Gyöngyvér, János, Gyöngyi2019. október 23., szerda
Kultúra

Hogyan került egy szláv harcosnő a vikingek közé?

2019.07.26.NG
National Geographic Magyarország

Szakértők egy csoportja azt a női csontvázat elemezte, amelyet korábban azonosítottak egy dániai viking temetőben.

Fotó: Mira Fricke

A Lengyel Tudományos és Felsőoktatási Minisztérium közleménye szerint a női harcos valójában szláv lehetett, aki Kelet-Európából érkezett a térségbe – írja a Live Science. A Langeland szigetén található temető egyik érme arról tanúskodik, hogy a helyi sírok nagyjából 1000 évesek.

Egyedül a nő nyughelyén fedeztek fel fegyvert. Világszerte rengeteg harcosnő sírját ismerik, a katonáskodó nők a viking társadalomban is gyakoriak voltak. Leszek Gardeła, a Bergeni és a Bonni Egyetem munkatársa szerint a női viking sírok esetében ugyanakkor sokszor problémát okoz, hogy emberi maradványok nem maradnak fenn a nyughelyeken, és csupán a sírmellékek alapján lehet következtetni a halottak nemére.

A szláv nő csontváza viszont a sírban volt, igaz, először tévesen azonosították vikingként. Gardeła szerint a nyughelyen feltárt fejsze és a sír kialakítása a korabeli dél-baltikum jellegzetességeinek nyomát hordozza magán. A nő testén nem találtak sérüléseket, halálának okát így nem tudták megállapítani.

Az érintett korszakban a vikingek, szlávok és más skandináv népek közel éltek egymáshoz, és kapcsolatot is tartottak. Ez magyarázatot adhat arra, hogy hogyan került egy szláv harcos Dánia területére.

Napjainkig nagyjából 30 olyan nyughelyet találtak Norvégiában, Svédországban és Dániában, melyben fegyveres női csontváz volt. Ezek közül tízet Gardeła azonosított, a szakértő 2020-ban Az észak amazonjai címmel fog megjelentetni könyvet a témában.

Hozzászólások

Hogyan kerültek az Akropolisz kincsei Londonba?

Hogyan kerültek az Akropolisz kincsei Londonba?

1801-ben egy skót diplomata több athéni műemléket is megcsonkíttatott.

A világ legrégibb igazgyöngyét találták meg Abu-Dzabi közelében

A világ legrégibb igazgyöngyét találták meg Abu-Dzabi közelében

A pár milliméter átmérőjű igazgyöngy az Abu-Dzabitól

Páratlan állapotú szarkofágokat találtak

Páratlan állapotú szarkofágokat találtak

Legalább 20 darab színes, remek állapotban fennmaradt szarkofágra bukkantak Egyiptomban.

Műkincsek kerültek elő Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójáról

Műkincsek kerültek elő Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójáról

Páratlan arany ékszereket, értékes ókori tárgyakat találtak búvárrégészek Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójának roncsában.

Kivételes freskó került elő egy pompeji bordélyban

Kivételes freskó került elő egy pompeji bordélyban

A város időszámítás szerinti 79-es pusztulásával egy valóságos időkapszula jött létre, a helyi leletek sokat elárulnak a korabeliek életéről.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket