Eleonóra, Zelmira, Péter2019. február 21., csütörtök
Kultúra

Irán: Apró szívességek hazája

2018.07.12.Kisgyörgy Éva
National Geographic Magyarország

Egy olyan világban élünk, ahol minden eddiginél jobban hat ránk mások véleménye, ráadásul a digitális médiával túlzsúfolt életünkben zúdul ránk az információ.

Egyre nehezebb kiigazodni a valódi hírek és az álhírek között. Az utazás legnagyobb csodája épp az, hogy saját szemünkkel győződhetünk meg a valóságról, fokozatosan lebontva magunkban a mások meglátása alapján kialakított sztereotípiákat, létrehozva saját véleményünket.

Talán még soha nem volt annyira megosztott az ismerősök véleménye, mint amikor Iránba készültem. Minden egyes utazó, aki már megjárta az országot, fülig érő mosollyal biztatott, hogy csodálatos élmények érnek majd. Ugyanakkor gyakorlatilag mindenki más, aki nem járt még ott, riadtan nézett rám, vajon meghibbantam-e, hogy ilyen veszélyes országba készülök.

Nőként, egyedül
Pedig soha annyi törődést és szeretetet nem kaptam egy országban sem, mint pont itt, Iránban. Ez volt a 120. ország, ahol megfordultam, de a vendégszeretetnek olyan fokát tapasztaltam meg, amire nincs máshol példa.

De nézzük sorjában, hogyan is dőltek le azok a bizonyos falak! Indulás előtt a veszélyektől kevésbé féltem, inkább a szervezés kihívásaival kellett megbirkóznom. A jól ismert szállásfoglalási portálokon csak elvétve akadtak iráni hotelek, azok is kizárólag egy-két nagyvárosban és méregdrágán. Irán legfontosabb városai 6-10 órányi busz- vagy vonatútra vannak egymástól, de se busz-, se vonatjegyet nem lehet online foglalni. Nem várt kalamajka volt a vízumügyintézés, melynek az eljárási rendjét épp az utazásom előtt néhány héttel változtatták meg, így nem alakulhatott ki rá rutinos gyakorlat.

Aztán persze minden megoldódott: Barátoktól kaptam hotel e-mail címeket, egy Ausztriában élő iráni közvetítőn keresztül pedig vonatjegyeket is tudtam vásárolni. Letöltöttem a telefonra azokat az applikációkat, melyekkel az Iránban blokkolt weboldalakat (facebook, google) is használhatom és nekivágtam.

Még a repülőgépen feltettem a fejemre a kendőt, mint ahogy az összes többi női utas, mert csak így lehetett az útlevélkezeléshez sorban állni. Megkaptam a pecsétet, a futószalagon megjelent a hátizsákom is, és kiléptem a terminál épületéből.

Ahogy rám mosolygott a vendégháztól elém küldött taxis, azonnal elszállt minden aggodalmam, és hirtelen egy addig nem ismert nyugalom szállt meg: ezen az utazáson minden rendben lesz. Talán a taxis nyílt tekintete, a segítőkész gesztusai, magam se tudom, mi volt az oka, de azonnal megbíztam benne.

Egy kedves idős házaspárnál töltöttem az első éjszakát, akiktől megtudtam, gyerekeik önálló életet élnek, és túl nagynak érezték kettecskén a házat. Nemcsak a pénzkereset miatt adják ki otthonuk felszabadult szobáit, hanem azért is, hogy ne legyenek egyedül. Láthatóan rendkívül élvezték a nemzetközi csapat nyüzsgését a nappalijukban, és azonnal harapnivalóval kínáltak.

Akkor még nem tudtam, hogy két hétig ez lesz a sorsom – mindenki etetni akar. Másnap reggel felültem a vonatra, és minden további nélkül elfogadták a jegyet, amiért nevetségesen alacsony árat fizettem az interneten egy ismeretlen osztráknak. A hosszú vonatozások annyira olcsók, hogy a szeparálódni vágyó külföldieket megkérik, hogy ne vegyenek meg egy hatfős kabint, ha csak ketten utaznak, mert akkor a helyieknek nem marad hely. Így – bár csábító volt, hogy saját kuckóm legyen – én is csak egy jegyet vásároltam, és egy iráni családdal utaztam Teherántól Jazdig.

Az ötórás úton aztán megkaptam az első komoly leckémet az iráni vendégszeretetből. A kedves család minden tagja egész úton azon volt, hogy nekem minél kényelmesebben és kellemesebben teljen az utazás. Elrendezték a csomagjaimat, mosolyogva nyújtottak át egy takarót és folyamatosan kínáltak mindenféle finomsággal. Egymás után kerültek elő a gondosan bepakolt dobozok előre felszelelt almákkal, szendvicsekkel, édességekkel, dobozos üdítőkkel.

Nem kellett sokáig várni a következő ilyen kínáló rohamra sem. Rögtön másnap, Jazdból a régi sivatagi városok felé kirándulva fáradtan ültem le egy fa árnyékában. Azonnal mellettem termett egy asszonyság, és felém nyújtott egy zacskó csokoládét. Akkor értek oda a többiek, akikkel a hostelből együtt vágtunk neki a túrának, és ők is lerogytak a kis árnyékos helyre. A mosolygós néninek úgy felragyogott a szeme, mint aki megütötte a főnyereményt. Ennyi külföldi, és csak ő van itt köztünk iráni, aki kedveskedhet! Azonnal riasztotta a közelben csivitelő családját és már ugrottak is a gyerekek az autóhoz, hogy terülj-terülj asztalkát varázsoljanak elénk.

Még ugyanezen a napon a következő látványosságnál is tárt karokkal vártak minket. Meybod régi erődjébe megvettük a jegyet, de nem jutottunk vele messzire, mert a jegyszedő bácsi azonnal a sátrába invitált minket, hogy teával kínáljon. Kedvesen törte az angolt, mi persze szívesen csacsogtunk vele, és annyira jól eldiskuráltunk, hogy az erőd bejárására alig maradt idő.

Maga Jazd nemcsak a látnivalóiról, hanem a süteményeiről is nevezetes. Az irániak imádják az aprósüteményeket és ezeknek különösen erős a kultusza Jazdban. A cukrászdák közül messze kiemelkedik a több évtizedes múltra visszatekintő Haj Khalifeh Ali Rahbar üzlet. Szívesen kóstoltam volna, de sajnos csak minimum félkilós egységdobozokat árultak, és ennyi édességet egyedül mégse akartam bevállalni. Amint meglátták az eladók a tanácstalan nézelődésem, azonnal elém raktak ajándékba egy kis tányér kóstolót, és mosolyogva legyintettek, amikor fizetni próbáltam.

Talán sehol a világon nem szeretik annyira a költészetet, mint Iránban. Kedvenc költőjük, Háfiz, sírja Sirázban található, és a fiatalok kedvelt programja ezt felkeresni. Errefelé a kamaszok nem romkocsmákban múlatják hétvégén az időt – és talán nem csak azért, mert tiltott az alkohol. A csodálatos kertben emelt sírhelyhez megállás nélkül érkeztek a látogatók. Volt, aki virágot hozott, volt, aki szeretettel érintette meg a sírkövet, és voltak, akik imádkoztak. De egy dolgot senki nem hagyott ki: a sírral közös fotót! Kíváncsian méregettek, ahogy mosolyogva és a kamerámat kattintgatva jártam-keltem közöttük és sokan megkértek, hadd készítsenek velem közös képet. Látszott, hogy nagy becsben tartják a külföldi látogatókat, és tényleg sokat jelent nekik egy-egy ilyen felvétel.

Háfiz Samsz-ad Dín Muhammad sírja. A kelet nagy szerzetes költője 1320. körül született Sirázban. Költeményeiben, a Korán tiltása ellenére, dicsőítette a borivást. Rendtársai nem is kedvelték ezért, ám az uralkodóház több tagja is rajongott életvidám verseit.

Én is számos portrét készítettem, és utólag visszanézve a képeket eléggé elgondolkodtatott az eredmény. Egytől egyik nyílt tekintető, derűs arc nézett rám a fotókról, mintha legalábbis direkt így válogattam volna ki őket. Pedig nem. Találomra odamentem vagy egy tucat emberhez és kivétel nélkül mindenki igent mondott, bizalommal és örömmel nézett a kamerámba. Átfutott az agyamon, ugyanezt az eredményt nem sok helyen tudnám reprodukálni a nagyvilágban…

Sirázból Iszfahán felé utaztam tovább, gondoltam a busz indulása előtt megebédelek, de a közeli étteremben csak székek és asztalok voltak, konyha nem üzemelt. A többi utas láthatóan tisztában volt a helyzettel, mert egymás után kerültek elő a házi elemózsiákkal telepakolt dobozok. Csak én álltam ott tanácstalanul és éhesen. Ott lógattam az orrom, de nem sokáig, mert egy családnak feltűnt, hogy nem követem példájukat, és azonnal osztottak nekem is az isteni házi kosztjukból.

Megérkezvén Iszfahánba ez a pártfogó családom hívott mobilos alkalmazással nekem taxit, így pont a hivatalos taxis tarifa felét fizettem a fuvarért a hotelbe. Még a sofőrt is megvárták velem, hogy biztosak legyenek abban, hogy a jó autóba szállok.

Iszfahánban aztán folytatódtak a kedvességek. A városban nagyon népszerűek a szabadtéri edzőgépek, és itt mintha nem lennének vandálok, mind kiváló állapotban voltak. Fiatalok és idősek előszeretettel használták. Az egyik bácsit muszáj volt lefényképeznem, aminek ő nagyon megörült. Leszállt a lépegetőgépéről, benyúlt a zsebébe és két diót nyújtott felém. Mosolyogva elfogadtam, leültem a mellette levő karerősítő gépre, és egy darabig együtt edzettünk.

Utolsó állomásomra, Teheránba késő délután érkeztem. A buszállomástól metróval mentem egy darabig, onnan gyalog úgy még 15 perc volt a hostel. Igen ám, de a letölthető térképemen nem szerepelt az utca, úgyhogy kicsit tanácstalanul álltam, merre induljak. Mármint a másodperc törtrészéig, mert szinte azonnal ott termett egy nagyon szimpatikus fiatal pár, hogy mit segíthetnek. Ők a saját mobilos térképükön megtalálták az utcát, úgyhogy a férj már fogta is a táskám, hogy odavezessen. A feleség eközben boldogan csicsergett mellettem, és nem győzött lelkendezni, micsoda szerencséjük van, hogy pont ők segíthetnek nekem. Meghívtak volna másnap estére vacsorára is, de sajnos ezt nem tudtam elfogadni, másnap hazatértem.

Mindig kaphatóak egy közös kép készítésére

De még a hazautazás napján is várt meglepetés. A vendégházba rendelt taxi egyszer csak megállt a repülőtér felé tartva, és a sofőr betért egy fagylaltüzletbe. Szerencsére időben voltam, de azért kicsit csodálkoztam, hogy így utassal az autójában ugrik be egy kis édességre. De aztán megláttam, ahogy széles mosollyal az arcán két tölcsér fagyival jött vissza az autóhoz. „Azt mondta a házigazdája, hogy a kókuszos fagyinkat még nem kóstolta, pedig az helyi különlegesség. Engedje meg, hogy meghívjam egyre” – és már nyomta is a kezembe a fagylaltot.

Érzésekkel és könnyekkel küszködve szálltam fel a repülőre. Egy olyan országtól búcsúztam, amely alaposan rácáfolt minden előítéletre. Hogy ez a sok pozitív élmény nekem a külföldinek szólt, azért kaptam, mert öltözetemmel és viselkedésemmel alkalmazkodtam a helyiek szokásaikhoz? A két hét alatt ez nem derülhetett ki, de nagyon jól esett ez a keleti vendégszeretet.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva – travellina.hu

Hozzászólások

Szlovákiában jártunk, a 2017-es Év műemlékénél

Szlovákiában jártunk, a 2017-es Év műemlékénél

A különleges épületegyüttes romjai, mai nevén Katarínka, annak idején az Alexandriai Szent Katalin nevét viselő ferences kolostorként és ennek templomaként szolgáltak.

Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

Nő volt az egyik leghíresebb viking harcos

Szakértők egy csoportja egy 140 éve felfedezett, 10. századi viking harcos sírját vizsgálták.

A National Geographic óriási sikere az Instagramon

A National Geographic óriási sikere az Instagramon

A NatGeo az Instagramon üzleti profilként elsőként érte el a százmilliós követőtábort.

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Az éjszaka fényei egy szabadtéri múzeumban

Régen minden jobb volt! - sokszor gondoljuk ezt.

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Megtalálhatták az egyik utolsó neandervölgyi lábnyomait

Néhány tízezer évvel ezelőtt ősi rokonunk az Ibériai-félsziget egyik partján sétálgatott.

National Geographic 2019. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket