Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Kultúra

A Titanic roncsainak megtalálása

National Geographic Magyarország

1985. szeptember 1-én Jean-Louis Michel és Robert Ballard vezette mélytengeri kutatócsoport Új-Foundland partjainál megtalálta a híres Titanic óceánjáró roncsait. A hajó akkor már több mint 70 éve feküdt az óceán mélyén.

1912. áprilisában a nagy-britanniai southamptoni kikötőből futott ki a 7, 5 millió dolláros költségvetéssel elkészült Titanic óceánjáró, amit a korabeli sajtó az elsüllyeszthetetlen hajó címmel ruházott fel. A célállomás New York volt, azonban április 14-én éjszaka a hajó egy jégheggyel ütközött. A tragédia során a 2207 utasból 1496 életét vesztette, melyek között olyan híres emberek voltak, mint Benjamin Guggenheim vagy Charles Hays.

A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a tragédia mértéke csökkenthető lett volna. Egyrészt a Titanic minden valószínűség szerint a körülményekhez képest túl gyorsan haladt, de az utasok és a személyzet a katasztrófa bekövetkeztekor sem cselekedett kellőképpen szervezetten, például a 65 személyes mentőcsónakokat néhol 30 emberrel engedték vízre. Ráadásul a baleset helyszínének közelében tartózkodó Kárpátia nevezetű hajó is későn reagált a történtekre. A szerencsétlenség végül emberi mulasztásoknak (is) köszönhetően majdnem másfélezer ember halálát követelte. Az áldozatok vízbe fulladtak, vagy a jéghideg vízben fagytak meg.

A tragédia után 73 évvel, 1985. szeptember 1-én a Jean-Louis Michel és Robert Ballard irányította kutatócsoport egy mini tengeralattjáró segítségével bukkant rá a Titanic roncsaira. Az óceán mélyén a hajó roncsait három nagyobb darabban találták meg, melyek rengeteg értékes és kevésbé értékes tárgyat rejtettek. Mintegy 6500 olyan tárgyat katalogizáltak, ami a Titanicról származott. A Titanic roncsai közül kimentett tárgyakkal többek között a greenwich-i hajómúzeumban találkozhatunk.

Hozzászólások

Szlovákiában jártunk, a 2017-es Év műemlékénél

Szlovákiában jártunk, a 2017-es Év műemlékénél

A különleges épületegyüttes romjai, mai nevén Katarínka, annak idején az Alexandriai Szent Katalin nevét viselő ferences kolostorként és ennek templomaként szolgáltak.

Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

Szakértők egy csoportja egy 140 éve felfedezett, 10. századi viking harcos sírját vizsgálták.

A National Geographic óriási sikere az Instagramon

A National Geographic óriási sikere az Instagramon

A NatGeo az Instagramon üzleti profilként elsőként érte el a százmilliós követőtábort.

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Régen minden jobb volt! - sokszor gondoljuk ezt.

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Néhány tízezer évvel ezelőtt ősi rokonunk az Ibériai-félsziget egyik partján sétálgatott.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket