Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Selyem Vasút

National Geographic Magyarország

Európát és Ázsiát nemsokára új vasút köti össze a Kaukázus déli részén. Vágyálmok tárgya, viszályok forrása a Selyemút modern megtestesülése.

Írta: Brett Forrest
Fényképezte: Alex Webb

A dinamitot Ankarából hozzák. úgy Két napig tart, mire a tíztonnányi robbanóanyag a helyszínre ér. A teherautó óvatosan araszol fölfelé Törökország északkeleti hegyei között. A felhőn átszüremlő napfény pászmái tengernek mutatják a távoli jégmezőket. Új vasútvonal épül ezen a tüneményesen szép, ugyanakkor félelmetesen zord, havas tájon. Arslan Ustael az alagút bejáratánál várja a szállítmányt. Megesik, hogy éjszaka mínusz 40 fokra hűl a levegő. Csontig hatol a fagy. Arslan szemléletes példát említ: ha sercint egyet, gyakran már a levegőben jéggé fagy a nyála. Harminc-egynéhány éves lehet, a törökök szokásos jó kedélyét még a dermedt hegyek között sem veszíti el. Irdatlan vulkáni kőzettömegben nyitnak majd utat a dinamittal. Arslan azért is örül, mert tudja: ezzel a munkával egész további pályafutását megalapozhatja.

A Baku–Tbiliszi–Kars vasutat (BTK), népszerű nevén a Selyemvasutat építi az ifjú mérnök. A vaspálya a Kaszpi-tenger olajban gazdag partvidékét köti majd össze Törökországgal, és rajta keresztül egész Európával. Elképzelni is nehéz, hogyan tudták átverekedni magukat a környék hegyein a régi utazók. Égbe nyúló szirtek, a Kaukázus kevély vonulatai keresztezik a Fekete- és a Kaszpi-tenger között húzódó 1200 kilométer széles vidéket. Itt készül majd el Arslan Ustael alagútja. Mielőtt az Orosz Birodalom bekebelezte, a Kaukázus fontos színtere volt az Európa és Ázsia közötti kereskedelemnek, még a hajdani Selyemút is érintette. A kelet–nyugati áruforgalomnak azonban mérhetetlen akadályokat kellett legyőznie.

A Fekete-tenger felől keletre tartóknak évszázadokon át föl kellett hajózniuk az Azovi-tengeren és a Don folyón, aztán csónakostul- rakományostul át kellett vágniuk a sztyeppén, végül a Volga vizén leereszkedve érkeztek meg a Kaszpi-tengerhez. Az utazás és áruszállítás csak akkor lett könnyebb, amikor a 19. században az oroszok vasutat építettek a térségben.

A Selyemvasút új fejezetet nyit a Kaukázus történetében. A Szovjetunió 1991-ben széthullott, a függetlenné vált dél-kaukázusi köztársaságok – Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán – újra önállóak lehettek. Sok világcég érdeklődését fölkeltették a Kaszpi-tenger alatt és mellett húzódó gazdag kőolaj- és földgázmezők. Tolongtak a befektetők, mindenki csővezetékeket akart építeni a hegyeken át, hogy az értékes energiahordozókat elszállíthassa Európa piacaira. A csőhálózat már üzemel, most a vasútépítőkön a sor, hogy friss lendületet adjanak a kelet– nyugati kereskedelemnek. Az új vonalon európai árut visznek majd keletre, és kőolajszármazékokat nyugat felé, a Kaukázuson át.

A 2012-ben átadandó pályarendszer Bakut, Azerbajdzsán fővárosát kapcsolja össze a Kaukázus délnyugati csücskében fekvő török kereskedővárossal, Karsszal, és áthalad a grúz fővároson, Tbiliszin. Törökország részvétele már új erővonalakat jelez a gyakran Oroszország hátsó udvarának tekintett térségben. A török–grúz–azeri együttműködés első nagyszabású, látványos eredménye a Kaszpi-tenger fekete aranyát a Földközi-tenger partjára elszállító, 2005-ben fölavatott Baku–Tbiliszi– Ceyhan csővezeték (BTC).

Az épülő vasút is a három ország vállalkozása; közös szomszédjukat, Örményországot ezúttal is kihagyták az üzletből. Akárcsak a csővezeték, az új vasút is alternatívát kínál az Oroszországon át vezető északi, és az Iránt átszelő déli útvonallal szemben. A több mint 600 millió dolláros költséggel számoló építkezés bizonyára föllendíti majd az érintett országok gazdaságát, átformálja népük életét, kilátásait, illetve körmönfont módon érvényesíti a felek geopolitikai érdekeit – természetesen aszerint, hogy milyen szempontból nézzük az eseményeket. Márpedig tény, hogy a szempontok hirtelen változhatnak ezen a tájon.

Arslan Ustaelnek, a török–grúz határon épülő alagút főmérnökének mást jelent a vasút: hosszú magányt. Barátnője a sokkal barátságosabb klímájú Trabzonban lakik a Fekete-tenger partján. Nem követte párját: borzadt a gondolattól, hogy két évig a Kaukázusban kell élnie. Arslan nagyot sóhajt, megkavarja a teáját. Hiába, a férfinak olykor keserves döntéseket kell hoznia.

Cigarettafüst üli meg a kantint. Tévét néznek, távoli, napsütötte stadionban labdát kergető játékosokat bámulnak az alagút porával lepett munkások. Odakint újabb hóvihar készülődik. Az első világháború idején 90 ezer török katona várta itt az oroszok támadását. „Volt, aki megfagyott, mielőtt elsüthette volna a puskáját” – meséli Arslan. Nemsokára veszi a sisakját, kilép az ajtón. Háromórás váltásban dolgoznak éjjel-nappal.

 

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2010. szeptemberi lapszámában.


Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket