Valter, Irma2019. július 16., kedd
Kultúra

Ókori hajóroncs igazolja Hérodotoszt

2019.03.18.NG
National Geographic Magyarország

A roncs a Nílusban fekvő elsüllyedt városnál, Thonisz-Héraklionnál került elő.

Fotó: Pixabay

Angol régészek azonosították a bariszok első ismert roncsát – számol be a The Guardian. A hajótípusról Hérodotosz írt Történelem című munkájában.

Az ókori történetíró időszámítás előtt 450-ben nézte végig egy különös hajó építését, a járművet egyszerűen barisznak (hajó) nevezte. A Történelem című művében 23 sort szentelt annak, hogy bemutassa az építési folyamatot. Hérodotosz több egyedi vonásról, például a hajótest belsejét jelentő illesztett bordázatról is írt.

A szakértők évszázadok óta vitatkoznak arról, hogy pontosan mi is lehetett a barisz, hiszen eddig nem kerültek elő olyan régészeti bizonyítékok, melyek a hajótípusra utaltak volna. Az Oxfordi Egyetem vezetésével azonban most a Nílusban felfedezték a bariszok első ismert roncsát. A jármű közel 70 százaléka konzerválódott az iszapban, így a kutatók több olyan jellegzetességet is kimutattak, melyről Hérodotosz is írt.

Damian Robinson, a projekt vezetője szerint a roncs megtalálásáig nem hitték volna, hogy az ókori történetírónak igaza volt. A 17-es jelű roncs teste félhold alakú, 28 méteres hosszával pedig az egyik legkorábbi egyiptomi nagy méretű kereskedelmi hajó, melyet felfedeztek. A járműnél megfigyelt faszerkezetekkel eddig egyetlen korabeli hajónál sem találkoztak.

Alexander Belov roncsszakértő a hónapban jelentetett meg egy könyvet, melyben részletesen bemutatja a hajót. Mint írja, a 17-es jelű roncs olyannyira hasonlít a Hérodotosz által látott járműre, hogy könnyen elképzelhető, épp abban a hajógyárban készült, ahol a történetíró is járt.

Hozzászólások

Hogyan népesült be a Japán szigetvilág 30 ezer éve?

Hogyan népesült be a Japán szigetvilág 30 ezer éve?

Japán szigetvilágát legalább 30 ezer éve lakták be az emberek, a hogyan azonban kérdés, ezért korabeli technikát imitálva mai emberek megismételték a feltételezett egykori utat.

Hajdani uralkodó eredeti sírhelyét találhatták meg Pécsett

Hajdani uralkodó eredeti sírhelyét találhatták meg Pécsett

Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló régészeti feltárás során.

Újabb épületmaradványok kerültek elő Szigetvárnál

Újabb épületmaradványok kerültek elő Szigetvárnál

Újabb épület nyomaira bukkantak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói Szulejmán szultán Szigetvár melletti sírkomplexumának régészeti feltárása során.

Sorra tűnnek el a világháborús roncsok Délkelet-Ázsiában

Sorra tűnnek el a világháborús roncsok Délkelet-Ázsiában

Indonézia, Malajzia és Szingapúr körül több mint száz második világháborús hajó és tengeralattjáró roncsa nyugszik.

Kivételes állapotú viking sírra bukkantak

Kivételes állapotú viking sírra bukkantak

Svéd régészek két viking temetkezési hajót azonosítottak Uppsalánál, a sírok közül az egyik kivételes állapotban konzerválódott.

National Geographic 2019. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket