Jusztina, Kozma, Damján2020. szeptember 26., szombat
Kultúra

WHO: a madárinfluenza a SARS-nál súlyosabb járványt idézhet elő

National Geographic Magyarország

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik magas rangú képviselője vasárnap ismételten aggodalmának adott hangot amiatt, hogy amennyiben a madárinfluenza vírusa összekapcsolódik az emberi influenza vírusával, olyan járvány terjedhet el Ázsiában, amelynek következményei súlyosabbak lehetnek az atípusos tüdőgyulladás (SARS) következményeinél.

Meghalt egy kisfiú Thaiföldön

Meghalt annak a két thaiföldi fiúnak az egyike, akikről a délkelet-ázsiai ország egészségügyi hatóságai a múlt héten jelentették be, hogy madárinfluenzában szenvednek. Mindkét esetet Thaiföld nyugati térségéből jelentették. Szudarat Kejurapha közegészségügyi miniszter közlése szerint a 6 éves kisfiú vasárnap éjszaka halt meg. A másik, 7 esztendős beteg állapota továbbra is válságos.

Újabb két madárinfluenzás megbetegedést is regisztráltak Thaiföldön – erősítette meg hétfőn az erről szóló lapértesüléseket Szudarat Kejuraphan közegészségügyi miniszter. Elmondta: az ország középső részén egy 10 éves kislány és egy 58 éves nő fertőződött meg. Szomszak Thepszthin mezőgazdasági miniszter pedig azt jelentette be, hogy a kezdeti kettőről már 10 tartományra terjed ki a madárinfluenza. Az érintett területeket később nevezik meg – fûzte hozzá.

A thaiföldi hatóságok csak pénteken ismerték be, hogy az ő országukra is átterjedt a madárinfluenza. Bangkoki kormányforrások szerint a járvány már hetekkel ezelőtt elért Thaiföldre, de ezt azért nem hozták nyilvánosságra, mert nem akartak pánikot kelteni a lakosság körében.

Vasárnap esti értesülések szerint Thaiföldön több száz katonát és különböző börtönökben fogva tartott rabokat vetettek be, hogy közremûködjenek több millió baromfi megsemmisítésében. Hivatalos bangkoki bejelentés szerint az akció a fővárostól keletre fekvő tartományokra terjed ki. Ezzel egy időben a hatóságok kártérítést ígértek a parasztoknak, hogy ily módon próbáljanak enyhíteni hatalmas veszteségeiken.

Madárinfluenza Indonéziában és Laoszban is

Madárinfluenza eseteit fedezték fel Indonéziában is, de a mezőgazdasági minisztérium vasárnapi közlése szerint a betegség embert még nem fertőzött meg. A hatóságok ugyanakkor közölték, hogy a vírus már több mint négymillió baromfit fertőzött meg november óta.

Felütötte a fejét Laoszban is a madárinfluenza. – Ezerszámra pusztul a baromfi az indokínai országban e járványos betegség következtében – közölte hétfőn a tömegtájékoztatás képviselőivel az ENSZ egy névtelenül nyilatkozó illetékese. A laoszi hatóságok azonban még nem tettek hivatalos bejelentést a járvány megjelenéséről. Arról nem érkezett jelentés, hogy emberre is átterjedt volna a betegség ebben a szegény délkelet-ázsiai országban.

A múlt szerdán jelentette a laoszi sajtó, hogy 400 háziszárnyas pusztult el rövid időn belül egy Vientián melletti gazdaságban, de kizárta akkor, hogy madárinfluenza állna a baromfivész hátterében. Nem hivatalos közlések szerint a laoszi egészségügyi hatóságok most vietnami intézeteket kértek fel elhullott csirkék tetemének vizsgálatára, hogy egyértelmûen kimutassák, milyen kórokozó végzett velük.

Eddig nyolc országot sújtott ez az emberre is veszélyes járványos kór: Laoszon kívül Dél-Koreát, Indonéziát, Japánt, Kambodzsát, Tajvant, Thaiföldet és Vietnamot.

Kína korlátozza baromfibehozatalát

A kínai hatóságok vasárnap bejelentett importkorlátozása vonatkozik az összes, közvetlenül és közvetve Thaiföldről és Kambodzsából származó baromfira és baromfikészítményre. Ha mégis átlépi ilyen áru a kínai határt, akkor azt megsemmisítik, vagy visszaküldik. Az intézkedéssel a járvány terjedését akarják megfékezni – indokolták a döntést a kínai egészségügyi hatóságok.

Hozzászólások

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A modern rozsdamentes acél készítésének technológiáját a 19. század elején dolgozták ki, úgy tűnik azonban, hogy a távolabbi múltban is ismertek hasonló ötvözetet.

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

2004. december 26-án a Richter skála szerinti 9,1-9,3 erősségű földrengés rázta meg Szumátra északnyugati partját.

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Az 1-3. századi Egyiptomban gyakran készítettek portrét az elhunytakról.

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

A 14 érintetlen koporsó 2500 éve várhat a felfedezésre Szakkara nekropoliszában.

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

Homo sapiensek egy kis csoportja haladt el egy tó partján, a mai Szaúd-Arábia területén.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket