Gábor, Karina2019. március 24., vasárnap
Kultúra

Világjáró ózdi csibészek

2018.05.28.Révai Sára
National Geographic Magyarország

A Várkonyi Csibészekhez egy szívbemarkoló youtube videó vezetett el. A felvételen roma származású gyerekek éneklik a „Lekapcsolom a villanyt a fejemben” című dalt.

A repülőtéren elsőként az óriási ablakfelület vonzotta a tekintetüket. Naplemente volt, és ők csak bámulták a nagy gépeket.

A dal második felében már csordul az ember könnye a szenvedélyes énekhangtól. Ezek a kis csibészek Ózd környékén élnek , mind a mélyszegénység gyermekei. Azt, hogy a zenélésen keresztül ők egy csapattá válhattak, egy Common Vibe nevű önkéntes szervezet lelkes fiataljainak köszönhetik. A Common Vibe célja, hogy profi zenészeket kössön össze hátrányos helyzetű gyerekekkel, és ezek a gyerekek a zenélés élményén keresztül fedezhessék fel önmagukat és a muzikalitásukat. Fontos szempont az is, hogy ezek a szegregátumban élő serdülők kiszakadjanak a hétköznapokból és valamiben fontosnak érezzék magukat, esetleg felfedezzék a kiutat.

2017 telén jártam náluk először Ózdon, hogy megismerjem őket. Volt szerencsém több helyi fellépésükre elkísérni őket. Ezek a gyerekek olyanok, mint a ménesekből kiszakadt zabolátlan kiscsikók. Ám amikor hangszer kerül a kezükbe, hirtelen átszellemülnek, és a nagy káoszból gyönyörű egységgé alakulnak. A zenélés az egyetlen csatorna számukra, ahol ezek az amúgy az önismeret hiányában lévő fiatalok önmagukon kívül észrevesznek mást is, akár egymást. Amíg zenélnek, figyelnek. És ez már félsiker.

De nemcsak nekem tűntek fel ezek a fiatal tehetségek, áprilisban meghívást kaptak Brüsszelből, az Európai Parlamentből, hogy muzsikájukkal megörvendeztessék a helyi közönséget. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából két fellépést is szerveztek számukra, a Common Vibe és a Csibészek pedig nagy örömmel fogadták el a megtisztelő felkérést.

Kamerámmal én is elkísérhettem őket útjukra. Fárasztó út volt, sokat késett a gép, hajnalban értünk a Brüsszeli szállásra. Reggelre hét feljelentést gyűjtöttek be hangoskodásért a szálláson, kissé nehezükre esett nyugovóra térni.

A gyerekek a fellépések napjain rakoncátlan kis lurkókból a tükör előtt csinos és komoly fiatalemberekké lényegültek át. Volt, aki többször is lefürdött, ruháik patyolat tiszták és élére vasaltak, hajukat szálanként lőtték be.

Mielőtt átlépték volna az Európai Parlament kapuit, a téren egy laza utcazenélést csaptak. Percek alatt körbegyűltek a kíváncsiskodó parlamenti dolgozók, fotózták őket, és még egy kis pénzt is kerestek a fiúk.

„Nincsen kívül, belül élünk egyedül,
Fénnyel hintett ágyon forgók, mint kiszül,
Magunk álma, képzelete fogva tart,
Nem ázunk, de viseljük a zivatart!”

A parlamentben kiderül, hogy a fellépésig még sokat kell várni, addig egy teremben fognak nekünk előadást tartani arról, hogy miként működik az épületen belül a munka. A fiúk hirtelen erejüket és kedvüket vesztik.

„És ez itt az a helyiség, ahol a nagy döntéseket hozzák az Európai Parlament dolgozói. Több tucat ország képviselői ülnek itt egy-egy alkalommal, hogy döntsenek Európa sorsáról.”
De miért is érdekelné a fiúkat az európai döntéshozók programja, hozzájuk Ózdra nem sok jut  el a jó döntésekből.

A gyerekek a nagy döntéshozók épületében is bravúroztak. Egymás utáni két napra is kaptak meghívást egy-egy fellépésre. Koncertjeikkel mind a két napon káprázatos sikert arattak, a közönség könnyekig meghatódott az ózdi különítmény produkciójától.

A Csibészek is elégedettek voltak a brüsszeli úttal, többen közülük azt mondták, hogy nem akarnak visszatérni Borsodba, ahol nincs sok lehetőség számukra, márpedig egyeseknek nagyra törő terveik vannak a zenéléssel. Topen (jobb szélén) például híres rapsztár szeretne lenni.

Hazafelé a repülőn csöndesebbek voltak a vártnál. Bár otthon szerető család várja őket, ez sok esetben nem elég ahhoz, hogy el tudjanak indulni egy új úton.

Miklósi Ákos, a Common Vibe egyik alapítója mesélt nekem röviden arról, milyen jövő várhat ezekre a nehézsorsú serdülőkre.
„A Common Vibe csapata most egy közösségi stúdió megépítésén dolgozik, Ózd környékén. Ha a stúdió felépül, ott a gyerekeknek lehetőségük lesz komoly stúdiófelvételeket készíteni, ám ez nem elég. Sajnos sokan közülük nagyon rosszul tanulnak, és a brüsszeli út, illetve az egyéb felkéréseik ellenére nehezen veszik komolyan az életet. Most egy mentorprogramot szervezünk. Minden gyerek mellé szeretnénk egy felnőttet állítani, aki segíti, tanítja, terelgeti őket útjukon. És közben csöndben reménykedünk, hogy a Várkonyi Csibészek közül legalább egy-két gyerek kiemelkedik a szegregátumból…”

Írta és fényképezte: Révai Sára

Hozzászólások

Holics városa – nem mindennapi látnivalókkal

Holics városa – nem mindennapi látnivalókkal

A mai Szlovákia és Csehország határán fekvő Holicson több olyan látnivaló van, amelyekért érdemes felkeresni ezt a várost.

A magyar kritikai realizmus előfutára

A magyar kritikai realizmus előfutára

Arany László költő, műfordító, közgazdasági és politikai író, akadémikus, a Kisfaludy Társaság tagja 1844. március 24-én született.

Magyarország legboldogabb városai a Dunántúlon találhatóak

Magyarország legboldogabb városai a Dunántúlon találhatóak

Magyarország legboldogabb megyeszékhelye Tatabánya, legboldogabb nagyvárosa pedig Győr.

Elfelejtett istenség nyomára bukkantak

Elfelejtett istenség nyomára bukkantak

Egy kétezer éves bronztáblán a szakértők egy korábban ismeretlen istenség, Athtar Ḥarman nevét azonosították.

Kossuth Lajos halálának évfordulója

Kossuth Lajos halálának évfordulója

1894. március 20-án halt meg torinói száműzetésében Kossuth Lajos, a „turini remete", az 1848-49-es szabadságharc vezetője.

National Geographic 2019. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket