptomi piramis közelében.

Repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak az óceán mélyén

Repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak az óceán mélyén

Második világháborús roncsok kerültek elő az óceán mélyéről.

Kulturális örökség lett a kékfestés

Kulturális örökség lett a kékfestés

Átadták a kékfestés hagyományát a világ szellemi kulturális örökségévé nyilvánító dokumentumot.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket