Vince, Artúr2019. január 22., kedd
Kultúra

Árpád-kori leletek Békéscsaba közelében

2018.06.12.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Főként Árpád-kori leletek kerültek elő Békéscsaba közelében – közöttük egy ritkaságszámba menő, majdnem teljesen ép lóval.

Mintegy 1,5 km hosszú szakaszon zajlik a feltárás Kamut határában a leendő M44-es főút nyomvonalán

Ahogyan folytatódik az M44-es út építése, úgy kerülnek elő tárgyak különböző korokból: 2017-ben Szarvas közelében avar leletanyagra bukkantak, míg idén május első napjaiban, Békéscsaba határában, az 1000 lelkes Kamut község közelében főként Árpád-kori emlékeket találtak a leendő útpálya helyén folyó feltáráson, amit a Budavári Kft. koordinál. Nagy Dániel Sándor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésze válaszolt kérdéseinkre.

Honnan lehet tudni, hogy egy ilyen széles és hosszú útpálya alatt hol érdemes leletek után kutatni és eddig mit találtak a földben?
Kollégáim terepbejárással azonosították be e lelőhelyet. Gyakran a szántás során is a felszínre kerülnek régészeti leletek, ezeket gyűjtjük össze a terepbejárás során.
Eddig őskori, szarmata, avar és Árpád-kori cserepekre leltünk, ezért 2017 őszén egy próbaásatást végeztünk, ami beigazolta a terepbejárás eredményeit: egy XI-XII. századra keltezhető, Árpád-kori falut találtunk. Előkerült még egy szarmata női sír is, amit már sajnos megbolygattak – nem tudni, hogy ezt a római, vagy az Árpád-kori beásásokat végzők tették. Ám így is rengeteg gyöngy maradt a fekhelyben, ezüst- és bronzkarikákkal egyetemben. Félbevágott kutyát és egy felhagyott kútba dobott lovat is feltártunk egyéb állatmaradványokkal együtt.

Jelölőfestékkel határolják el azokat a részeket, ahol az előzetes – fémkeresős – talajpásztázó felderítések során leletre lehet számítani.

Sűrűn elhelyezkedő objektumok

Ilyen veremházakban éltek Árpád-korban élt eleink

Nagy Dániel éppen a kútba vetett lócsontokat „bontja”

Pogány rítust tanúsíthat a félbevágott eb csontváza

Érdekes kérdés lehet, miért kerültek ezek kútba.
Erre nyilvánvalóan az ásatást követő tudományos munka fogja megadni a választ. Ez csak a jéghegy csúcsa, ami itt látszik. Noha az emberek annyit látnak, hogy idekint áskálódunk az útpálya nyomvonalában, ám ezzel közel sem ér véget a munka: a múzeum külső raktárába kerülnek a tárgyak, ahol mosás után restaurálják ezeket, utána leltározás és feldolgozás következik. Konferenciákra is elvisszük a tárgyakat, valamint cikkeket, publikációkat írunk róluk.

Mennyi tárgyat, telepjelenséget (karámárkot, kutat) találtak eddig?
Már a 600-dik objektumszámnál tartunk, ami azt jelenti, hogy ennyi jelenséget bontottunk ki és dokumentáltunk. Itt elsősorban árkokra, gödrökre, kemencékre kell gondolni, de 1-2 házat is találtunk.

Korábban említette, hogy állatcsontok is felszínre kerültek. Lehet-e gazdálkodó- és állattartó életmódra következtetni mondjuk a kutyacsontokból?
Érdekes korszak ez, amit a régészek Árpád-kornak hívnak, a történészek meg középkornak. Bár a magyarság korán megismerkedett a földműveléssel itt, a lelőhelyen főként állattartásra utaló nyomokat találunk: lovak, szarvasmarhák, kis kérődzők csontjait; nagy karámok kerítőárkait.

Sok korabeli telepjelenség van köröttünk. Hogyan nézhetett ki akkortájt egy falu?
Valóban rengeteg Árpád-kori telepet tártunk fel, de mindegyik ritkásabb, tanya-tanyabokros, szállás-jellegű kis település lehetett. Mégis az objektumok relatív sűrűsége azt bizonyítja, hogy egy eddig elfeledett Árpád-kori településen járunk.

Mekkora lehetett a kiterjedése?
Bejárásunk alapján körülbelül másfél kilométer hosszú és egy kilométer széles. Ez elég nagy, de mégsem a mai értelemben vett nagy faluról van szó: szellősen álltak a házak, sátrak. Nagy probléma volt a korai Árpád-korban, hogy a falvak „mozogtak”, vagyis időnként odébb költöztek a közösségek. Ennek hátterében vagy a legeltető szilaj állattartás, vagy a vetésforgó alkalmazása húzódhatott, amikor egy adott földterület tápanyagtartalma kimerült, újabb helyen kezdtek termelni.

Mivelhogy egy felhagyott kútban találták meg a ló csontdarabjait, ez azt jelentené, hogy a kereszténység felvétele után itt még éltek a pogány szokások?
A kereszténység felvétele évekig, évtizedekig tartó folyamat volt. Gondoljunk csak az 1046-os, Vata-féle pogánylázadásra. Már a kalandozások során feljegyezték, hogy a magyarok kutyára esküdtek. 933-as forrásokból tudjuk, hogy a szláv dalamancok a magyarok elé egy kövér kutyát vetettek, így gúnyolván ezt a fajta esküt. Sőt a bizánci udvarban is született olyan feljegyzés, hogy a nomád és pogány bolgárok csak a kettévágott kutyára tett esküt fogadták el. „Aki nem tartja be az esküt, vágattassék ketté, mint ez a kutya!”.
Ugyanakkor az egyház már 732-től tilalmazta a lóhús fogyasztását, ami szintén pogány szokások közé tartozott. Részben anatómiai rendben találtuk meg a kútba hajított paripa maradványait. Jómagam egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az itt élők fogyasztottak lóhúst, sőt került is elő olyan csont, ami ételmaradékként értelmezhető.

Kr. u. 300-ból származó ruhakapcsoló dísztű, ún. fibula

Egy Árpád-kori fenékpecsétes fazék aljának darabkája

II. Géza (1141-1162) vagy fiának, III. Istvánnak (1162-1172) a dénárjai

Ugyan csak hetekkel ezelőtt kezdődött a tényleges feltárás, de mire lehet még számítani ilyen lendületes kezdet után?
A 2018-as próbaásatások alapján jó leletsűrűségre számítok. Amiket viszont hiányolok, azok a házak. Nagyon remélem, hogy most már belefutunk a település azon részébe, ahol inkább házak kaptak helyet. És az sem kizárt, hogy itt lesz az a szarmata temető, aminek az egyik sírját már sikerült megtalálni.

Az interjút készítette és fényképezte: Sarusi István

Hozzászólások

Ősi építménynek hitték, valójában két évtizedes

Ősi építménynek hitték, valójában két évtizedes

A régészek korábban azt hitték, hogy egy több ezer éves kőgyűrűre bukkantak.

Mátyás király díszkönyvtára, a Corvina Bibliotheca nyomában

Mátyás király díszkönyvtára, a Corvina Bibliotheca nyomában

Felbecsülhetetlen értékű corvinák és reneszánsz díszkódexek az Országos Széchényi Könyvtárban.

Ilyen volt egy ókori egyiptomi házi feladat

Ilyen volt egy ókori egyiptomi házi feladat

Közel 2000 éves táblát a British Libraryben őrzik.

Egy tó mélyén lehet Napóleon elveszett kincse

Egy tó mélyén lehet Napóleon elveszett kincse

A történet úgy tartja, hogy 1812-es oroszországi hadjárata során Napóleon és serege nagy mennyiségű zsákmányt szerzett, melyet aztán visszavonulásuk során elrejtettek.

Vízkereszt – Jézus megjelenésének ünnepe

Vízkereszt – Jézus megjelenésének ünnepe

Vízkereszt napja a legnagyobb és legősibb keresztény ünnepek egyike.

National Geographic 2019. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket