Donát2019. február 17., vasárnap
Kultúra

James Cook újabb felfedezőúton

2005.07.12.Admin
National Geographic Magyarország

1776. július 12-én, két korábbi expedíciót követően az angol hajós, James Cook a Discovery és a Resolutio nevezetű hajókkal újabb felfedezőútra indult. Úticélja a "Szendvics-szigetek” voltak. Erről az útról azonban már soha nem tért vissza.

James Cook a három csendes-óceáni expedíciójával kétségkívül a legnagyobb felfedezők nevei közé írta be magát. Útjai során számtalan, addig teljesen ismeretlen szigetet fedezett fel, és szigetek tucatjairól készített földrajzi feljegyzéseket.

Az alacsony sorból származó Cook tengerészeti pályafutása 18 éves korában kezdődött, amikor egy hajóra felvették dolgozni. Később a királyi tengerészethez került, ahol már biztosítva volt számára a kiugrás lehetősége és ezzel együtt a jómódú megélhetés. Hamarosan kiderült, hogy a vizek és messzi tájak szerelmese földrajzi mérések végzésében és térképek készítésében is nagyon tehetséges. Felméréseket készített a világ legkülönbözőbb pontjairól – többek között – Kanada nyugati partvidékéről, Új- Zélandról és Tahitiről. (A Cook kapitány által gyűjtött adatokat is bemutatja többek között az a térkép- és könyvkiállítás, amelyről nemrégiben a National Geographic Online-on is beszámoltunk, s amely az Egyetemi Könyvtárban látható Budapesten 2005 szeptemberéig.)

Cook 1768-ban indult el az első, mintegy három éven át tartó csendes-óceáni útjára, melyet még másik kettő követett. A harmadik expedícióját 1776. július 12-én kezdte meg a Discovery és a Resolutio nevezetű hajókkal. Elsődleges úticélja az ún. „Szendvics-szigetek” voltak. Erről az útról azonban már soha nem tért vissza, mert a szigeten az őslakosok és az angolok között fegyveres konfliktus alakult ki, melynek Cook kapitány is áldozatul esett.

James Cook felfedező volt, tehetséges kartográfus, azonban azt már csak kevesen tudják róla, hogy a skorbutos megbetegedés elleni harc egyik úttörőjét is tisztelhetjük személyében.

Hozzászólások

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Régen minden jobb volt! - sokszor gondoljuk ezt.

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Néhány tízezer évvel ezelőtt ősi rokonunk az Ibériai-félsziget egyik partján sétálgatott.

Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

Egy nagyjából 13 éves lány maradványai kerültek elő egy 4 600 éves egyiptomi piramis közelében.

Repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak az óceán mélyén

Repülőgép-hordozó roncsaira bukkantak az óceán mélyén

Második világháborús roncsok kerültek elő az óceán mélyéről.

Kulturális örökség lett a kékfestés

Kulturális örökség lett a kékfestés

Átadták a kékfestés hagyományát a világ szellemi kulturális örökségévé nyilvánító dokumentumot.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket