Menyhért, Mirjam2019. augusztus 22., csütörtök
Kultúra

Megvan, honnan erednek az őskori kőépítmények

2019.02.12.NG
National Geographic Magyarország

Európa területén számos ősi kőemlék található. Egy svéd kutató most úgy véli, sikerült kiderítenie, honnan származik a kőállítás hagyománya.

Fotó: Pixabay

Az Európa-szerte felfedezhető megaliteket a 19. században kezdték el szisztematikusan összehasonlítani. Akkoriban a szakértők úgy vélték, hogy a kőállítás nem Európában, hanem a Közel-Keleten kezdődött. Mivel a mintegy 35 ezer őskori emlék a tengerpartok közelében fekszik, a régészek és antropológusok azt feltételezték, hogy a gyakorlat a Földközi-tengeren és az Atlanti-óceánon át terjedt.

Egy új vizsgálatban Bettina Schulz Paulsson, a Göteborgi Egyetem munkatársa nagyjából 2 400 őskori lelőhelyet elemzett – írja az IFLScience. A szakértő arra jutott, hogy a megalitállítás szokása valóban egy régióból, de nem a Közel-Keletről származik.

Schulz Paulsson a lelőhelyeken feltárt széndarabokon végzett el kormeghatározást. Adatai alapján az első megalitek zárt szerkezetűek és alacsonyak voltak, mintegy 7 ezer évesek, és sírok fölé emelték őket.

A kutató szerint a kőépítmények korábbi sírszerkezetekből fejlődtek ki Észak-Franciaország területén, majd gyorsan terjedni kezdtek. A megalitek második hulláma évszázadokkal később érte el a brit szigeteket és Portugáliát, illetve Spanyolország és Franciaország további részeit, végül pedig Skandinávia következett.

Hozzászólások

Bibliai háború bizonyítékára bukkantak

Bibliai háború bizonyítékára bukkantak

A 2800 éves kőoltár egy Izrael elleni felkelésről számol be.

Kőkori hajóépítő műhely maradványait azonosították a tengerben

Kőkori hajóépítő műhely maradványait azonosították a tengerben

A 8 ezer éves fa építmény lehet a legkorábbi ismert hajóépítő helyszín.

Új technológiával olvashatják az egyiptomi papiruszokat

Új technológiával olvashatják az egyiptomi papiruszokat

1906-1908 közti ásatások során jutottak német tulajdonba azok a papiruszok, ezek nagy részét eddig nem tudtak elolvasni.

Kutyapánik a tűzijáték idején

Kutyapánik a tűzijáték idején

Több intézmény és állatvédő egyesületek is a tűzijáték miatti óvintézkedésekre hívja föl a kutyatartók figyelmét.

Kétezer éves hajótemetőre bukkantak

Kétezer éves hajótemetőre bukkantak

Az ókorban az Égei-tengeren számos fontos kereskedelmi útvonal húzódott.

National Geographic 2019. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket