Vilma, Ünige, Csaba2019. december 05., csütörtök
Kultúra

A felvilágosult, iskolaalapító keszthelyi gróf

2019.04.02.MTI
National Geographic Magyarország

1819. április 2-án halt meg gróf Festetics György a keszthelyi Georgikon és Helikon alapítója.

Farkas Ferenc szobrászművész 2005-ben készült alkotása. Gróf Festetics György szobra Keszthelyen.
Forrás: Profimedia, Simó Endre

A Sopron megyei Ságon született 1755. december 31-én. Apja, Festetics Pál alispán, Mária Terézia udvari kamarai tanácsosa és bizalmasa volt, aki 1772-ben grófi rangra emelte. Feleségével, gróf nagybossányi Bossányi Juliannával három fiút és négy lányt neveltek. Festetics Györgyöt és testvéreit kezdetben anyjuk tanította otthon, neki köszönhetően lett szerelmese a magyar nyelvnek.

Felsőfokú tanulmányait a bécsi jezsuiták által vezetett Teréz Akadémián kezdte meg 1768-ban, ahol osztrák államigazgatást, filozófiát, jogi ismereteket tanult. Az akadémia volt az első oktatási intézmény, amely megismertette diákjaival a könyvtártudományt, ami később nagyban hozzájárult Festetics pazar könyvtárának kialakításához. Itt kötött jó barátságot gróf Széchényi Ferenccel, aki később Julianna nővérét vette feleségül.

Tanulmányai befejezése után a pesti pénzügyigazgatóságnál kapott munkát, majd rövid ideig fizetés nélküli tanácsos volt Horvátországban. Hamar felismerte, hogy a kamarai állás nem neki való, ezért apja rosszallása ellenére a katonai pályát választotta. 1778-ban lépett be gróf Nádasdy Ferenc ezredébe.

Időközben a Festetics család vagyona veszélybe került, ezért – hogy anyagi helyzetükön javítsanak – apja jó házasságot szervezett Györgynek. A leendő ara Sallér István nádori ítélőmester lánya, Jakabházi Sallér Judit volt, akinek négyszázezer forintos hozománya sokat lendített a Festeticsek anyagi helyzetén. A házasságkötésre 1783-ban került sor, a frigyből egy fiú és három lány született, de házasságuk zátonyra futott, és 1805-ben az asszony elköltözött a keszthelyi kastélyból.

Festetics 1786-ban a magyar nemesi testőrség szolgálatába állt, majd a következő évben saját kérésére a Graeven huszárezredhez helyezték át. 1790-ben, a II. József halála utáni politikai zűrzavarban ismét felmerült a Habsburgok elleni fellépés lehetősége. Július 5-én tiszttársaival együtt folyamodványt nyújtottak be az országgyűlésnek, amelyben kérték, hogy a magyar ezredek békeidőben Magyarországon tartózkodhassanak, a szolgálati nyelv és a vezető tisztikar is magyar legyen. A Graeven huszárezred kérése nagy felháborodást váltott ki a birodalmi katonai vezetésben, Festeticset a Haditanács elé vitték, és két hétig fogdába zárták. I. Ferenc császár megfosztotta kamarási címétől, és örökre kitiltotta Bécsből.

Miután felismerte, hogy katonai előmenetele elakadt, és a családi birtok vezetése is egész embert kíván, 1791 májusában saját kérésére és felesége közbenjárásával leszerelt a katonai szolgálatból, és hazatért Keszthelyre.
Birtokait jelentős adósság terhelte, ezért nekiállt a gazdaság átszervezésének, uradalmainak vezetésére Nagyváthy Jánost, az első magyar nyelvű mezőgazdasági szakkönyv szerzőjét kérte fel. Az elmaradott mezőgazdasági állapotok javítására és kiváló szakemberek képzésére 1797-ben kastélya szomszédságában megnyitotta a Georgikont. Az iskola hamar nemzetközi hírnévre tett szert, ez volt az első intézet Európában, amely alsó-, közép- és felsőfokú mezőgazdasági képzést is nyújtott. Később a birtokok bevételéből falusi iskolákat létesített, hogy jobbágyainak gyermekei is részesülhessenek oktatásban.

Az 1800 évek elején zeneiskolát, rajziskolát és polgári iskolát alapított Keszthelyen. Nagyváthy tanácsára uradalmai egyikén, Csurgón református gimnáziumot és templomot alapított: a gimnázium 1792-ben nyitotta meg a kapuit, a templom 1796-ra épült fel.

Támogatta a nemzeti kulturális törekvéseket is. 1814-től minden év májusában Helikon elnevezéssel irodalmi ünnepségeket rendezett, amelyen megjelentek a kor ismert költői, írói. Kapcsolatban állt Berzsenyivel, Kisfaludy Sándorral, Dukai Takách Judittal, Csokonaival, Pálóczi Horváth Ádámmal, nem egyet közülük anyagilag is támogatott. A tudományoknak is pártfogója volt. Keszthelyen helyi nyomdát nyitott, szakkönyvtára párját ritkította, tagja volt a göttingeni tudós társaságnak. Ő volt az, aki elkezdte a hévízi gyógyfürdő fejlesztését.

Nagy formátumú egyéniség volt, aki egész életében azon munkálkodott, hogy Magyarországon korszerű gazdálkodást és nemzeti irodalmat teremtsen. 1819. április 2-án halt meg Keszthelyen, itt is temették el. 1902-ben a város főterén felavatták Lukácsy Lajos egész alakos Festetics szobrát, 2006-ban Farkas Ferenc szobrászművész alkotásával gyarapodott Keszthely. A helyi zeneiskola 1994-ben, a hévízi művelődési központ 2006-ban vette fel nevét.

Hozzászólások

Viking hajósírt azonosítottak egy farmon

Viking hajósírt azonosítottak egy farmon

A nyughely megtalálásában a szerncse is közrejátszott.

Világörökség a világűrből

Világörökség a világűrből

A rejtélyes japán uralkodói sírok 2019 nyarán kerültek fel a Világörökség listájára.

Fedezze fel a természet kincseit egy csésze kávéban!

Fedezze fel a természet kincseit egy csésze kávéban!

A legújabb Davidoff Café Limited Editionben a természet lenyűgöző csodáit fedezheti fel.

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

Köztudott, hogy a cigarettázás káros az egészségre.

Ókori nekropoliszra bukkantak Szicílián

Ókori nekropoliszra bukkantak Szicílián

Gela városában, egy építkezés során a munkások ókori temető nyomait fedezték fel.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket