Jusztina, Kozma, Damján2020. szeptember 26., szombat
Kultúra

Bell szabadalmaztatja a telefont

2005.02.14.Admin
National Geographic Magyarország

1876. február 14-én a skót származású Alexander Graham Bell szabadalmaztatta elsőként a telefonkészüléket, ezzel megelőzte a német Philip Reist és az olasz Antonio Meuccit. Bellről kevesen tudják, hogy a National Geographic Society egyik alapítója és második elnöke volt.

1847-ben Skóciában született Alexander Graham Bell, aki feltalálóként írta be nevét a technika történetébe. Mivel már apja és nagyapja is kommunikációtechnikával foglalkozott, így kézenfekvő volt, hogy ő is ezen a pályán induljon el. Mitöbb egy rövid ideig apja mellett asszisztensként dolgozott a londoni University College-ben.

Miután Bell két testvére is meghalt tuberkolózisban, a családfő úgy döntött, hogy a ködös, rossz klímájú Angliából Kanadába költöznek át. 1870-ben ez meg is történt, azonban Bell nem sokáig tartózkodott itt, mert az amerikai northamptoni speciális iskolában helyezkedett el – süketnémákat tanított itt. Ez a hely azért is említésre méltó Bell életében, mert itt ismerte meg későbbi feleségét, aki néma volt.

Az 1876-os év két szempontból is nagyon fontos volt Bell számára. Ebben az esztendőben megnősült, de ugyancsak ebben az évben szabadalmaztatta a telefont. 1876. február 14-én Bell elsőként nyújtott be szabadalmi jogot a telefonra, ezzel olyan kortárs feltalálókat megelőzve, mint a német Reis vagy az olasz Meucci. Ennek ellenére Bell inkább süketnéma tanítónak tartotta magát, mintsem feltalálónak.

Egy évvel később kollegáival megalapította a Bell Telephone Company-t, aminek azonban komoly versenyhelyzettel kellett szembenéznie. A West Union nevezetű társaság ugyanis Edisont kérte fel, egy új telefon kifejlesztésére. Bell, aki a telefon jogát 1876-ban levédette, beperelte a társaságot, és törvény előtt is megvédte a saját érdekeit.

Mind a mai napig folyik a vita arról, hogy ki találta fel előszőr a telefont, hogy kit is tartsunk a telefon ősatyjának. Annyi mindenesetre vitathatatlan, hogy a könyvek többsége Alexander Graham Bell nevét említi.

Bell és a National Geographic Society

Harminchárom, felelős gondolkodású férfiú 1888. január 13-án Washingtonban összegyűlt, hogy “a földrajzi tudás gyarapításának és terjesztésének elősegítése érdekében” létrehozzon egy társaságot, a National Geographic Society-t. Az alapítók közt voltak földrajztudósok, felfedezők, katonatisztek, ügyvédek, meteorológusok, térképészek, természetbúvárok, bankárok, tanárok, biológusok, mérnökök és feltalálók. A vállalkozás eszmei irányítója Gardiner Greene Hubbard ügyvéd és filantróp volt; Alexander Graham Bell az ő segítségével alapította meg az első telefontársaságot. Maga Bell pedig a National Geographic Society megalapításában segédkezett Hubbardnak.

Hubbardot később az újonnan alakult társaság elnökévé választották. Egalitárius eszméje – gyarapítani és mindenki számára elérhetővé tenni a legtágabb értelemben vett földrajzi ismereteket – az elkövetkező száz évben a National Geographic Society alapelvévé vált. Ennek szellemében 1888 októberében a társaság megjelentette az első National Geographic folyóiratot.

Gardiner Greene Hubbard 1897-ben halt meg. Egy évvel később az elnöki székben, veje, a nagyhírű feltaláló, Alexander Graham Bell követte, s képességeinek és energiájának jelentős részét a National Geographic újságjának népszerűsítésére fordította. Két olyan jelentős döntést is hozott, amely a Társaság jövőjét alapvetően meghatározta. A folyóiratot megküldte mindenkinek, aki a National Geographic Society tagjai közé lépett, azaz hitt a Társaság tevékenységének fontosságában, és ehhez hozzá is kívánt járulni.

Bell második fontos döntése az volt, hogy egy tehetséges fiatalemberre bízta a folyóirat felfrissítését és az új tagok toborzását. A 23 éves tanár, Gilbert H. Grosvenor találékony irányításával a National Geographic tudományos földrajzi folyóiratból a való világot föltáró lappá vált, és egyben az amerikai újságírásra is maradandó hatást gyakorolt. Grosvenor egy év alatt megduplázta, 1000-ről 2000-re növelte a társaság tagjainak számát. Azóta a National Geographic Society az egész világot behálózó, hatalmas szervezetté vált. Napjainkban a társaságnak 10, 5 millió tagja van, s a tagság mintegy ötöde a nem angol nyelvű kiadások olvasója.

Hozzászólások

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A modern rozsdamentes acél készítésének technológiáját a 19. század elején dolgozták ki, úgy tűnik azonban, hogy a távolabbi múltban is ismertek hasonló ötvözetet.

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

2004. december 26-án a Richter skála szerinti 9,1-9,3 erősségű földrengés rázta meg Szumátra északnyugati partját.

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Az 1-3. századi Egyiptomban gyakran készítettek portrét az elhunytakról.

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

Több mint egy tucat jó állapotú szarkofágot találtak Egyiptomban

A 14 érintetlen koporsó 2500 éve várhat a felfedezésre Szakkara nekropoliszában.

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

120 ezer éves emberi lábnyomokat találtak

Homo sapiensek egy kis csoportja haladt el egy tó partján, a mai Szaúd-Arábia területén.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket