Ilona, Rajnald2019. augusztus 18., vasárnap
Kultúra

Láthatatlanból látható kép

2015.07.10.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Az infravörös fotográfiák misztikus hangulata fizikai, biológiai és technikai törvényszerűségeken nyugszik.

A Holt-Körös Szarvas közelében.

Még a legjobb fényképezőgép is „fénnyel működik”: nincs fotográfia fény nélkül. A fény – fizikailag – elektromágneses sugárzás, amelynek része a látható fény is. „Az elektromágneses spektrum a következő tartományokból tevődik össze: gamma- és X-sugarak (Röntgen-sugár), ultraibolya (UV), látható fény (kék, zöld, sárga, piros), infravörös (IR), valamint mikro- és rádióhullámok” – mutatja be Datki Zsolt László, infrafotós, neurobiológus.

Az infrafotós a látható fényen túli spektrum segítségével rögzíti felvételeit. „Ebben a tartományban nem számít, hogy a tárgy milyen színűnek látszik a valóságban, mert infravörösben nincsenek külön színek, csak tónusok. A valós fekete is lehet fehér, a vörös áttetsző, vagy egy adott szürke sötét árnyalatú. Kizárólag a felület IR-visszaverő, vagy -elnyelő tulajdonságai határozzák meg, hogy fehér, szürke, vagy fekete lesz a kép. A fotón minél világosabb egy felület, annál inkább IR-visszaverő, és minél sötétebb tónusban jelenik meg, annál inkább IR-elnyelő az adott anyag” – tájékoztat a fotográfus.

A  Széchenyi – Wenckheim kastély romja Pósteleken.

Egy szempillantás alatt eljutottunk az „infrázás” biológiai alapjaihoz. „Szemünk körülbelül 350 és 760 nanométer között látja a színeket. A számunkra láthatatlan infravörös tartomány nagyjából 780 nm-től kezdődik. Az emberi bőr pigmentációja is lényegtelen, mert nem látszik. Például egy anyajegy morfológiája kivehető a képen, de színében nem tér el a bőr többi részétől. A növények levele is IR-visszaverő, míg a kék égbolt, vagy a víz IR-elnyelő” – meséli a szakember.

Technikailag hogyan is néz ki egy IR kép készítése? „A digitális fényképezőgépekben lévő CCD és CMOS érzékelők infra-érzékenysége meghaladja az infravörös filmekét, vagyis ma már könnyebb dolguk van az infrafotósoknak. A gyártók digitális gépvázakba az érzékelő elé beszerelnek egy üveglapkát, amolyan UV-IR mentesítő, alul áteresztő szűrőt. Ezzel biztosítják azt, hogy a szabad szemmel nem látható UV és IR fények ne kékítsék, vagy ne vörösítsék a normál színeket. A fényképezőgépekben levő optikai gát felelős azért, hogy közelítőleg azt lássa masinánk, mint amit mi is. Ez azt is jelenthetné, hogy nem léphetünk túl a gyártók szabta korlátokon, ám mégis van kiskapu: csak a profi fényképezőknél sikerült megoldani a mérnököknek, hogy tényleg csak az emberi szem számára érzékelhető fény jusson az érzékelőre. A trükk tulajdonképpen az, hogy a gépbe ne jusson ún. normál fény. Ezt legegyszerűbben az optika elé helyezett szűrővel tehetjük meg, mert ez a normál fény feletti hullámokat engedi át. Az igazán elszántak akár ki is vetethetik a – fent említett – belső üveglapkát, ezzel végérvényesen infrássá téve gépüket” tudjuk meg a fotóstól.


A művészfotográfián kívül máshol is használják az infravörös képalkotást. De hol is? „A tudomány és az ipar nagyon sok területén. IR detektálással például a textiliparban meg tudják állapítani, hogy az adott vászon hőelnyelő (IR-ben fekete), vagy éppen hővisszaverő (IR-ben fehér). Égési sérülések gyógyulását is meg lehet figyelni infravörös fényben: a varasodáson áthatolva láthatóvá válik a seb regenerálódása” – tudtuk meg Datki Zsolttól.

Fényképezte: Datki Zsolt László

Hozzászólások

Kutyapánik a tűzijáték idején

Kutyapánik a tűzijáték idején

Több intézmény és állatvédő egyesületek is a tűzijáték miatti óvintézkedésekre hívja föl a kutyatartók figyelmét.

Kétezer éves hajótemetőre bukkantak

Kétezer éves hajótemetőre bukkantak

Az ókorban az Égei-tengeren számos fontos kereskedelmi útvonal húzódott.

Kétezer éves druidanő arcát rekonstruálták

Kétezer éves druidanő arcát rekonstruálták

A Hilda névre keresztelt nő a mai Skócia területén élt, és a 60-as éveiben halt meg.

Páratlan amulettgyűjteményre bukkantak Pompeiiben

Páratlan amulettgyűjteményre bukkantak Pompeiiben

Faragott drágakövekre, maratott üvegekre és különböző formájú amulettekre bukkantak az ókori lelőhelynél.

Létrehozták Kleopátra parfümjét

Létrehozták Kleopátra parfümjét

A szakértők korabeli leírások alapján rekonstruáltak ókori egyiptomi parfümöket.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket