Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

A mexikói forradalom egyik legnagyobb alakja

2019.04.10.MTI
National Geographic Magyarország

1919. április 10-én gyilkolták meg Emiliano Zapatát, a mexikói forradalom legendás parasztvezérét.

Forrás: Profimedia, Alamy

A Mexikóvárostól délre fekvő Anenecuilco faluban született 1879. augusztus 8-án, szülőháza ma természetesen múzeum. Családja földművelésből élt, igen szerény körülmények között, Emiliano tizenhét évesen árván maradt, ettől kezdve rá hárult testvéreinek nevelése. Nem sokáig gondoskodhatott róluk, még tizennyolc éves sem volt, amikor letartóztatták, mert agitálni kezdett a parasztok földjeit kisajátító helyi birtokos ellen. Ezután behívták a hadseregbe, fél év szolgálat után egy földesúr lovásza lett. Szülőfalujába visszatérve az önvédelmi bizottság elnökévé választották, ő pedig tárgyalásokkal, de ha kellett, erővel is visszavette és osztotta a nagybirtokosok által megszerzett földeket.

Mexikóban 1910-ben robbant ki a régóta érlelődő forradalom, miután a több mint három évtizede hatalmon lévő Porfirio Díaz diktátor már csak csalással tudott győzni a választásokon. Ellenfele, Francisco Madero az Egyesült Államokba menekült, ahol ő is elnöknek nyilvánította magát, majd – számítva az elnyomott, kisemmizett parasztok támogatására – hazatért. Zapata – a másik forradalmár parasztvezér, Pancho Villa mellett – több felkelést is győzelemre vitt. Az általa vezetett déli hadsereg rendkívül véres csatában vette be Cuautla városát, egy héttel később Díaz lemondott, és Európába menekült.

A Mexikóvárosba győzedelmesen bevonuló Madero magánkihallgatáson fogadta Zapatát, aki az indián földközösségek visszaállítását kérte, az elnök viszont cserébe ragaszkodott a gerillák lefegyverzéséhez. Ennek fejében külön jutalmat ígért a parasztvezérnek, amelyet ő nem fogadott el, de elkezdte a lefegyverzést. Madero azonban ígéretét megszegve a földbirtokosok oldalára állt, és beiktatása után a hadsereget küldte Zapata ellen.

A csalódott forradalmár a hegyekbe menekült, és immár az új elnök ellen folytatta harcát. Egy tanító segítségével kiáltványt fogalmazott Ayalai tervezet címmel, amelyben a forradalom elárulásával vádolta meg Maderót, akit nem ismert el törvényes államfőnek. A tervezet szerint a parasztoktól eltulajdonított földet ellenszolgáltatás nélkül vissza kell adni, a nagybirtokosok földjeinek egyharmadát pedig szét kell osztani a nincstelenek között, az ellenszegülők teljes birtokát el kell kobozni. Zapata neki is látott a „Földet és szabadságot” jelszóban summázott elvek gyakorlati megvalósításának: az ellenálló nagybirtokosokat kivégeztette, haciendáikat felégette. Egységei klasszikus gerillataktikát alkalmaztak: kerülték a nagyobb összecsapásokat, emberei szó szerint puskával a vállukon művelték földjeiket, innen indultak csatába és ide is tértek vissza. A fennhatósága alatt álló területeken adót szedett, sarcolta a gazdagokat, fegyvert a reguláris csapatoktól zsákmányolt.

Maderót 1913 elején meggyilkolta Victoriano Huerta ezredes, aki szövetséget ajánlott Zapatának, de a parasztvezér inkább a Huerta ellen forduló Venustiano Carranza mellé állt, majd 1914 nyarán Huertának is menekülnie kellett. A beígért reformokhoz azonban a gazdag földbirtokos Carranzának sem fűlött a foga, így Zapata és Pancho Villa szövetséget kötött ellene.

Zapata az uralma alatt álló területeken megkezdte és személyesen ügyelte a földosztást, létrehozta az ország első agrárbankját, szövetkezeteket szervezett. Még diplomáciai kapcsolatokat is megpróbált létesíteni az Egyesült Államokkal, tárgyalt Woodrow Wilson elnök követeivel, de Washington végül Carranza kormányát ismerte el. Ugyanakkor az amerikai lapokban megjelenő cikkek szinte idilli képet festettek a zapatista rendről és viszonylagos jólétről, összehasonlítva azt a „hivatalos” területeken uralkodó káosszal. Zapata azonban elszigetelődött, miután szövetségesét, Pancho Villát megverték a központi kormány seregei.

A hatalmát biztosítani akaró Carranza úgy döntött, hogy elteszi láb alól a problémát okozó forradalmárt. Erre hamarosan alkalom is nyílt, mert elfogtak egy levelet, amelyben Zapata arra biztatta a hadsereg egyik ezredesét, hogy álljon az ő oldalára. A tárgyalásra érkező Zapatát 1919. április 10-én éjjel két órakor több tucat katona sortüze fogadta, a parasztvezér, akit számos golyó eltalált, még lova nyergében meghalt. Holttestét Cuatluában egy napig közszemlére tették, a tetemről készült fényképek minden lapban megjelentek. Carranza azonban nem érte el célját: Zapata legendája csak tovább nőtt, fél évvel később az elnök megbukott, és menekülés közben megölték.

A sombrero kalapot viselő, lekonyuló bajuszú, hideg szemű Zapatát életében vérszomjas, műveletlen parasztnak állították be, halála után viszont szinte vallásos tisztelet övezte Mexikóban, ahol mártírként tisztelik, tragikus sorsáról költemények, regények szólnak, dalokat énekelnek róla, alakját a Viva Zapata! című filmben Marlon Brando elevenítette meg. Mexikó-szerte számtalan szobra áll, az ország több államában ma is zapatista mozgalmak küzdenek a földreformért.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket