Mihály, Gábor, Rafael Mirabella2020. szeptember 29., kedd
Kultúra

Sophie Scholl, a nácikkal szembeni ellenállás mintaképe

2005.05.09.Admin
National Geographic Magyarország

1921. május 9-én született Sophie Scholl, aki a nácik elleni bátor fellépésével vívta ki az utókor megbecsülését. Sophie-t bátyájával, Hanssal együtt náciellenes szórólap osztogatása közben fogták el a müncheni egyetemen. Néhány nap múlva halálra ítélték, és guillontine-nal kivégezték. Sophie 23 éves volt.

Németországban nagy érdeklődés közepette vetítik a mozikban „Az utolsó napok” című filmet, mely Sophie Scholl életének utolsó napjait, elfogatását, kihallgatását, kivégzését dolgozza fel. De ki is volt Sophie Scholl?

1921. május 9-én Forchtenbergben született, hithű keresztény nevelést kapva pedig Ulmban nőtt fel. Óvónőnek tanult, majd 1942-től a müncheni egyetemen folytatott biológia-filozófia tanulmányokat. Bátyjával együtt, aki ugyanitt tanult az orvosi karon, csatlakozott a „Fehér Rózsa” elnevezésű náciellenes csoporthoz.

A nemzetiszocializmust elutasítva, éles kritikát fogalmaztak meg a fennálló rendszerrel szemben, és az értelmetlen háború mielőbbi befejezését követelték névtelen felhívásokkal. Más egyetemisták segítségével több város (Stuttgart, Berlin, Köln) telefonfülkéiben, autókon, utcákon hagyott illetve szétszórt szórólapokon hirdették nézeteiket. Az akció cseppet sem volt veszélytelen, hiszen a Gestapo már intenzíven nyomozott a rendszerbomlasztók után.

1943. február 18-án a Scholl testvérek bőröndben csempészték be mintegy 1700 darab szórólapot a müncheni egyetemre. Az egyetem gondnoka, Jakob Schmidt azonban rajtakapta őket, és azonnal értesítette a német titkosrendőrséget. A Gestapo szinte rögtön letartóztatta Sophie és Hans Schollt, illetve a szervezet még egy tagját, a háromgyermekes Christoph Probst-ot. A háromnapos kihallgatást egy gyors kirakatper követte, amit sokan csak „majomszínház”-ként emlegettek. A tárgyalást a mindeki által jól ismert, vérszomjas berlini bíró, Roland Freisler vezette, akiről köztudott volt, hogy az esetek 99 százalékában halálos ítéletet hoz.

1943. február 22-én mindhárom vádlottat halálra ítélték, és még ugyanazon a napon guillotine-nal ki is végezték őket. A nyomozás azonban tovább folytatódott a „Fehér Rózsa” többi tagja után, mely során sikerült még Alexander Schmorellt, Kurt Hubert és Willi Grafot kézre keríteni. 1943 áprilisában őket is halálra ítélték, melyet hat hónappal később végre is hajtottak.

Hozzászólások

A vártnál jobban hatottak az emberiségre a vulkánok

A vártnál jobban hatottak az emberiségre a vulkánok

Úgy tűnik, az elmúlt kétezer évben a tűzhányók a véltnél is nagyobb hatást gyakoroltak az éghajlatra és az emberiségre.

Megújult Strobl Alajos egyik legkedvesebb alkotása

Megújult Strobl Alajos egyik legkedvesebb alkotása

Strobl Alajos lenyűgöző alkotását, a Nemzeti Hauszmann Programban felújított Mátyás kútját 2020. szeptember elején adták át a Hunyadi udvarban.

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A vártnál ősibb találmány a rozsdamentes acél

A modern rozsdamentes acél készítésének technológiáját a 19. század elején dolgozták ki, úgy tűnik azonban, hogy a távolabbi múltban is ismertek hasonló ötvözetet.

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

15 évvel az indiai-óceáni földrengés és szökőár katasztrófája után

2004. december 26-án a Richter skála szerinti 9,1-9,3 erősségű földrengés rázta meg Szumátra északnyugati partját.

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Rekonstrukció igazolja, hogy pontos portré született az ókori fiúról

Az 1-3. századi Egyiptomban gyakran készítettek portrét az elhunytakról.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket