Olivér2019. november 21., csütörtök
Kultúra

Emlékezünk Doberdóra

2016.08.13.Kovács Olivér
National Geographic Magyarország

1916. augusztus 6-tól 17-ig vívták a VI. isonzói-, s annak részeként a doberdói csatát. A fennsík ma is őrzi a sok tízezer áldozat emlékét. – mutatja meg helyszíni riportban.

Redipuglia, az olasz kisváros nyugati részén emelkedik a Sei Busi hegy, s annak lankáján az a monumentális, huszonkét – egyenként csaknem emeletnyi – fokból álló márványlépcső, amely a világ egyik legnagyobb katonai emlékműveként ismert. Olaszok tízezrei keresik fel minden évben a síremléket, amely több mint százezer katona hamvait őrzi: több mint egyharmaduk név szerint is ismert – írja a műemlékem.hu magazin helyszíni riportjában.

Egy kilométerrel odébb egy szerényebb, szomorúbb hangulatú az osztrák-magyar katonai temető, ahol 2550 ismert és 12 ezer ismeretlen harcos nyugszik: magyarok, szlovének, osztrákok. A két világháború tapasztalataiból született filozófia szerint a halálban minden katona egyenlő, így a Cimitero militare austro-ungerico szépen rendben tartott sírkert. A sírköveken jó néhány magyar név is olvasható, itt is, ott is nemzetiszín szalagok törik meg a kövek monotóniáját. A hivatalos és szervezett megemlékezőkön túl turisták és leszármazottak is látogatják a temetőt.

Ha kilépünk a sírkert kapuján, szemben velünk, északi irányban emelkedik egy hegyvonulat, tetején a doberdói fennsíkkal. Bár már előző évtől is dúltak itt harcok, valóságos mészárszékké száz esztendővel ezelőtt, 1916 augusztusában vált, amikor a VI. isonzói csatában a csaknem háromszoros létszámfölényben lévő olasz csapatok frontális támadást indítottak északon Görz város elfoglalására, s tőle délre a doberdói fennsíkon, hogy bevegyék a teljes isonzói völgyet. A ma már Szlovéniához tartozó várost sikerült elfoglalni, Doberdó térségében mintegy öt kilométert nyomultak előre. Az átfogó hadművelet során olasz oldalon 51 ezren haltak meg, míg az osztrák-magyar erők 40 ezer embert vesztettek. Doberdó híre hamar elért Magyarországra, hiszen a háború harmadik évében a lelkesítő szólamok már nem tudták elfedtetni, mekkora tragédiák történnek a frontokon, milyen véráldozatot követel a háború.

Ha ma bejárjuk a fennsíkot, többnyire érintetlennek tűnő, békés környezet fogad, talán a mi Bükk-fennsíkunkhoz hasonló hangulattal. Kis odafigyeléssel azonban megtaláljuk az évszázados sebeket: lövészárkok maradványait, kiépített arcvonalakat. Kis ösvényeken katonai emlékhelyekhez, tábormaradványokhoz juthatunk. Az elesettek emlékét négy gúla is őrzi – a 4. gyalogezred hősi halottainak gúláját mindössze négy éve találták meg újra és két éve újították fel. A temetők a fennsík lábánál vannak, hiszen a fennsíkon a sok szikla miatt lehetetlen volt sírokat ásni. Az elesetteket szekerekkel hordták le.

A legismertebb talán a magyar kápolna Visintiben. A hagyomány szerint maga IV. Károly magyar király választotta ki a helyét 1918-ban a telek hátsó részében, hiszen a környéken minden templom és torony a háborúnak esett áldozatul. A katonák építették, az év őszére lett készen, ekkorra azonban véget ért a háború, így nem szentelték fel. Raktárnak, romtárnak használták évtizedeken át, ám nem hordták széjjel, az udvarán időnként még miséket is tartottak. A megmentéséhez a Széchenyi Tudományos társaság látott hozzá, a felújítása után 2009-ben szentelték fel.

A teljes cikket még több fotóval a műemlékem.hu magazinban olvashatják.

Írta és fényképezte: Kovács Olivér

Hozzászólások

Leukémiásak lehettek a „vámpírtámadások” áldozatai

Leukémiásak lehettek a „vámpírtámadások” áldozatai

Bram Stoker, a világ egyik legismertebb horrorírója a 19. században különleges tünetekkel írta le a vámpírtámadások áldozatait.

Kallódó ifjúság

Kallódó ifjúság

Régóta hallok egészen meglepően fiatal gyerekekről, akik kábítószerfüggők.

Új Nazca-vonalakat azonosítottak

Új Nazca-vonalakat azonosítottak

Hiába számítanak a világ legismertebb nevezetességei közé, a Nazca-vonalak még mindig tartogatnak meglepetéseket.

Bizarr temetkezési szokásra találtak bizonyítékot

Bizarr temetkezési szokásra találtak bizonyítékot

Más gyermekek koponyáiból készült sisak a 2100 éve elhunyt gyermekeknek.

Emberi fogakat használtak ékszerként egy ősi város lakói

Emberi fogakat használtak ékszerként egy ősi város lakói

A mai Törökország területén fekvő Çatalhöyük igen gazdag történelemmel rendelkezik.

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket