A Titanic megtalálói
1986 nyarán végre valóra vált az álma Dr. Robert Ballard geológusnak, tengerkutatónak, aki évtizedeken keresztül arról álmodozott, hogy ő lesz az, aki felfedezi a Titanic roncsait.
1986-ban új fejezet kezdődött a Titanic történetében. A benne szereplő férfiak és gépezetek még nem is léteztek, amikor a Titanic elsüllyedt. A Woods Hall Oceonográfiai Intézettől érkezett az Alvin kutató tengeralattjáró, és Dr. Robert Ballard geológus és tengerkutató. Ballard évtizedeken keresztül arról álmodott, hogy ő lesz az, aki felfedezi a Titanic roncsait.
Július 9-én Ballard expedíciója az amerikai Haditengerészet támogatásával, egy kipróbált víz alatti technológiát vontatva Woods Hall-nál tengerre szállt. Az „aranycsinálás” adottsága, a vágy és a körülmények vezették Ballardot eddig a kalandig. Sokan ostobaságnak nevezték. Egyetlen ember, egyetlen szervezet sem osztozott az elképzeléseiben. Egy évvel korábban, egy részben Ballard vezette francia-amerikai közös expedíció, a Titanic helyét kereste. 390 négyzetkilométernyi területet kutattak át hanglokátoros készülékkel és távirányítású TV kamerákkal, amelyeket a tengerfenéken vontattak végig, több mint 3200 méter mélyen. De a Titanic nem volt ott, ahol gondolták. A képek csak az aljzat egyhangú síkságát mutatták, amit csak néha élénkített föl egy lusta hal, vagy egy üres sörösdoboz.
A legnagyobb, a legfényűzőbb
1910-ben a Belfastban épülő hatalmas hajó páratlan csoda volt egy csodákhoz szokott világban. Úgy tűnt, minden nap feltalálnak valami nagyobbat vagy jobbat. Sohasem volt oly sok és annyira sikeres ember, sohasem találtak annyi örömet a hivalkodásban, ezért nevezték úgy: „Aranykor”. Ebben az időben a legtöbb ember még lovakat használt. De a dolgok gyorsan változtak az új kor gépeinek köszönhetően: a hajtószíjtól a rádióig, a villanykörtétől az automobilig, minden. Fejlődés és siker, pénz és gépek, szinte bármi lehetségesnek tűnt, és gyakran az is volt.
1911. május 31-én a Királyi Postahajó, a Titanic méltóságteljesen siklott be a belfasti kikötőbe. Ez volt a legnagyobb mozgó tárgy, amit ember valaha alkotott. A Titanicot arra tervezték, hogy gazdag utasokat szállítson az Atlanti-óceán északi részén. Nemcsak a legnagyobb óceánjáró volt, hanem messze a legfényűzőbb is. A Titanic fedélzetén könnyű volt elfelejteni, hogy ez valójában egy hajó. Az általa nyújtott élvezeteket hirdetve a White Star Line a Titanicot „úszó palotának” nevezte. A Titanic építői olyan magabiztosak voltak, hogy a próbaút mindössze nyolc órás volt. Szinte mellékesen mondták róla: „elsüllyeszthetetlen”.
Az Expedíció
Ballard Woods Hall-i laboratóriuma hamarosan újra átélte a felfedezés izgalmát. A távirányítású kamera által készített képeket végignézve Ballard közelebbi felvételeket szeretett volna látni. Biztos volt benne, hogy az Alvin tengeralattjáró megközelítheti a roncsot és a Haditengerészet beleegyezett, hogy támogassa az expedíciót.
Egy kicsiny TV kamera szolgál Jason, a robot tengeralattjáró szeméül, amelyet a Haditengerészet számára fejlesztettek ki Ballard laboratóriumában. Jason ideális roncsok felkutatására; mivel felvételeket készít az ember vezette tengeralattjárók számára túl korlátozott és veszélyes helyeken. Jasont négy elektromos motor hajtja. Akár 60 méterre is elmerészkedhet az ember vezette tengeralattjárótól, az Alvintól. Jason olyan mint egy hosszú pórázon lévő kutya, aki gazdája parancsai szerint mozog. A laboratóriumban könnyű irányítani, de mélyen a Titanic roncsán, koromsötétben, az teljesen más.
A Titanic-expedícióra készülve Ballard és pilótája Martin Bowen egy intenzív gyakorlaton vett részt. Martin gyakran csak Jason elektronikus szemén keresztül lát. Mostanra nyilvánvaló, hogy senki sem tudta a Titanic pontos helyzetét elsüllyedésekor. Ez megmagyarázza, miért volt nehéz meghatározni a roncs helyét. Nincsenek tájékozódási pontok, Új-Skócia partjai mintegy 350 mérföldnyire vannak.
Az Alvin legénységi kabinja egy kétméteres, titán kamra, amelybe a felszerelés és három, kényelmetlenül elférő ember zsúfolódik be. Az Alvin egy kipróbált és megbízható szerkezet. Feltérképezett tenger alatti hegyeket, megtalált egy eltűnt hidrogénbombát, és most a modern idők leghíresebb hajóroncsa fölött lebeg. Ha vízre bocsátották, az Alvin független az anyahajótól. A legénység tud kommunikálni a felszínnel, de ilyen mélyen olyan távol vannak a segítségtől, hogy akár a Holdon is lehetnének. Hogy takarékoskodjanak az elektromos energiával, olyan gyorsan merülnek le az óceán fenekére, ahogy csak a gravitáció megengedi. A még így is lassú lemerülés két és fél órát vesz igénybe, ezt az időt az unalom és növekvő várakozás jellemzi.
A roncsnál
Mint nemrég érkezett űrhajósok egy távoli bolygón, az Alvin legénysége úgy tud meg valami újat minden másodpercben.
Csalódás: a Titanic sértetlennek hitt fedélzeteit fafúró organizmusok pusztították el. Ami deszkáknak tűnt, arról kiderül, hogy a hézagolások csíkjai. Egy meglepetés: teljesen egyedül áll a bronz talapzat, amelyre a Titanic kormánykerekét erősítették fel. Úgy fénylik, mintha most készült volna.
Amit szerves képződménynek hittünk, rozsdának bizonyult. A hajó olyan mintha az acél vérezne, az egész oldalán lefelé rozsdásodik. Mindenütt rozsdával van bevonva. Folyót és kis patakokat alkotva folynak le az oldalán, aztán az óceánfenékre. Az Alvin legénységének általánosságban kételyei vannak a robotokkal szemben, Jason-nel szemben különösen. De Ballard nem vesz tudomást a mai problémákról, és azt tervezi, hogy a következő merüléskor mélyen a Titanic belsejébe küldi Jason-t.
„A kémények mind eltűntek Soha nem láttunk egyet sem a roncs területén. Az ötlet lényege, hogy függőlegesen hoznánk le az Alvint, és letennénk egy bizonyos helyen. Természetesen szeretnénk bemenni a hídra, és szeretnénk lemenni a lépcsőn, van egy kellemes „leszállóhely” éppen itt. Sok, sok lépcső vezet lefelé, az lenne a kérdés, milyen mélyre akartál lemenni. De valószínűleg legalább két vagy három fedélzettel lejjebb.”
A következő merülések során, az Alvin fedélzetén lévő különleges kamerák áthatolnak a sötétségen és felülnézetből adnak látványos képet a roncsról: a hajó vége felé haladva, keresztül a rakodótéren és darukon a híd területe fölött, ahol a kormánykerék alapzata áll magányosan, a nyílás felett, ahol valaha az első kémény állt, elég nagy ahhoz, hogy beleférjen egy mozdony.
Amikor a Titanic expedíció véget ért, Bob Ballard egy dísztáblát hagyott hátra, tisztelegve azok előtt, akik itt haltak meg. A Titanic az ő emlékművük, több mint 2 mérföld mélyen a tenger alatt. Ez emlékműve ennek az időszaknak, az önhittség hibájának. Ezek a dolgok mind, egy csomóba kötve most az óceán fenekén vannak. Ez egy nagyon békés, csöndes hely. Ott áll függőlegesen a tengerfenéken, nagyon nemesen és mozdulatlanul.
A témáról bővebben itt olvashat:
Kapcsolódó cikkek: