Arnold, Levente, Doloróza2019. június 18., kedd
Kultúra

Traudl Junge, Hitler titkárnője

National Geographic Magyarország

1945. április 30-án Traudl Junge, Hitler titkárnője, aki három esztendőn át hűséggel szolgálta a Führert, a Hitler házaspár öngyilkossága után elhagyta a berlini bunkert, és Gerda Alt álnéven folytatta tovább életét. Noha a szövetségesek viszonylag rövid időn belül fényt derítettek valódi személyazonosságára, a fiatal titkárnőt nem vonták felelősségre.

1920 márciusában müncheni sörfőzőcsaládban Gertraud Humps néven született Traudl Junge, Hitler titkárnője. A nála három évvel fiatalabb húgával, Ingével tánckarrierről álmodoztak, azonban az apa által elhagyott csonka család anyagi helyzete nem tette lehetővé a vágy beteljesülését.

Traudl az iskola után először egy újság szerkesztőségében, majd egy üzemben dolgozott titkárnőként, végül a diktátor „levélválogatója” lett.

1942-ben, amikor „Inge Zohmann” néven a Berlini Német Színházban táncoló testvérének előadására Berlinbe utazott, Albert Bormann közvetítésével a Führer állást ajánlott neki. A fiatal lány a hétköznapokat különféle levelek szortírozásával töltötte, a tánckarrierről szövögetett álmait azonban még ekkor sem adta fel.

Nem akart huzamosabb ideig titkárnőként dolgozni, már csak ezért sem érdekelte, hogy a tapasztalt Gerda Christian távozása után, a Führer új titkárnőt keresett. Míg a birodalmi kancellárián lévő titkárnők között kemény versengés indult a megüresedett állásért, az egyébként szorgalmasan dolgozó Traudl nem mutatott érdeklődést a kiugrást jelentő lehetőség iránt.

Sokak megrökönyödésére – több esélyesebbnek hitt jelölttel szemben – Hitler mégis a gyorsan és kevés hibával gépelő, csendes, megbízhatónak tűnő Traudlt választotta ki a bizalmi állásra. Az ekkor 22 éves titkárnő három esztendőn át szolgálta hűséggel a Führert: gyorsan megszokta annak különös napirendjét, a reggeli fekvéseket, déli ébredéseket, a prominens személyek jövés-menését, s ezeknek megfelelően nem ritkán a 24 órás készenlétet.

Traudl, aki 1943-ban férjhez ment Hans Junge SS-tiszthez, és a rákövetkező évben már meg is özvegyült, még a nehéz órákban is kitartott Hitler mellett. 1945 elején beköltözött a birodalmi kancellária alatti bunkerbe, ahol Hitler utolsó heteinek feszültségét, kilátástalanságát testközelből tapasztalta meg. A berlini bunkert csak 1945. április 30-án, a Hitler házaspár öngyilkossága után hagyta el.

Miután sikerült kiszöknie a romos fővárosból, nevet változtatott és Gerda Alt álnéven folytatta életét. Noha a szövetségesek viszonylag rövid időn belül fényt derítettek valódi személyazonosságára, a fiatal titkárnőt nem vonták felelősségre.

Traudl, aki a háború után ugyancsak titkárnőként helyezkedett el, 1947-ben papírra vetette az általa megélt, történelmi szempontból nagyon fontos néhány esztendő eseményeit, a publikálásra azonban jó fél évszázadon át nem került sor. Egy müncheni írónőnek, Melissa Müller köszönhető, hogy a kézirat „Bis zur letzten Stunde” (Az utolsó óráig) címmel végül 2001-ben könyv formájában megjelent.

Hozzászólások

Közép-Ázsiában már 2500 éve füvet szívtak

Közép-Ázsiában már 2500 éve füvet szívtak

A kannabisz ma az egyik legelterjedtebb tudatmódosító.

Őskori településeket rejthet az Északi-tenger

Őskori településeket rejthet az Északi-tenger

Régészek egy csoportja 8 000 éves települések nyomaira bukkant az Északi-tengerben.

Félelmetes ékszereket viseltek a maják

Félelmetes ékszereket viseltek a maják

Úgy tűnik, a civilizáció alkonyán ellenségeik koponyájából is készítettek díszeket.

Pünkösdi újjászületés

Pünkösdi újjászületés

A keresztény egyház fontos ünnepe a húsvét után 50. napot követő vasárnapra esik.

1 millió fontot érhet a ritka, középkori sakkfigura

1 millió fontot érhet a ritka, középkori sakkfigura

A kivételes tárgyat idén nyáron fogják elárverezni.

National Geographic 2019. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket