Malvin, Teréz2020. október 01., csütörtök
Kultúra

A Szolidaritás születése

National Geographic Magyarország

1980. szeptember 17-én megalakult a Szolidaritás elnevezésű független lengyel szakszervezet, melynek rövid időn belül több millió tagja lett. Céljuk elsősorban a politikai, gazdasági és tásadalmi reformok sürgetése volt.

Az 1970-es évek második felében feszültté vált a helyzet Lengyelországban – politikai és gazdasági szempontból egyaránt. A gazdasági válság politikai szervezkedések sorozatát indította el. A kormány áremelést kívánt végrehajtani, az infláció mértéke megugrott, és a 70-es évek közepén agrárimportra kényszerült a hatalmas mezőgazdasággal bíró Lengyelország. A gazdasági krízisnek az lett a következménye, hogy a szocialista rendszer működésének tökéletességét egyre többen vonták kétségbe, illetve szükségszerűnek látták annak megreformálását.

1976 után az ellenzék különböző szervezetekbe tömörült, melyek többek között a gazdasági válság megoldását, az áremelés tervének elvetését, szólásszabadságot, az ellenzék szabad tömörülését követelték.

Ennek jegyében született meg 1980. szeptember 17-án a Szolidaritás elnevezésű független szakszervezet, melyhez több millió lengyel csatlakozott. A Szolidaritás vezetőjévé a gdanski munkást, Lech Walesat választották.

A szocialista vezetés 1981. decemberében tudott csak érdemben reagálni az ellenőrzése alól kikerült mozgalomra, amikor is hadiállapotot rendelt el. Ez annyit jelentett, hogy kijárási tilalom lépett életbe, tankok cirkáltak az utcákon, a függetlenedő médiumokat betiltották és a veszélyesnek ítélt ellenzékieket elfogták. Így került Lech Walesa is börtönbe, ahonnan 1982-ben szabadult. A szocialista rendszer azonban általános amnesztiát csak 1986-ban hirdetett.

A kezdeti nehézségek ellenére, mind a Szolidaritás, mind pedig Lech Walesa sikeres pályát futott be. A Szolidaritás, miután 1981-ben betiltották, földalatti mozgalomként tovább működött, sőt 1989 nyarán kilépve az illegalitásból, a választásokon a legtöbb szavazatot szerezte meg. Walesa pályája is felfelé ívelt, hiszen a lengyel munkásból lengyel elnök lett, de előtte még, letartóztatása és kiszabadulása után, 1983-ban “begyűjtött” egy béke Nobel-díjat is.

Hozzászólások

Kőkori kutya sírjára bukkantak

Kőkori kutya sírjára bukkantak

Az állatot egy emberrel, talán gazdájával együtt temették el egy ősi település közepén.

Mesterséges intelligencia rekonstruálta a császárok arcát

Mesterséges intelligencia rekonstruálta a császárok arcát

A művész a mesterséges intelligenciát hívta segítségül, hogy élethű képeket alkothasson a római császárokról.

Különleges őskori nyughelyet tártak fel

Különleges őskori nyughelyet tártak fel

A kivételes felfedezés az újkőkori ibériai populációk szertartásairól árulkodik.

A vártnál jobban hatottak az emberiségre a vulkánok

A vártnál jobban hatottak az emberiségre a vulkánok

Úgy tűnik, az elmúlt kétezer évben a tűzhányók a véltnél is nagyobb hatást gyakoroltak az éghajlatra és az emberiségre.

Megújult Strobl Alajos egyik legkedvesebb alkotása

Megújult Strobl Alajos egyik legkedvesebb alkotása

Strobl Alajos lenyűgöző alkotását, a Nemzeti Hauszmann Programban felújított Mátyás kútját 2020. szeptember elején adták át a Hunyadi udvarban.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket