Konstantin, András2019. május 21., kedd
Kultúra

Ősi kábítószereket azonosítottak

2019.05.08.NG
National Geographic Magyarország

Egy ezeréves bolíviai tasakban legalább öt pszichotróp vegyület maradványait azonosították.

Fotó: Juan V. Albarracin-Jordan and José M. Capriles

Szakértők egy csoportja különböző szertartásokhoz használt tárgyakat, bőrtasakokat, egy szívócsövet, fatáblákat és növényi maradványokat azonosított egy délnyugat-bolíviai lelőhelyen – írja a Live Science. A leletek egy részét kábítószer fogyasztására használták fel.

A szénizotópos kormeghatározás alapján a maradványok mintegy ezer évesek. Az egyik zsákban legalább három növényt tároltak, melyekből hallucinogén főzetet, ayahuascát készíthettek. Úgy tűnik, hogy a korabeliek a különböző hatású anyagokat kombinálva használták.

José Capriles, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint Dél-Amerika lakói évezredek óta fogyasztják az őshonos fajokból kinyert tudatmódosító szereket, az anyagokat hagyományosan rituálék során alkalmazták. A 28 centiméter hosszú és 16,5 centiméter széles, fókaorrból készített tasakban azonban minden korábbinál több ilyen vegyületet azonosítottak. A zsák mellett faragott fatáblák és egy szívócső is előkerült, feltételezhetően ezek segítségével porlasztották, illetve szívták fel a kokacserjéből készített anyagot.

A tasakban legalább öt pszichotróp vegyületet mutattak ki, ezek minimum három növényből származnak. Mivel mindegyik növény az érintett régiótól több száz kilométerre nő, az alapanyagokat kereskedelem révén szerezhették be.

A kutatók úgy gondolják, hogy a zsák egykori tulajdonosa komoly botanikai ismeretekkel rendelkezett, és jól értett a különböző tudatmódosító szerekhez.

Hozzászólások

Ókori erődítményt tártak föl Egyiptomban

Ókori erődítményt tártak föl Egyiptomban

Az erődítmény a 26. dinasztia korából származik.

Vadonatúj főváros a tervasztalról

Vadonatúj főváros a tervasztalról

A 2,5 milliós Brazíliaváros különleges története.

Meteorit hozta létre Tutanhamon nyakékének díszét

Meteorit hozta létre Tutanhamon nyakékének díszét

A Szaharában máig fellelhetőek egy 29 millió évvel ezelőtti becsapódás nyomai: a különleges, sárga üvegdarabok.

230 éves titkos kód várja a megfejtőjét

230 éves titkos kód várja a megfejtőjét

A különös, 18. századi felirat egy francia falu egyik szikláján olvasható.

Közel tízezer éves rágókat vizsgáltak a szakértők

Közel tízezer éves rágókat vizsgáltak a szakértők

A leletek ősi skandináv emberek DNS-ét őrzik.

National Geographic 2019. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket