Enikő, Melitta2019. szeptember 15., vasárnap
Kultúra

A cselszövő királyné

2019.04.13.MTI
National Geographic Magyarország

1519. április 13-án született Medici Katalin francia királyné, a történelem egyik legvitatottabb és legellentmondásosabb nőalakja.

Forrás: Profimedia, Alamy

A híres firenzei Medici család sarja egy hónappal születése után jutott árvaságra. A kiváló neveltetésben részesült, tekintélyes vagyonnal rendelkező, de nem túlságosan előnyös külsejű lányt nagybátyja, VII. Kelemen pápa (Giulio Medici) használta fel politikai játszmáiban. Úgy gondolta, e rokoni kapcsolaton keresztül a katolikus egyház és a francia király közötti együttműködést erősíteni tudja, így a tizennégy éves lány 1533-ban a nála csak egy hónappal idősebb Henrik orléans-i herceghez feleségül ment. Férjét 1547-ben II. Henrik néven királlyá koronázták.Amikor Katalin a francia udvarba került, akkor még I. Ferenc uralkodott. Abban az érában Katalin igen csekély befolyással rendelkezett. Külföldi volt, ráadásul a Henrikkel kötött házassága tíz év után is gyermektelen maradt, így semmi tekintélye nem volt az udvarban.

A fiatal Katalin boldogtalan házasságban élt. Férje tisztelettel, de hidegen bánt vele, szeretőket tartott, akik közül a leghíresebb az ünnepelt szépség, Diane de Poitiers volt. A gyerekáldás elmaradása miatt II. Henrik már a válást fontolgatta. Végül 1544-ben sikerült fiút (a későbbi II. Ferencet) a világra hoznia, és a következő tizenkét évben még kilenc gyermeket szült. Kapcsolata férjével ennek ellenére távolságtartó maradt, a politikához sem engedték közel, ez Diane de Poitiers kiváltsága maradt.

Katalin a megaláztatásoktól ugyan megkeseredett, de hatalomvágya politikai intrikák kitervelésére sarkallta. Okkult tudományokkal is foglalkozott, varázslókkal, csillagjósokkal (köztük volt Nostradamus is) vette magát körül, és állítólag kitanulta a méregkeverést is.

II. Henrik 1559-ben egy lovagi tornán szenvedett balesetben életét vesztette, halálát évtizedekig tartó politikai bizonytalanság, vallási köntösbe bújtatott véres politikai és hatalmi összecsapások sora követte. A Guise hercegek vezette katolikus, illetve a Louis de Condé herceg és Gaspard de Coligny marsall vezette protestáns (hugenotta) tábor szembenállása egyre jobban kiéleződött, és 1562-ben polgárháborúhoz, vallásháborúk sorához vezetett.

Az immár anyakirályné Katalin, férje halála után feketével vonatta be szobájának falát, és ő maga haláláig gyászruhát viselt. A hőn áhított hatalomból kezdetben kiszorulni látszott, mert II. Ferenc néven királlyá koronázott tizenöt éves fia a Guise-ek befolyása alatt állt, azt azonban sikerült elérnie, hogy férje korábbi szeretőjét, Diane de Poitiers-t száműzzék az udvarból. Ferenc egy évvel később, 1560-ban bekövetkezett halála után a kilencéves, beteges IX. Károly került a trónra, aki helyett anyja uralkodott régensként. Katalin igyekezett mérsékelt politikát folytatni, de az intrikáktól és a cselszövéstől sem visszariadva a Guise-ek hatalmának megtörésére törekedett. A katolikusok és hugenották ellentétein nem tudott úrrá lenni, és miután 1562-ben kitört a három évtizeden át tartó vallásháború, a hatalom megtartása érdekében a szemben álló feleket játszotta ki egymás ellen.

Az 1570-es saint-germaini békeszerződés aláírása után úgy látszott, hogy véget ér a zűrzavar, a megbékélést a hugenotta Navarrai (Bourbon) Henrik herceg (a későbbi IV. Henrik) és Katalin lánya, a katolikus Valois Margit házasságának kellett volna megpecsételnie. Az esküvőre 1572. augusztus 18-án Párizsban került sor, de néhány nappal később, a nászünnepségek alatt egy katolikus nemes merényletet kísérelt meg a hugenotta párt vezetője, Coligny marsall ellen. A felháborodott hugenották igazságtételt követeltek, mire a hatalmát féltő, újabb lázadástól tartó királyi udvarban a hugenották vezetőinek meggyilkolásáról döntöttek. Az augusztus 24-re, Szent Bertalan napjára virradó éjszaka Párizsban véres leszámolás vette kezdetét, a város kapuit bezárták, és a bent rekedt protestánsokat – élükön a sebesült Coligny marsallal – lemészárolták, a gyilkosságokban a felbőszített párizsi lakosok is részt vettek. Navarrai Henrik megszökött Párizsból, visszatért a kálvini hitre, s újra kezdetét vette a háború, amely 1577-ben újabb átmeneti megegyezéssel ért véget.
A vidékre is átterjedt, összességében több ezer ember életét követelő öldöklés újabb vallásháborút indított el. Máig nem tisztázott, hogy Katalinnak milyen szerepe volt az eseményekben, de a köztudatban hozzá kapcsolták a Szent Bertalan-éji mészárlást, és haláláig rettegett a hugenották bosszújától.

A hatalomból kiszorult Katalin hosszú betegeskedés után, 1589. január 5-én halt meg szeretett kastélyában, a Loire menti Blois-ban. Akkor már csak két gyermeke élt, a Valois-dinasztia férfiágon kihalt. A trónt Navarrai Henrik, Franciaország első Bourbon uralkodója foglalta el, aki koronázása előtt “Párizs megér egy misét!” felkiáltással áttért a katolikus vallásra. Mivel Katalin halálakor Párizs a király ellenségeinek kezén volt, a blois-i kastélyban temették el, és csak később helyezték férje mellé, a St. Denis-székesegyházba.

Medici Katalin a művészetek bőkezű mecénása volt, szépíttette többek között a chenonceau-i kastélyt, kibővíttette a Louvre-t, és ő kezdte el építtetni a Tuileriák palotáját. A legenda szerint ő honosította meg a villát evőeszközként Franciaországban, ő tette népszerűvé az udvarban a parfüm használatát. Életéről több könyv és film készült, 2011-ben jelent meg a Medici Katalin vallomásai című naplószerű regény C. W. Gortner amerikai író tollából. Alakja Az uralkodónő című nagy sikerű tévésorozatban is feltűnik.

Hozzászólások

Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen

Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen

Két hazai fotós is igen rangos elismerésben részesült az IPA idei megmérettetésén.

Egy kalapmíves emlékére

Egy kalapmíves emlékére

Immáron a 24. órán is túl vagyunk, ami a kalapos mesterség élő hagyományként való bemutatását illeti, ugyanis hazánk utolsó kalaposmestere évszázados tudást vitt magával égi műhelyébe.

Hogyan készültek a holt-tengeri tekercsek pergamenjei?

Hogyan készültek a holt-tengeri tekercsek pergamenjei?

A 20. század közepén felfedezett tekercsek nemcsak kulturális, hanem technikai tudást rejtő kincset is jelentenek.

A magyar eklektikus építészet kiemelkedő alakja

A magyar eklektikus építészet kiemelkedő alakja

1919. szeptember 5-én halt meg Schulek Frigyes, a magyar eklektikus építészet kiemelkedő alakja, a Halászbástya és a János-hegyi kilátó tervezője.

300 éves boszorkány maradványait keresik

300 éves boszorkány maradványait keresik

Az 1704-ben elhunyt Lilias Adie a skóciai boszorkányüldözés áldozata volt.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket