Orbán, Gergely2019. május 25., szombat
Kultúra

„Belesimulva a világ összhangjába” – Márai Sándor természetábrázolásáról

2019.03.04.NG
National Geographic Magyarország

Márai Sándor (1900-1989) az ízig-vérig polgári író finom szálakkal kapcsolódik a természethez.

Forrás: Profimedia, Alamy

Egyik kulcsszava, életének része és jelképe: a tenger. Műveiben elfogultan figyeli színeit, hullámait, a Négy évszak című kötetének írásaiban is legnagyobb vágyai között említi. Márai életéhez szorosan hozzátartozott az utazás. Sokszor volt egyedül úton, de belátta, hogy egy jó útitárs képes fokozni az élményt, és segít megérteni, jobban látni és érzékelni az utat, befogadni a világot. Magyarországon gyakran járt Egerbe vagy Badacsonyba.

Márai ritkán vall általánosságban a természetről, ám szerinte annak legnagyobb leckéit csak későn értjük meg: „A városi ember azért, mert messze él a természettől; a falusi azért, mert túl közel” – írja egyik naplórészletében. Úgy gondolja, az állatok és növények – mivel régebb óta élnek itt a Földön – már csaknem mindent felfedeztek; az ember csupán leutánozza találmányaikat a radartól a repülésig.

Füves könyv című kötetében, a régi gyógynövény-ismertetőkhöz hasonlóan egyszerű példákkal ír az élet alapigazságairól, az emberi szívről és a körülöttünk lévő világról, arról „hogyan kell lakni, enni, inni, aludni, betegnek lenni és egészségesnek maradni, szeretni és unatkozni, készülni a halálra és megbékélni az élettel.”
Úgy véli az évszázadok során az emberi lélek és jellem nem változott, csak az együttélés rendszerei és feltételei alakultak. A civilizáció és a technika fejlődése révén ugyan tájékozottabbá váltunk, de tompábbá is. Mikor még nem voltak műszerek, az emberek „közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagokhoz, a természet jelbeszédéhez”. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy munkánkat, életünket minél inkább próbáljuk összehangolni a természet ritmusával. „Egyszerre kell élni a Nappal, a Holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe.”

Márai számára a legérdekesebb tünemény mégis maga az ember: „Egy népes kávéház is van olyan érdekes, mint az Atlanti-óceán vagy a Szahara, vagy a Kárpátok fenyőerdői.” A tájak és természeti csodák, a legváltozatosabb földi flóra és fauna sem lehet olyan egyedi és megismételhetetlen, mint egy-egy emberi lény, „Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről.” Így hát bármennyire hasznos és érdekes a világ megismerése, az élet elsőrendű célja és legnagyobb tanulsága önmagunk felfedezése és elfogadása, valamint hogy megtudjuk, miként viszonyulunk környezetünkhöz, és az emberek ügyéhez.

Jellemünk mellett azonban testünk természetével és hajlamaival is összhangba kell kerülnünk, hiszen „az anyag, amiből készült, rokonságot tart a földdel, a vízzel és a csillagokkal is: a testben van valami örök, ugyanakkor, amikor nevetségesen romlandó és mulandó.” Méltányosan és fölényesen kell tehát vele bánnunk.
Füves könyvében praktikus tanácsokat ad a megfelelő étrendre és a helyes életvitelre vonatkozóan, mivel testünk állapota hatással van lelki egészségünkre is. Az úszás például így kapcsolja ki a nyüzsgő világból: „Milyen jó volt, különösen a tengerben! Sokáig úszni, a süket, tömör vízben, mintha az ember hazatérne a létezés ősi elemei közé!” Talán innen ered végső kívánsága, hogy halálát követően hamvait – pár évvel korábban elhunyt feleségéhez hasonlóan – a tengerbe szórják. Márai Sándor harminc esztendeje így térhetett vissza a Csendes-óceán hullámai között a természet örök érvényű körforgásába.

Írta: Szauer Melinda

2019. január 22-én a Magyar Kultúra Napján Kassán új, állandó Márai-kiállítás nyílt az egykori Grosschmid-házban. A szlovák-magyar együttműködésben létrejött tárlat időrendben és tematikusan mutatja be az író életét és műveit.
Helyszín: Kassa, Mészáros utca (Mäsiarska ulica) 35.
Elérhetőség: Telefon: +421 908 990 938
E-mail: info@maraisandor.eu

Hozzászólások

Egy mosolygó férfi a Római Birodalom bukása után

Egy mosolygó férfi a Római Birodalom bukása után

Adelasius Ebalchus 1300 éve élt a mai Svájc területén, arcrekonstrukcióját a közelmúltban készítették el.

Ókori erődítményt tártak föl Egyiptomban

Ókori erődítményt tártak föl Egyiptomban

Az erődítmény a 26. dinasztia korából származik.

Vadonatúj főváros a tervasztalról

Vadonatúj főváros a tervasztalról

A 2,5 milliós Brazíliaváros különleges története.

Meteorit hozta létre Tutanhamon nyakékének díszét

Meteorit hozta létre Tutanhamon nyakékének díszét

A Szaharában máig fellelhetőek egy 29 millió évvel ezelőtti becsapódás nyomai: a különleges, sárga üvegdarabok.

230 éves titkos kód várja a megfejtőjét

230 éves titkos kód várja a megfejtőjét

A különös, 18. századi felirat egy francia falu egyik szikláján olvasható.

National Geographic 2019. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket