Vilhelmina, Januáriusz, Dorián2019. szeptember 19., csütörtök
Kultúra

Hajdani uralkodó eredeti sírhelyét találhatták meg Pécsett

2019.07.14.MTI
National Geographic Magyarország

Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló régészeti feltárás során.

Feltételezhetően Orseolo Péter első, eredeti feltárt sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában.
Forrás: MTI/Sóki Tamás

Tóth Zsolt, a Janus Pannonius Múzeum régésze, a feltárás vezetője elmondta, hogy a Pécsi Egyházmegye finanszírozásában megvalósuló munkálatok során egy római kori temetőépület maradványaira, a fölé épült első pécsi székesegyház falaira bukkantak, s abban Orseolo Péter király feltételezhetően első, eredeti sírhelyét is megtalálták. A régész hozzátette: az 1038 és 1041 valamint 1044 és 1046 között uralkodó király csontjai nem kerültek elő, azokat feltételezhetően a későbbi korokban az altemplom másik részén helyezték el.

Ez lehetett Orseolo Péter király első, eredeti feltárt sírhelye
Forrás: MTI/Sóki Tamás

A kutatás konzulense, Buzás Gergely régész arról tájékoztatott, hogy a kora középkor gyakorlata szerint egyedül az alapító földi maradványait helyezték el a székesegyházakban. Pécsen egy késő római temetkezőhelyre épült rá az Orseolo Péter által alapított székesegyház. A feltárás során meghatározták annak az épületnek a pontos kiterjedését, ami után nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a feltárt sír és az ahhoz kapcsolódó sírláda a térbeli elhelyezkedésük alapján a király maradványainak, illetve ereklyéinek eredeti helyszínéül szolgálhatott.
Buzás Gergely szerint a gödrökben nagy valószínűséggel azért nem leltek sem tárgyakra, sem csontokra, mert azokat a későbbi korokban feltételezhetően áthelyezték egy középkori sírkamrába, amely felett ma Dulánszky Nándor püspök síremléke áll az altemplom nyugati oldalában. Amennyiben e síremléket elbontanák, s ott folytatnák a feltárást, akkor sem lenne biztos, hogy megtalálnák Péter király maradványait, hiszen később bolygathatták és kirabolhatták vagy összeroncsolhatták az építményt.

Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója azt mondta, tudományos szempontból a fentieken túl is kiemelkedő jelentőségűek az előkerült régészeti leletek, hiszen bebizonyosodott: a vizsgált területen – azaz a mai pécsi székesegyház keleti része alatt – már a negyedik századtól kezdve folyamatosan lenyomatot hagyott a keresztény vallás és kultúra.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a 2019 májusában és júniusában folyó régészeti munkálatok megindításáról azt mondta, hogy bár a pécsi Dóm tér területéről, összességében a székesegyház körüli területről már relatíve sokat tudtak, viszont magában a székesegyházban csak kisebb leletmentések folytak, kevés információ állt rendelkezésre a székesegyház alatti területről, az első pécsi katedrálisról.

A sajtó rendelkezésére bocsátott tájékoztató szerint a feltárt romokat szakszerűen visszatemetik a régészek, a kutatási eredményekről pedig információs tábla tájékoztatja majd a látogatókat a helyszínen, a pécsi székesegyház turisták által is szabadon látogatható altemplomában.

Hozzászólások

Valóban Emmausz maradványait találhatták meg?

Valóban Emmausz maradványait találhatták meg?

A falu volt az a hely, ahol a Biblia szerint két tanítványa felismerte a feltámadt Jézus Krisztust.

Valószínű James Cook hajója került elő

Valószínű James Cook hajója került elő

Egy nemzetközi kutatócsoport lokalizálhatta a HMS Endeavour végső nyughelyét.

Marco Polo: a világ első bestsellerének szerzője

Marco Polo: a világ első bestsellerének szerzője

Marco Polo, a híres utazó élete során rengeteg lenyűgöző eredményt ért el, de alighanem a világ első bestsellerének megjelentetése volt a legfontosabb. Az 1300-ban kiadott könyvben 24 éven át tartó útját mutatta be Velencétől Ázsiáig és vissza.

Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen

Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen

Két hazai fotós is igen rangos elismerésben részesült az IPA idei megmérettetésén.

Egy kalapmíves emlékére

Egy kalapmíves emlékére

Immáron a 24. órán is túl vagyunk, ami a kalapos mesterség élő hagyományként való bemutatását illeti, ugyanis hazánk utolsó kalaposmestere évszázados tudást vitt magával égi műhelyébe.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket