Jusztin, Jusztina, Auréliusz2019. június 16., vasárnap
Kultúra

Margat – johannita lovagok mindennapjai a Szentföldön

National Geographic Magyarország

Rendkívüli leletre bukkantak a magyar régészek a szíriai Margat várában! A kápolnában megtalálták a Szentföld legnagyobb, keresztes erődítményben fennmaradt falképegyüttesét. A ma is zajló ásatások egyebek mellett azért igen jelentősek, mert a tudományágak példa nélküli összefogásával folynak.

Írta: Gáspár Ibolya
Fényképezte: Sopronyi Gyula

A kutatók szeretnének minél teljesebb képet kapni erről a johannita várról és egykori lakóinak életéről. Az elmúlt évek eredményeit egy októberben nyíló kiállítás teszi közkinccsé Pécsett.

Platós kisteherautó kaptat föl előttünk a kanyargós úton síró motorral. Damaszkusztól háromórányira északnyugatra, az Anszáríjja-hegységben autózunk, fóliasátrak tengerében megbúvó házak és mecsetek között. Cudarabb arcát mutatja a szíriai tél, kövér viharfelhők borítják az eget, tombol a szél. Miközben magunk mögött hagyjuk a falvakat, egyre izgatottabban kémlelem a tájat.

Margat erőségét kutatom a hegyek között. Vezetőnk, Major Balázs – a várral való első találkozásom tiszteletére – középkori zenét tesz a cd-játszóba. Végre-valahára megpillantom: a januári esőktől zöldellő teraszok fölött ott magasodik a johannita vár.

Szürke bazaltkőból épült falai romjaikban is méltóságteljesek a kihunyt vulkán tetején. A keresztes hadjáratok idején alakult egykori Antiochiai Hercegség területén, a mai Szíria nyugati részén járunk. Útitársaim, a Szíriai–Magyar Régészeti Misszió (SHAM) tagjai 2007-ben kezdték meg a legnagyobb johannita erősség, Margat feltárását Major Balázs régész – Pázmány Péter Katolikus Egyetem – vezetésével. Már az első ősz nagy horderejű felfedezést hozott: a kápolnában megtalálták a Szentföld keresztes várakban fennmaradt legnagyobb falképegyüttesét. A nyolcfős magyar csapat – régészek, építészek, statikusok, valamint egy festőművész – a tavaly nyári ásatás eredményeit összesíti, és felméréseket is végez.

Az egykori johannita erődöt nem a feltárások okán keresték fel először magyarok. II. András király már 1217 végén, az ötödik keresztes hadjárat idején eljött ide kíséretével, sőt adományt is tett a vár fenntartására. De nem a vár honi vonatkozásai miatt dolgoznak Margatban magyar szakemberek: Major Balázs többéves szíriai kutatásai nyomán kaptak lehetőséget a Szíriai Régészeti Főigazgatóságtól.

Korábban nem zajlottak átfogó kutatások az erőd területén; a misszió egyik legfőbb feladata, hogy kiderítse az erődrészek hajdani szerepét, és rekonstruálja az akkori életet. Dr. Michel al-Maqdissi, a Szíriai Régészeti Főigazgatóság ásatási igazgatója még Damaszkuszban fogadott: „A szíriai emlékek a világörökség részét képezik. Megőrzésük nem csupán a mi feladatunk, hanem az egész világ felelőssége. Szíria óriási erőfeszítéseket tesz, de egy olyan erődítés, mint Margat, meghaladja a múzeum tartúszi osztályának kapacitását. Ezért indítunk az európai és amerikai egyetemekkel, kollégákkal közös projekteket. A magyar csapat jelenleg éppen a templom falfestményeit restaurálja. Azt tervezzük, hogy múzeumot létesítünk a helyszínen, a rekonstruált műemlékek mentén pedig külön utat alakítunk ki a turisták számára, hogy megismerhessék ezt a hadászati szempontból és a keresztes háborúk történetében is rendkívül nagy fontosságú műemléket.

 

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. augusztusi lapszámában.

Hozzászólások

Közép-Ázsiában már 2500 éve füvet szívtak

Közép-Ázsiában már 2500 éve füvet szívtak

A kannabisz ma az egyik legelterjedtebb tudatmódosító.

Őskori településeket rejthet az Északi-tenger

Őskori településeket rejthet az Északi-tenger

Régészek egy csoportja 8 000 éves települések nyomaira bukkant az Északi-tengerben.

Félelmetes ékszereket viseltek a maják

Félelmetes ékszereket viseltek a maják

Úgy tűnik, a civilizáció alkonyán ellenségeik koponyájából is készítettek díszeket.

Pünkösdi újjászületés

Pünkösdi újjászületés

A keresztény egyház fontos ünnepe a húsvét után 50. napot követő vasárnapra esik.

1 millió fontot érhet a ritka, középkori sakkfigura

1 millió fontot érhet a ritka, középkori sakkfigura

A kivételes tárgyat idén nyáron fogják elárverezni.

National Geographic 2019. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket