Margit, Piroska2020. január 18., szombat
Kultúra

Hatvani István, az ördögi professzor

National Geographic Magyarország

1786. november 16-án Debrecenben epebajban elhunyt Hatvani István debreceni professzor. A magyar Faustnak titulált tudósról az a hír járta, hogy azért ért annyi mindenhez, mert eladta a lelkét az ördögnek.

1718. november 21-én Rimaszombaton látta meg a napvilágot Hatvani István, a híres debreceni professzor. Szülei eredetileg papi pályára szánták, végül az oktatás és az orvoslás vált a szenvedélyévé.

Hatvani az alapismereteit a losonci iskolában szerezte meg, majd 23 éves korában, a tógaviseléshez szükséges pénz megszerzése után, a Debreceni Kollégium diákja lett.

Miután befejezte a kollégiumot, a legkiválóbb diákoknak kijáró tiszteletben részesülve, a városi tanácstól 30 forintot kapott, hogy tanulmányait külföldön folytathassa tovább.

Baselben teológiát és orvoslást tanult, Leydenben pedig kémiát és matematikát hallgatott. Állítólag a leydeni egyetem még állást is kínált a számára, de Hatvanit a szíve visszahúzta a Debreceni Kollégiumba.

Miután a polihisztort 1749-ben professzorrá avatták, a Kollégiumban csillagászatot, fizikát, számtant, mértant, teológiát, orvosi élettant, valamint hidrosztatikát kezdett el oktatni. Ő volt az első olyan magyar tudós-tanár, aki kémiát tanított és a fizika óráit kísérletekkel színesítette.

Hatvani, aki tanulmányaival Nyugat-Európában is megalapozta hírnevét, figyelemfelkeltő előadásmódjának, magával ragadó személyiségének, valamint tudásának köszönhetően roppant nagy népszerűségre tett szert a diákok körében.

A Jókai által magyar Faustnak nevezett tudósról az a hír járta, hogy azért ért annyi mindenhez, mert eladta a lelkét az ördögnek. A debreceniek szentül hitték, hogy képes halottakat feltámasztani, az asztal lábából bort csapolni, továbbá jövendőt jósolni.

Hatvani, aki számtalan tevékenysége mellett az országban elsőként látott el iskolaorvosi feladatokat, 1786. november 16-án Debrecenben epebajban hunyt el.

Hozzászólások

Római kori rabszolgák temetőjét tárták fel

Római kori rabszolgák temetőjét tárták fel

Az 50 rabszolga egy római villánál dolgozhatott 2000 évvel ezelőtt a mai Anglia déli részén.

Turistaszámlálás lesz a velencei karneválon

Turistaszámlálás lesz a velencei karneválon

Velence el akarja kerülni, hogy a világhírű karnevál idején túl sok turista zsúfolódjon össze a városban, ezért kamerák segítségével számolják őket a fontosabb helyeken.

Szilveszteri maskarások egy svájci faluban

Szilveszteri maskarások egy svájci faluban

Julianus-naptár szerinti szilvesztert ünneplik a svájci faluban Hundwilben, 2020. január 13-án.

NatGeo hírlevél

NatGeo hírlevél

Megújult formában indul újra a NatGeo hírelvél-szolgáltatása.

Átvészelte a konkvisztádorok pusztítását az ősi bálvány

Átvészelte a konkvisztádorok pusztítását az ősi bálvány

Egy új vizsgálat igazolja, hogy a Pachacamac-bálvány valóban eredeti.

National Geographic 2020. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket