Márk, Ányos2019. április 25., csütörtök
Kultúra

A nők iskoláztatásának elindítója

2015.10.02.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

120 évvel ezelőtt halt meg Veres Pálné, a magyar nőnevelés úttörője, születésének kétszázadik évfordulójáról pedig idén decemberben emlékezünk meg.

Veres Pálné szobra Budapesten, Kiss György alkotása
Fotó: Wikipedia

Beniczky Hermin 1815. december 13-án született Nógrád vármegyében, a Terbeléd (ma Trebelovce, Szlovákia) melletti Lázi-pusztán. Apja az Árpád-korig tudta visszavezetni a családfáját, svéd származású édesanyja igen művelt, nemesi családból származó asszony volt. Apját egyéves korában vesztette el, anyja ezután három gyermekével Budára költözött, ahol egyik alapítója lett a Budai Jóltevő Asszonyi Egyesületnek. Anyja áldozatául esett az 1831. évi kolerajárványnak, a teljes árvaságra jutott Hermin ezután nagyapjánál, a tótgyörki (ma Galgagyörk) kastélyban nevelkedett.

Saját akaratából tanult, sokat olvasott, érdekelte a kultúra, a földrajz, a történelem, a politika, az irodalom, a művészetek. Huszonnégy évesen ment feleségül Veres Pálhoz, Nógrád vármegye főjegyzőjéhez, akivel Vanyarcon telepedtek le. Hermin az 1850-es évekig kizárólag családjának és egyetlen lánya, Szilárda nevelésének élt. Mivel lánygyermekeket nevelő iskola akkoriban nem létezett Magyarországon, tanárokat fogadott lánya mellé.

Az 1840-es évek végétől szoros barátság fűzte Madách Imréhez, csalódottan és mélységesen felháborodva olvasta az író 1864-es akadémiai székfoglalóját, mely A nőkről, különösen esztétikai szempontból címet viselte. Ebben – többek között – a következő gondolatok szerepelnek: „A nő korábban fejlődik, de teljes férfiúi érettségre sohasem jut, könnyebben felfog és tanul, de teremtő géniusz hiányával az emberek irányadó szellemei közé nem emelkedik…, a művészetet és tudományt előre nem viszi.”

Előbb Madáchnak írott levelében kelt a nők védelmére, majd elhatározta, hogy a nyilvánosság elé lép, és mozgalmat indít a felsőbb nőnevelés érdekében. Hatalmas ambícióval látott munkához, s bár kezdeményezése mögött valóságos társadalmi igény állt, terveit nem volt könnyű elfogadtatnia. Még a liberális Eötvös József sem támogatta, csak Deák Ferenc állt ki mellette. Veres Pálné: Felhívás a nőkhöz című kiáltványát 1865. október 28-án közölte Jókai lapja, a Hon, majd újabb felhívást írt Buzdító szózat címmel. 1867. május 24-én összejövetelt szervezett a pesti Tigris Szállóban, hogy megbeszélhessék a nők művelése ügyében teendő lépéseket. Az összejövetel sikerén felbuzdulva 1868. március 23-án adományokból megalakult az Országos Nőképző Egyesület, melynek elnöke Veresné, alelnöke pedig Teleki Sándorné lett.

A következő évben, 1869. október 17-én az Ország úton (a mai Múzeum körúton) megnyílt az első magyar felsőbb leányiskola, amely a nők szellemi fejlődését, a magasabb ismeretek megszerzésének lehetőségét tűzte ki célul. A tantervet Veres Pálné készítette, az intézmény igazgatója, a nagy tekintélyű irodalomkritikus, Gyulai Pál volt. A tanulókat főként óradíjas gimnáziumi tanárok oktatták. A növendékek magyar, német, francia nyelvet és irodalmat, számtant, természetrajzot, lélektant, művészettörténetet, esztétikát tanultak, valamint könyvvitelt és kézimunkát is. A kedvező társadalmi fogadtatás eredményeképpen lassan javultak az intézmény működésének anyagi feltételei is.

Az 1870-es évek elején a felsőbb leányiskola már internátussal is rendelkezett. Megindult a négyosztályos alsóbb népiskolai oktatás is, és 1873-ban Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával a népiskolai és a felsőbb leányiskolai szint közé beillesztették a polgári iskolai képzést. Jól szemlélteti a Nőképző Egyesület hírnevét, hogy Erzsébet királyné három alkalommal is meglátogatta az intézetet. Az 1890-es évek elejére az Országos Nőképző Egyesület tanintézetében a felsőbb leányiskolai képzést négy évfolyamossá alakították át, amivel lehetővé vált a nevelőnői vagy tanítónői oklevél megszerzése. 1881-ben a tanintézet a belvárosi Zöldfa utcába költözött, ahol a 11 osztályterem mellett ének-, rajz- és tornaterem, valamint játszótér és korcsolyapálya is helyet kapott.

1886-tól, férje halála után, Veres Pálné tavasztól őszig Vanyarcon igazgatta a gazdaságot, télen a fővárosban élénk társadalmi életet élt, lánya szalonjában fogadta a szellemi élet kiválóságait, Jókai Mórt, Gyulai Pált, Mikszáth Kálmánt, Vámbéry Ármint. Az Országos Nőképző Egyesület elnök asszonyaként hetvenhat éves koráig irányította mindenre kiterjedően a szervezetet, visszavonulásra egészségi állapota miatt kényszerült. Nyolcvanéves korában, 1895. szeptember 28-án halt meg Váchartyánban.

Az egykori felsőbb leányiskolát az utókor az alapítóról nevezte el, a budapesti Veres Pálné Gimnázium ma is eredeti helyén áll, a Zöldfa utca nevét 1905-ben változtatták Veres Pálné utcára.

 

Hozzászólások

Újabb bizonyíték Leonardo da Vinci kétkezességére

Újabb bizonyíték Leonardo da Vinci kétkezességére

Leonardo da Vinciről köztudott, hogy balkezes volt, azonban egy új olasz kutatás szerint mindkét kezét használta a festés és az írás során is.

Legenda és igaz történet Harkányból

Legenda és igaz történet Harkányból

Néhány régóta ismert gyógyfürdőhöz különleges történetek kapcsolódnak. Egy ilyen legenda szól a Tenkes-hegy lábánál feltörő gyógyító vízről is.

Vizelet árulkodik az anatóliai állattartás kezdeteiről

Vizelet árulkodik az anatóliai állattartás kezdeteiről

A hagyományos régészeti vizsgálatokat kiegészítő kémiai elemzések érdekes adatokkal szolgáltak a háziasítás legkorábbi időszakából.

Zobordarázs varázsa

Zobordarázs varázsa

Az újabb elbűvölő szlovákiai nevezetesség a Zobor-hegy nyugati gerincén található.

Cataracta – szürkehályog

Cataracta – szürkehályog

Hajdu D. András fotográfus ismét elkísérte Hardi Richárd szemorvost afrikai gyógyító útjára.

National Geographic 2019. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket