Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Széchenyi közlekedési terveinek megvalósítója

2017.05.09.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

1892. május 9-én halt meg Baross Gábor, a magyar államvasúti rendszer megteremtője, a dualizmus korszakának egyik legkiemelkedőbb gazdaságpolitikusa.

Baross Gábor szobra (Szécsi Antal alkotása) a Keleti pályaudvar előtt. A felvétel 1898-ban készült.
Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.088

1848. július 6-án született Pruzsinán (később Barossháza, ma Pruzina, Szlovákia). Középiskoláit Léván a piaristáknál, Győrben és Esztergomban a bencéseknél végezte, majd Pesten szerzett jogi diplomát. Ezután hazatért Trencsénbe, ahol a határozott magatartású, jól felkészült fiatalember főjegyző lett, majd 1875-ben a puhói kerületben szabadelvű képviselővé választották, három év múlva az országgyűlés jegyzője lett. Tisza Kálmán miniszterelnök felfigyelt a tehetséges fiatalemberre és 1882-ben nyugat-európai tanulmányútra küldte.

Barosst egyre jobban vonzotta közgazdaság és tanulmányozni kezdte az ország kereskedelmi szerződéseit, különös tekintettel az Olaszországgal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokra és a szállítás kérdéseire. A fővárosból kiinduló vasútvonalak utolsó métereit építették már, amikor 1883-ban közlekedési államtitkárrá nevezték ki, 1886-ban közmunka- és közlekedésügyi miniszter lett. Ekkortájt kapta a „vasminiszter” elnevezést, ami egyes források szerint a céljai megvalósításától eltántoríthatatlan politikus jellemére utal, mások pedig párhuzamot vonnak a Baross példaképének is tartott Otto von Bismarkkal, a „vaskancellárként” ismert német államférfival.

Hatalmas lendülettel és akaraterővel kezdte meg miniszteri munkáját. A Széchenyi megtervezte közlekedési reformok megvalósítását, az Ausztriától független közlekedés- és gazdaságpolitika kialakítását tűzte ki célul. Első miniszteri ténykedéseként részletes kimutatásban számokkal bizonyította és győzte meg a képviselőket a vasút további államosításának szükségességéről. Célja az volt, hogy a határok felé vezető útvonalakat és ezzel együtt a külkereskedelmet az állam ellenőrzése alá vonja. Baross úgy vélte, hogy a vasút minden körülmények között gazdasági húzóerő. Tevékenységének és reformjainak köszönhetően ezután a vasút többé nem vitte a pénzt, ugrásszerűen megnőttek az állam innen származó bevételei. A vasúti hálózatot továbbfejlesztette, a vagon- és mozdonyparkot jelentősen növelte. Nevéhez fűződik a vasúti zónadíjszabás kialakítása, amely lényegesen csökkentette a személyszállítás viteldíjait, egyben a legtávolabbi vidékekről is elérhetővé vált a főváros. „Azt akarom, hogy a brassói ténsasszony is Budapestre jöjjön kalapot venni! – hangzott az akkoriba híressé vált mondása.

A teheráru-díjszabás kialakításával a mezőgazdasági termékek versenyképességét, a kereskedelem és az iparfejlesztés érdekeit szolgálta. A magyar tapasztalatokat több európai államban is hasznosították, majd a kontinens vasúti vezetői 1890-ben berni tanácskozásukon egységes elveket léptettek életbe az árufuvarozásban. Az egyezmény pontjai közé bekerültek a magyarországi gyakorlat legfontosabb elemei.

Baross minisztersége idején vezették be az egységes időszámítást, 1891. augusztus 1-jétől egész Magyarország a közép-európai időzónába tartozott, ami megkönnyítette a menetrend összeállítását. Megalkotta az első modern úttörvényt, megváltoztatva a közutak addigi osztályozását, rendet teremtett az út- és hídvámok évszázados káoszában. Megalapította a Postatakarékpénztárat, egyesítette a postát és távírdát, az államvasútnál a német helyett a magyar nyelvű levelezést, a vasúti tisztviselőknél a magyar nyelvtudást tette kötelezővé.

Trefort Ágoston halála után egy hónapig vallás és közoktatásügyi miniszter, 1889-ben három hónapig belügyminiszter is volt. Az ipari szakoktatást 63 tanonciskola és több ipari szakiskola létesítésével támogatta. A vízi közlekedés korszerűsítésének kérdései is foglalkoztatták. Kiépítette Fiume kikötőjét, fejlesztette a dunai hajózást, a magyar tengerhajózást, rendkívül nagy erőfeszítéseket tett a Vaskapu szabályozására. 1892-ben személyesen ellenőrizte a munkálatokat, útja alatt meghűlt és már betegen tért haza. Tüdőgyulladásával nem törődött, nem változtatott munkatempóján. A betegség rövid idő alatt aláásta egészségét, pályájának, népszerűségének csúcsán, 44 éves korában érte a halál 1892. május 9-én.

Baross Gábor korszerű magyar kereskedelmet és közlekedési hálózatot teremtett. A hazai érdekeket szem előtt tartva megvalósította a fél évszázada kidolgozott államvasúti elképzeléseket és egységes magyar közlekedési rendszert alakított ki. Tette mindezt egyéni érdek nélkül és mások egyéni érdeke ellenére.

Számos oktatási intézményt, utcát és teret neveztek el róla. Egyik legszebb szobrát, Szécsi Antal alkotását, már 1898-ban felállították Budapesten, a róla elnevezett téren, a Keleti pályaudvar előtt. 2014-ben a restaurált szobor visszakerült a Keleti elé, nem messze egykori avatási helyétől.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

Gyönyörű falfestményeket találtak egy egyiptomi sírban

Gyönyörű falfestményeket találtak egy egyiptomi sírban

A 4300 éves nyughelyben felfedezett festmények hétköznapi jeleneteket ábrázolnak.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket