Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Kultúra

Lesz-e ismét igmándi keserűvíz?

National Geographic Magyarország

Száznegyvenöt éve 1862-ben fedezték fel a nagyigmándi közlegelőn azt a forrást, amely a későbbiekben világhírnevet szerzett a Komárom megyei településnek.

A “keserű ízű sós vizet” Schmidthauer Antal komáromi patikus elemezte, és jó szakember lévén azonnal felismerte gyógyászati jelentőségét. Az ásványvizet kitermelte és palackozta. Családi vállalkozásának eredményeként az Igmándi keserűvíz Európában, sőt még a tengerentúlon is ismertté vált.

– Valójában a derék gyógyszerész a kémiai elemzések adatai szerint földrészünk legtöményebb természetes keserűvizét mérte bele palackjaiba komáromi üzemében. Pezsgő porokat is készített belőle. A gyógyvíz gyors sikerét annak köszönhette, hogy az étvágytalanság, émelygés, gyomorégés, felpuffadás ellen, éppúgy hatásos volt, mint a különféle bélpanaszok és székrekedés esetén. Sőt, a hölgyek akkoriban fogyókúrás szerként is vásárolták, mint a cukrot. Az 1863-as üzemalapítás után már évente több ezer palackkal forgalmaztak A termelés felfuttatása Schmidthauer Antal fiának, Lajosnak a nevéhez fűződik. Ő építtette meg az új-komáromi keserűvíz üzemet is, ahonnan azután hajón és vasúton az ország minden részébe, de külföldre is eljuthatott a mind nagyobb hírnévre szert tevő ásványvíz – nyilatkozta az MTI-nek Számadó Emese, a komáromi Klapka György Múzeum igazgatója.

A háború után államosított gyárban még az ötvenes évek elején sem állt le a termelés. 1951-ben 120 ezer palackkal értékesítettek, majd 1957-ben már 246 ezerrel forgalmaztak. A régi Scmidthauer-féle üzemet azonban 1964-ben kezelésbe vette a Komárom megyei Nyomda Vállalat, majd valószínűleg központi utasításra, egy évvel később már Dél-Budán palackozták a híres keserűvizet. Érdekes, hogy 1970-ben egy vizsgálat alapján megállapították, hogy a források hozama csökkenőben van.

A Nagyigmándhoz közeli Tömördpusztán javasolták egy újabb lelőhely megnyitását. Ennek ellenére csaknem két évtizedig a régi kutakból még folyamatos volt a kitermelés. Végül 1989 novemberében kerültek le az utolsó Igmándi keserűvizes palackok a futószalagról. A nagy hagyományú gyógyvíz palackozásának leállítását azzal indokolta a budai VIKUV Gyógy-és Ásványvíz Üzem igazgatója, hogy “a fokozott költségráfordítás mellett sem lehet az igényeknek megfelelő mennyiségű gyógyvizet a felszínre hozni”.

Azóta a 145 évvel ezelőtt felfedezett keserűvízre egyre nagyobb nosztalgiával gondolnak az igmándiak. Sőt mi több, a község polgármestere Szíjj Ferencné többször is kifejtette, hogy szívesen fogadnának olyan beruházókat, akik fantáziát látnak a híres gyógyvízben és vállalkoznának a próbafúrásokra is a termelés újra indításának reményében.

Hozzászólások

Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

Szakértők egy csoportja egy 140 éve felfedezett, 10. századi viking harcos sírját vizsgálták.

A National Geographic óriási sikere az Instagramon

A National Geographic óriási sikere az Instagramon

A NatGeo az Instagramon üzleti profilként elsőként érte el a százmilliós követőtábort.

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Régen minden jobb volt! - sokszor gondoljuk ezt.

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Néhány tízezer évvel ezelőtt ősi rokonunk az Ibériai-félsziget egyik partján sétálgatott.

Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

Egy nagyjából 13 éves lány maradványai kerültek elő egy 4 600 éves egyiptomi piramis közelében.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket