Viola, Anasztáz2018. december 19., szerda
Kultúra

Gát utca: itt született József Attila

2018.04.11.Födő Tamás
National Geographic Magyarország

Bár a városfejlesztések következtében történtek változások, a ferencvárosi Gát utca még mindig őrzi az egykori ipari negyed nyomait.

Fotó: Födő Tamás

Napjainkban kultikus helynek számít a IX. kerületi Gát utca 3. Itt áll az az 1891-ben épült, egyemeletes, függőfolyosós bérház, ahol József Attila született. Az azóta emlékmúzeumnak is otthont adó épületben ünneplik minden év április 11-én a költő születésnapját és a magyar költészet napját. József Attila azonban számos másik ferencvárosi bérházban is lakott gyermekkorában. A család ugyanis gyakran költözött, hol a Gát utcában találtak új bérleményt, hol néhány utcával arrébb, a mai Ferenc tér környékén, mely szintén szegények lakta, ipari kerület volt.

Gát utca 3. egy 1949-ben készült képen
Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Gát utca 3. belső udvara
Fotó: Födő Tamás


Gát utca mai képe
Fotó: Födő Tamás

A városrész 1905-re nagy változáson ment keresztül. Főleg a kiegyezést követően települtek ide, a Duna partjára a különböző gyárak és malmok.  A korábban zöldségtermesztésre, legeltetésre használt területeket folyamatosan foglalták el a vas-, gép- és vegyipari üzemek. A Gát utca is ennek a robbanásszerű terjeszkedésnek és fejlődésnek köszönheti létét, hisz egy korábbi védőgát helyén alakult ki, és épült be a ma is ismert formában. Ugyanakkor a kerület iparosodása és fejlődése számos következménnyel járt. A lakosság száma ugrásszerűen nőtt. Egy 1896-os statisztika szerint a ferencvárosi gyárakban mintegy nyolcezer munkás dolgozott. A lakáshiány enyhítésére Budapesten először ebben a kerületben indult meg a munkáslakások építése.


A hajdani bérlakás elrendezése
Fotó: Födő Tamás

József Attila, a ferencvárosi lakos
A költő szülei, mint a korabeli ferencvárosi lakosok nagy része, ugyancsak munka reményében érkeztek a gyorsan fejlődő kerületbe. A Bánátból Budapestre kerülő édesapa, József Áron, először Meiszter Izidor Soroksári úti üzemében helyezkedett el szappanfőző munkásként. Az üzem közelében talált magának munkát a Kiskunságból származó édesanya, Pőcze Borbála. Miután a fiatalok megismerkedtek, 1900-ban házasságot kötöttek, ugyancsak a kerületben. Igazi otthont azonban nem sikerült teremteniük, hisz folyamatosan költözésre kényszerültek. Szegények lévén a lakhatásért vagy nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak fizetni. Az is pusztán a véletlennek tudható be, hogy József Attila a Gát utca 3-ban látta meg a napvilágot. Alig telt el két hónap, és a József család már a Szvetenay (mai Lenhossék) utca 18-ban húzta meg magát. Itt viszonylag huzamosabb ideig rendezkedhettek be, miután a bérház egyszerre volt az édesapa munkaadójának, Gerstl Sándor szappangyárosnak a telephelye és bérkaszárnyája.

Két év múlva, 1907-ben a család visszatért a néhány száz méterre lévő Gát utcába. A 8-as szám alatti két szoba-konyhás lakásba legalább még háromszor költöztek vissza az évek folyamán. Ugyanakkor a József család, és így a költő életének egyik meghatározó eseménye már a Gát utca 21. szám alatti háromemeletes bérházban érte őket. 1908 júliusában József Áron eltűnt. Az ekkorra már három gyerekes édesanya magára maradt. Ennek következtében a család fenntartása még nehezebbé vált. A mind szűkösebb körülmények újra és újra arra kényszerítették őket, hogy költözzenek. Laktak ezután a Márton utcában, a Haller utcában, a Szvetenay utcai tömegszálláson, a Ferenc téren, a Páva utcában. József Attila gyermekkorának gyakorlatilag egyetlen stabil helyszíne sem volt. És bár családjával keresztül-kasul vándorolt Ferencvároson, a népiskola néhány osztályát is itt végezte, költeményeiből alig olvasható ki az a kapcsolat, ami a kerülethez kötötte.


Gát utca 8.
Fotó: Födő Tamás

Múlt és jelen a Gát utcában
Az utca képe nem sokat változott azóta. Erre világít rá Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, aki az utca megismerésében nyújt segítséget.

A Gát utcát 1879-ben alakították ki véglegesen. A 19. század végén, 20. század fordulóján épült házak közül pedig néhány ma is áll. Haller utcai végénél, a 32-es szám alatt még rá lehet ismerni a hajdani gyufagyárra, amelyet a terménykereskedő Landauer Jenő alapított az 1880-as években. De az utcában működött még a Maier Salamon alapította Korona Kenyérgyár, és egy ideig egy mosóporgyár is. Ezek az üzemek mind arról tanúskodnak, hogy a Középső Ferencváros az 1900-as évekre ipari jellegű negyeddé alakult, ahol többnyire segédmunkások, betanított munkások, jobb esetben szakmunkások laktak.

Magában a Gát utcában is több bérház épült a kerület munkáscsaládjai számára. Ilyen volt a Gát utca 21, amelynek helyén ma újépítésű társasház áll, a Gát utca 8, ahol még jelenleg is az egykori bérházat lehet megtekinteni, vagy József Attila születési helye, a Gát utca 3, amelynek földszinti lakását József Attila emlékhellyé alakították ki. Habár az utóbbi időben az utca egy része a József Attila terv keretében megújult (kicserélték a térkövet és néhány házat felújítottak), egy-egy ház homlokzatán továbbra is látni a 20. századi történelem, főként az 1956-os forradalom nyomait. Akadnak olyan udvarok is, amelyek mintha konzerválták volna a száz évvel ezelőtti szegényes állapotokat, amelyek között József Attila is született.

Lazarista templom 1948-ban
Fotó: Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Mindenképp említésre méltó még az utcát záró, és egyben az utca legdíszesebb épülete is, amely 1903 óta áll a Gát utca Thaly Kálmán utcához eső végén. A napjainkban Kaniziusz Szent Péter nevét viselő, neoromán stílusú római katolikus templom és a hozzátartozó háromszintes zárda terveit Hofhauser Antal készítette. Felszentelésekor még Páli Szent Vince nevet kapta, mivel a templom építtetői Páli Szent Vince rendjének tagjai, a lazaristák voltak. Később, ahogy a ferencvárosi hívek száma gyarapodott, új templom építésére adtak engedélyt. Amikor 1936-ban felszentelték az új, közép-ferencvárosi Páli Szent Vincéről elnevezett templomot, az eredeti Gát utcai templom szentszéki engedéllyel a Kaniziusz Szent Péter nevet vette fel. Az épületegyüttest azután előbb csereingatlanként átadták az esztergomi főegyházmegyének, hogy abból hitoktatói otthont alakíthassanak ki, majd a Katolikus Iparos és Munkásifjak Országos Egyesülete vette birtokába. A rendszerváltás után pedig az evangélikus és a kopt egyház is tartott itt istentiszteleteket.

Hozzászólások

Mamutcsontból készült tiarára bukkantak

Mamutcsontból készült tiarára bukkantak

A 35-50 ezer éves lelet a Gyenyiszova-barlangból került elő.

3500 éves temetőt találtak Egyiptomban

3500 éves temetőt találtak Egyiptomban

A szakértők szerint a lelőhely a 18. dinasztia korszakából származik.

Hundertwasser, az extravagáns művész

Hundertwasser, az extravagáns művész

Friedensreich Hundertwasser a 20. század egyik legkülönösebb képzőművésze.

Négyezer éves társasjátékra bukkantak

Négyezer éves társasjátékra bukkantak

A kivételes lelet egy azerbajdzsáni barlangban került elő.

Egy kicsiny falu gigabetleheme

Egy kicsiny falu gigabetleheme

Egy Somogy megyei kis faluban látható Európa legnagyobb betleheme.

National Geographic 2018. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket