Orsolya, Zsolt2019. október 21., hétfő
Kultúra

20 éves az első e-mail melléklet

National Geographic Magyarország

1992 márciusában 100 amerikai internetes "geek" - számítógépes megszállott – először kapott olyan e-mailt, melyhez két mellékletet is csatolt a küldő, Nathaniel Borenstein.

Fotó: dreamstime

Korábban is küldtek ugyan e-mail-mellékleteket, de azok javarészt használhatatlanok voltak, mert a címzettek nem tudták kinyitni őket – illetve csak akkor, ha a levelezőrendszerük megegyezett a küldőjével. A 20 évvel ezelőtti csatolmány viszont kompatibilis volt a legtöbb levelezőprogrammal.

Az első melléklet egy fotó volt, a második pedig a Let Me Call You Sweetheart című örökbecsű slágert tartalmazta.

 

Nincs kép

Az első csatolmány egy Telephone Chords-kép volt, rajta négy IT-szakértőből álló alkalmi kvartett énekel. (Jobb szélen Nathaniel Borenstein, sárga kardigánban). Fotó: The Latest Gossip

Az e-mail küldője két évtizeddel később már szürke kardigánban fogadta a The New York Times munkatársát, és nevetve idézte fel az akkori időket. 1992-ben még különleges dolognak számított a csatolmány, 2012-ben pedig, minden egyes napon körülbelül egymilliárd MIME-melléklet (e-mail szabvány, amelyet Borenstein és társa, Ned Freed kidolgozott) közlekedik a világhálón.

 

Annak idején, többen is úgy vélekedtek, hogy amit a telekommunikációs óriás, Bellcore-nál dolgozó Borenstein művel, az a sávszélesség felelőtlen pazarlása.

Az emberek elképzelhetetlennek tartották, hogy a hagyományos postai út helyett jobb egy fényképet egy modem segítségével átküldeni. Akkor még nem láthatták, hogy idővel – a digitális fotózás térhódításával – szükségtelenné válik a képek digitalizálása, vagy hogy a modemek helyébe a szélessávú internet lép.

Borenstein a kompatibilis csatolmány kidolgozásakor nem egyetlen megoldásra törekedett: száz “geeknek” kellett egyetértésre jutnia a kialakításában. Egyetlen dologban azonban nem tudtak közös nevezőre jutni: Minek is nevezzék a technológiát? Borenstein még ma is utálja az attachment elnevezést, hiszen eredetileg nem akarta, hogy ezek önálló elemek legyenek. Szerette volna beágyazni a képeket és az auditív tartalmakat magába a levél törzsébe. Végül meggyőzte ugyan magát, de egyik komoly hibájaként tartja számon, hogy annak idején nem különböztette meg elég markánsan a kétféle modellt. Ennek következtében ha valaki ma egy képet illeszt egy levéltörzsbe, és azt Macről küldi el, még mindig sok PC-n jelenik majd meg mellékletszimbólumként. Ezt Borenstein a második legkínosabb hibájaként tartja számon.

Az első csatolmány küldője nem hisz az e-mail megszűnésében, ugyanakkor azt elismeri, hogy a nagy levelezőlistás forgalom átterelődhet a közösségi oldalakra. Igen komoly, az e-mail létjogosultságát kétségbevonhatatlanná tévő adat, hogy becslések szerint, ma az üzleti jellegű adatok 85 százalékát e-mail formájában (főleg attachmentekben) raktározzák a világ szerverei. A spamek, a kéretlen reklámlevelek elleni küzdelemre is van elképzelése: szerinte a probléma megoldására alkalmas lehetne egy olyan mikrofizetési rendszer, amely lehetővé tenné a reklámüzenetek címzettjei számára, hogy bírsággal sújtsák azokat, akik elárasztják a postaládáikat.

Forrás: MTI/ pvj / krp

Hozzászólások

Páratlan állapotú szarkofágokat találtak

Páratlan állapotú szarkofágokat találtak

Legalább 20 darab színes, remek állapotban fennmaradt szarkofágra bukkantak Egyiptomban.

Műkincsek kerültek elő Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójáról

Műkincsek kerültek elő Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójáról

Páratlan arany ékszereket, értékes ókori tárgyakat találtak búvárrégészek Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójának roncsában.

Kivételes freskó került elő egy pompeji bordélyban

Kivételes freskó került elő egy pompeji bordélyban

A város időszámítás szerinti 79-es pusztulásával egy valóságos időkapszula jött létre, a helyi leletek sokat elárulnak a korabeliek életéről.

13. századi bestseller részlete került elő

13. századi bestseller részlete került elő

A szakértők a 13. század legnépszerűbb történetének legkorábbi példányát azonosították.

Da Vinci zsenialitását igazolja elfelejtett terve

Da Vinci zsenialitását igazolja elfelejtett terve

A polihisztor kora legnagyobb hídjának tervét is elkészítette.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket