Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Kultúra

A nankingi mészárlás

National Geographic Magyarország

Miután a japánok elfoglalták Nankingot, 1937. december 13-án, a fővárosban kegyetlen mészárlást rendeztek. A több héten át tartó brutális vérengzésnek mintegy 300 ezer ember esett áldozatul.

Az 1930-as években Japán és Kína között sok emberáldozatot követelő, heves konfliktusok bontakoztak ki. Alighogy 1933 májusában fegyverszünetet kötöttek egymással, négy évvel később, a tangkui egyezményt megszegve, ismét hadban álltak.

1937. július 8-án a pekingi városmagtól 15 kilométerre fekvő Marco Polo hídnál a kínaiak és az ott gyakorlatozó japán katonák között tűzpárbaj bontakozott ki. A történteken felhördült japán vezetés ultimátumban követelte a helyi Politikai Tanácstól a kínai katonák megbüntetését, csapataik kivonását a térségből, valamint a nacionalista csoportok megfékezését.

Miután Csang Kaj-sek vonakodott teljesíteni a követeléseket, a japánok – a második felszólításukkal egyidőben – megkezdték a támadást.

A technikai fölényben lévő szigetországiak Peking, valamint Tiencsin vidékén megszerzett győzelmeik után, további gyors sikerekben bízva, délebbre vonultak. A Sanghajnál is eredményesen harcoló japán hadsereg egyik főcélja Nanking elfoglalása volt.

Miután a japánok kemény küzdelem árán bevették Nankingot, 1937. december 13-án a fővárosban kegyetlen mészárlást rendeztek. A nőket és a gyermekeket szexuális rabszolgaságra kényszerítették, a férfiakat szamurájkarddal kivégezték, vagy benzinnel leöntötték, aztán meggyújtották, továbbá az élve eltemetés módszerét is előszeretettel alkalmazták.

A több héten át tartó brutális vérengzésnek – a kínai források szerint – mintegy 300 ezer ember esett áldozatul. Mivel a nyugati újságírók, diplomaták és állampolgárok nagy része még a harcok kirobbanása előtt elhagyta a kínai fővárost, a Nankingban történtekről sokáig mit sem tudott a világ.

Most, a nankingi mészárlás 70. évfordulóján, a három évvel korábban elhunyt Iris Chang írónő Nanking megerőszakolása – a második világháború elfeledett holokausztja című nagy sikerű könyvéből készült film bemutatásával ismét nagy publicitást kapnak a történtek.

A japán konzervatív politikusok, akik a 300 ezer halottról szóló kínai becsléseket irreálisan túlzónak találják, a nankingi eset kapcsán a mai napig Japán-ellenes kínai propagandáról beszélnek. Az általuk csak incidensként emlegetett tömeggyilkosság áldozatainak számát – kormányuk dokumentumaira hivatkozva – csupán 20 ezerre taksálják.

Linkajánló:

  • A nankingi mészárlás honlapja >>

  • Hozzászólások

    Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

    Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

    Szakértők egy csoportja egy 140 éve felfedezett, 10. századi viking harcos sírját vizsgálták.

    A National Geographic óriási sikere az Instagramon

    A National Geographic óriási sikere az Instagramon

    A NatGeo az Instagramon üzleti profilként elsőként érte el a százmilliós követőtábort.

    Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

    Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

    Régen minden jobb volt! - sokszor gondoljuk ezt.

    Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

    Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

    Néhány tízezer évvel ezelőtt ősi rokonunk az Ibériai-félsziget egyik partján sétálgatott.

    Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

    Fiatal lány sírjára bukkantak a piramis tövében

    Egy nagyjából 13 éves lány maradványai kerültek elő egy 4 600 éves egyiptomi piramis közelében.

    National Geographic 2019. februári címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    7 800 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket