Szilárda, Szilárd, János2019. december 14., szombat
Kultúra

Változatos időmérők és javítójuk: az órásmester

2018.03.25.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Földi életünkben szinte minden az idő körül forog már évezredek óta. Nem csoda, hogy egy ideje külön mesterség foglalkozik az időmérőkkel.

Csenki János, csongrádi órásmester. Egyedüli mesterként igyekszik megbirkózni a rázúduló feladatokkal.

Megszokásból pillantunk csuklónkra, ahol ma már egy modern okosóra tájékoztat a pillanatnyi időről, vagy éppen le sem vesszük tekintetünket tenyerünkben tartott érintőképernyős mobilunkról, ami szintén jelzi az időt. Vannak, akik vissza-visszarévedve még a kvarcórák korszakát is fel tudják eleveníteni, röpke évtizeddel ezelőttről.
Pár emberöltővel korábban a mutatós zsebóráké volt a főszerep az időmérésben, hajdanában pedig homokórával mérték a folyvást múló időt. Tényleg a napóra volt a legősibb időmérő eszközünk? Mikortól ilyen életbevágóan fontos, hogy mérjük a perceket, órákat?

Férfiasan bevallom: eleink órástudásának felelevenítése aligha ment volna egyedül, így Csenki János csongrádi órásmesterrel közösen kutatunk a ketyegők között.

Mindketten szétnézünk házi könyvtárainkban: Csenki János választása Vályi Ödön, 1960-ban megjelent, Órás szakmai ismeretek című könyvére esik, amiből ő maga is tanulta a mesterséget. Én az MTA Történelemtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Szulovszky János által szerkesztett, 2005-ben kiadott, A magyar kézművesipar története című kötetét ütöm fel: nem máshol, mint Csukovits Enikő, tudományos tanácsadó Órák és órásmesterek a középkori Magyarországon című tanulmányánál.

„Talán a Kr. e. 3. századtól használatos napóra volt a legmegbízhatóbb a kezdetleges időmérők közül. Mondjuk, az is csak akkor, ha sütött a Nap. Általában a homokórát használták leggyakrabban, bár annál meg elég volt egy nagyobb porszem, és eltömődött a szerkezet. Használtak még vizes időmérőt is – idézi szakértőnk a Vályi-féle könyv információit. Ktészibiosz görög matematikus időszámításunk előtt a harmadik század közepén már igen bonyolult kerékrendszerrel ellátott, vízzel hajtott óraszerkezetet készített”. Folyó mellé telepítve, a víz egyenlőtlen járásából adódóan nem beszélhetünk pontosságról; ha pedig tartályból folyatták a kerékszerkezetre a vizet, akkor azt állandóan pótolni, utántölteni szükségeltetett.
Olvasni még a két írásban viaszalapú időmérésről – gyertyával és mécsessel, – ám ezek hátrányain sem kell felettébb sokáig töprengenünk…


Fotó: Wikimedia

Ezek a nehézségek hívták életre az úgynevezett mechanikus, vagy gépórákat. Itáliában, Orvieto városában a „Torre di Maurizio néven ismert ház tetején Európa egyik legrégibb ütőórája jelzi mindmáig az időt: a hegyes süveget viselő mór a kezében markolt kalapáccsal, immár évszázadok óta kondítja meg az órához tartozó harangot – jegyzi le Csukovits Enikő. Az orvietói órához számlap is tartozik, a legelső gépórák egy része azonban csupán hangjelzést adott, általában negyedóránként, de előfordult, hogy csak óránként. A mechanikus óra a 13. század találmánya”. Maradva a középkornál: bevezették az úgymond kánoni, vagyis imaórákat: 12-12 órára osztották fel a napot, aminek az első órája (prima) reggel hatkor, a tercia délelőtt kilenckor, a sexta délben, míg a nona délután háromkor, a vespera (magyarosan vecsernye) pedig este hatkor volt.

Szintúgy egyházi tisztségviselők hívták életre az egyre pontosabban működő órákat, amik azért kerültek templomtornyokba, hogy az embereket minél szélesebb körben tájékoztassanak a misék kezdetéről és az egyházi rítusok időpontjáról. De nemcsak a templomba igyekvőket szolgálta a toronyóra, hanem azzal faramuci módon társadalmi változást is elindítottak: a munkaórák számlálását, ami a vallásos személet szerint már-már eretnekség volt, noha mára tudjuk: alapvetően változtatta meg az ipar, a gazdaság működését, az emberek hétköznapjait. „1494-ben készült az az oklevél, amelyet Eperjesi Péter közjegyző a széplaki apátságban, az apát tornácán délután két órakor (hora secunda post meridiem) keltezett. Jelenlegi ismereteink szerint ez a legkorábbi olyan eset, amikor az időmeghatározás már semmiben sem tér el attól a módtól, ahogyan a köznyelv a mai napig megadja az órát” – állapítja meg Csukovits Enikő.

Eleinte csak egyetlen, az órákat jelölő mutatóval, majd 1670-től perc és másodpercmutatóval készültek a vekkerek. Manapság a másodpercmutató megléte is éppoly’ evidenciának tűnik, mint az, hogy Svájc az óragyártás őshazája. Csenki János azon nyomban cáfolja ez utóbbi tévhitet: „Nem Svájc, hanem Franciaország az óragyártás őshazája. Svájc is jelentős, de ott is inkább a nyugati, Franciaországgal határos rész: onnan terjedt Svájc keleti része felé az óraipar.”

Nem csak a toronyóra feltalálásával élt át visszafordíthatatlan előrelépést az emberiség, mármint ami az időmérést illeti, hanem azzal is, hogy zsebre tudtuk tenni az időmérőt. Laikusként könnyű volna azt gondolni, hogy a toronyóra lekicsinyítésével érték el mindezt. „Dehogy! Ingát nem lehet zsebben hordani! Fali és toronyórák esetében azzal nem volt gond, mert mindig egy helyben álltak, de a zseb- és karórák esetében nagyon más a helyzet… Tehát először fel kellett találni az inga helyettesítésére szolgáló hajszálrugót: egy speciális kereket és egy rugót, ami eleinte lószőrből készült, majd azt összeépíteni a kerékkel, ami így egyik oldalon megnyújtotta a hajszálrugót, míg másikon összenyomta. Napjainkban pusztán annyi a változás, hogy fémből készülnek a hajszálrugók” – pontosítja a gondolatmenetet Csenki János.

Éppen egy hagyományos vekkert szerel az órásmester

Továbbra is kitartóan kell keresnünk, ha olyan tradicionális mesterséget szeretnénk találni, ami nem szülőről gyerekre öröklődött. Vagy talán az órások kivételek lennének e tekintetben? – kérdezem az órásmestert.
Eleinte nyilvánvaló, hogy nem volt képzés. Pusztán olyan affinitású emberek foglalkoztak az óraszerkezet megtervezésével, akiknek fantáziájuk volt és alkotóképességük. Általában családi ágon öröklődött az órásmesterség úgy, mint anno nagyon sok más szakma. Svájcban mindmáig családok készítenek alkatrészeket, amiket nagy óragyáraknak adnak tovább. Nem csak a középkorban, jelenleg is van, ami laikus számára furcsa lehet az óraiparban. Ez nem más, mint az, hogy több nagynevű svájci cég létezik, ahol alkatrészek, órabelsők készülnek, majd azokat teszi bele a többi gyártó a saját óratokjába, amiket aztán azzal a névvel forgalmaznak tovább, mint ami a külsejükön látható. Ezzel önmagában annyira nem lenne nagy gond, viszont furcsa módon 5-10-szeres árkülönbséggel vehetjük meg ugyanazt a belső szerkezetű órát, attól függően, milyen márkanévvel látják el. Készülnek komplett, teljes szerkezetek és tokok, de azok rettenetesen drágák! Nagyságrendileg 10-szer, 20-szor annyiba kerülnek, mintha egy összeszerelő-üzemben készült darabot vásároltunk volna.

Mai digitális világunkban hoznak még Önhöz órát javítani?
Főként piacokon vásárolt olcsó karórákat javíttatnak manapság az emberek: jószerével a „szervizeltetni” hozott órák öt százalékát sem éri el a hagyományos szerkezettel bíró vekkerek aránya. Teljesen átvették az uralmat a digitális, elemről működő órák.

Nem létezhet órásmester okulláré nélkül! Mindinkább ritkaságnak számít egy ilyen „antik” óra javíttatása: Csenki János szerint ezt az aranyozott külsejű zsebórát körülbelül 1930-ban készítették.

Szerencsém van, mert mégis megpillantok az asztalon egy antiknak látszó zsebórát, amiről kiderül, tényleg nem mai darab: Csenki János az 1930-as évekre taksálja gyártásának idejét. Ez sajnos nincs beleírva ebbe a példányba: tapasztalata alapján tudja datálni a mester, mikori a ketyegő, „mert 10-20 évig gyártottak egy-egy adott típusú, stílusú vagy fajtájú órát – hangzik az újabb reakció, majd ismét egy érdekesség hangzik el: Ekkoriban már a legnívósabb, legelfogadottabb a Doxa volt. Érdekes, hogy (el)ismertségét onnan szerezte, hogy a vasutasoknak rendeltek egy nagyméretű zsebórát, amit vasúti Doxa néven ismertünk. Mindenki előtt világos, hogy a vasútnak jól működő, pontos órákra volt szüksége ahhoz, hogy tartsák a menetrendet.”

Hogyan választotta ezt a szakmát?
Beleszülettem ebbe a hivatásba, mert édesapám is órás volt. Viszont 15 éves koromban elhunyt, magára hagyva négy ártatlan hölgyet: két lánytestvéremet, édesanyámat és nagymamámat. Hirtelen, gyorsan valakinek órásnak kellett állni és eltartani a családot. Ehhez adott volt a műhely, minden szerszámmal együtt. Tehát csak folytatni kellett. Eredeti tervem az volt, hogy elektromérnök leszek, de akkor ezt kellett választanom, mert szükség volt pénzkeresetre. Nagy szerencsém volt, mert hobbim az elektronika: 12 évesen már rádiókat építettem.

Sokkal megbízhatóbb egy elektromos, digitális óra, mint egy hagyományos: kevesebbszer hibásodik, és eleve pontosabban jár – csap át újra szakmaiba diskurzusunk. Van olyan típus, amiben már elemet sem kell cserélni: ezt a számlap felületét adó napelemmel érik el, ami elegendő energiát termel ahhoz, hogy rendesen tudjon működni az óra. Javítani körülbelül ugyanolyan nehéz egy digitális, mint egy klasszikus szerkezetű órát. Egyetlen rossz mozdulat és vagy elpattan, vagy elszáll az adott alkatrész. Főleg a kisméretű mechanikus karóráknál igaz ez. Kicsit nehezebb lehet a hiba megállapítása annak, aki nem ért az elektromossághoz, de ha figyelembe veszem, hogy a hagyományos szerkezeteknél a kézügyesség kap nagyobb szerepet, máris döntetlen lesz az állás e két órakategória közötti képzeletbeli versenyben.

Egy mesterség fennmaradásának kulcsa, hogyan képes reagálni a folyton változó igényekre, piaci, gazdasági, társadalmi körülményekre. „Nyugat-európai országokhoz hasonlóan itt is az a tendencia figyelhető meg, hogy már nem javíttatják az órákat. Kivételt leginkább a drága időmérők képeznek, de azokat is leginkább úgy, hogy a kereskedő visszaküldi a termékeket a gyárnak, ahol elvégzik a szükséges javítást, majd újra postára adják az órát, s így jut vissza a kereskedőhöz, illetve tulajdonosához. Egyre kevesebb órásmester van és véleményem szerint ők is túl vannak terhelve a sok olcsó óra javítgatásával. Ráadásul még az alkatrészellátás is összeomlófélben van. Semmilyen jövőjét nem látom a szakmának” – hangzik a búskomor végszó Csenki Jánostól, az egyedüli csongrádi órásmestertől.

Írta és fényképezte: Sarusi István

Hozzászólások

Ez a barlangrajz lehet a világ legrégebbi története

Ez a barlangrajz lehet a világ legrégebbi története

4,5 méteres nagyságú a barlangrajz, amire Celebesz

Karácsonyi meseváros Németországban

Karácsonyi meseváros Németországban

December az advent időszaka, készülődés a fény, a szeretet ünnepére, de ez a vásárok ideje is, amikor forralt bor, narancs és fahéj illata úszik a levegőben.

Viking hajósírt azonosítottak egy farmon

Viking hajósírt azonosítottak egy farmon

A nyughely megtalálásában a szerncse is közrejátszott.

Világörökség a világűrből

Világörökség a világűrből

A rejtélyes japán uralkodói sírok 2019 nyarán kerültek fel a Világörökség listájára.

Fedezze fel a természet kincseit egy csésze kávéban!

Fedezze fel a természet kincseit egy csésze kávéban!

A legújabb Davidoff Café Limited Editionben a természet lenyűgöző csodáit fedezheti fel.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket