Zsófia, Róbert2019. szeptember 17., kedd
Kultúra

A magyar eklektikus építészet kiemelkedő alakja

2019.09.05.MTI
National Geographic Magyarország

1919. szeptember 5-én halt meg Schulek Frigyes, a magyar eklektikus építészet kiemelkedő alakja, a Halászbástya és a János-hegyi kilátó tervezője.

Schulek Frigyes mellszobra Székesfehérváron.
Forrás: Wikipedia/Bory Jenő alkotása

1841. november 19-én született Pesten szepességi eredetű evangélikus lelkészcsaládban, apja kereskedelmi iskolai tanár volt. Anyját hároméves korában veszítette el, valószínűleg emiatt került el Pestről, iskoláit Orsován, Lőcsén és Debrecenben végezte, a gimnáziumot Pesten fejezte be. Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett, tudott románul, németül, franciául, ismerte az ógörög nyelv alapjait. A főként a matematikában és rajzban jeleskedő diák a szünidőt rendszeresen Pesten töltötte, képzeletét megragadták a rohamosan fejlődő városban épülő palotaszerű házak. “Eltökéltem magamat, hogy olyan pályára lépek, amely alkalmat nyújt íly szép és nagyszerű művek alkotására” – írta visszaemlékezésében.

A nyári szünidőben építkezéseken dolgozott, a reáliskola elvégzése után néhány hónappal kőművessegédi oklevelét is megkapta. Egy évig a budai József Műegyetemre járt, szerény anyagi helyzete miatt egy év alatt tette le a legfontosabb tárgyakból a vizsgát, majd Bécsben a művészeti akadémián, a neogótikus bécsi városházát tervező és a Stephanskirche felújítását irányító Friedrich von Schmidt keze alatt tanult.

Steindl Imrével együtt részt vett az önképzőkörként indult, de rövid idő alatt rangos építészeti fórummá vált Wiener Bauhütte megalapításában, műemlékek felmérésében és restaurálásában. 1866-ban ő készítette a regensburgi dóm helyreállításához a felmérési terveket, és a munkában is részt vett, neve Európa-szerte ismertté vált. A kiegyezés évében, 1867-ben, rövid párizsi kitérő után tért haza, 1869-ben olaszországi tanulmányutat tett. A következő évben felkérték az ulmi székesegyház restaurálásának vezetésére, de ő inkább idehaza maradt, hogy Steindllel dolgozzon, és elvállalta a frissen létrehozott Mintarajziskola tanári tisztét.

Schulek lett az 1872-ben alapított Műemlékek Országos Bizottságának első építésze. A következő évtől irányította az akkor már rendkívül rossz állapotú budavári Nagyboldogasszony-templom (a Mátyás-templom) restaurálását, amelyet élete egyik fő műveként, egyben a magyar műemlékvédelem úttörő munkájaként tartanak számon. A munkálatok csak a millennium évére, 1896-ra fejeződtek be teljesen, részben Schulek rendkívüli precizitása, részben az anyagi források időnkénti elapadása miatt. A gótikus templom szinte minden kövét kicserélték, újrafaragták, a barokk toldásokat eltávolították. Ahol nem talált a munkához eredeti dokumentumot, mint például a nyugati homlokzat vagy a torony esetében, maga tervezte meg az új részleteket, igyekezve megfelelni a millenniumi Magyarország koronázó főtemplommal szemben támasztott reprezentációs igényének.

A templom újra régi fényében tündökölt, és ezután Schulek Frigyes a környező épületrészek lebontásával szellősebbé tette, majd újrarendezte a Szentháromság teret, és megtervezte a páratlan panorámát biztosító, neoromán Halászbástyát. Az épületegyüttes egy középkori erődítmény “képzeletgazdag utánérzése”, és ma az egyik leglátogatottabb budapesti műemlék. A templom előtti téren álló Szent István-szobor egyik oldaldomborművén a király előtt térdelő Schulek is látható, bal térdén kéttornyú templommakettel. Más restauráló munkái is jelentős átépítéssel jártak, mint például a lőcsei városháza, a jáki, a kisszebeni, a pozsonyi templom, a visegrádi Salamon-torony esetében.

Önálló munkáira is a történeti stílus jellemző. Tervei szerint épült a szegedi “Kakasos” református templom észak-német gótikus stílusban. Elkészítette a szegedi Fogadalmi templom terveit is, a neoromán stílusú épületet a párizsi Sacre Coeur mintájára fehér kővel akarta burkolni. A terveket túl drágának találták, Foerk Ernővel dolgoztatták át, a monumentális épület csak 1930-ra készült el.
Amikor a főváros vezetése 1907-ben úgy döntött, hogy a János-hegyen a fából készült emelvény helyére állandó kilátót építenek, az ő tervei szerint épült az 1910-ben felavatott, neoromán stílusú Erzsébet-kilátó Budapesten. A 23,5 méter magas, négyteraszos, kerek alaprajzú kőtorony tetejére 101 lépcsőből álló csigalépcső vezet fel, a lépcsőházban kisebb pihenőfülkéket alakítottak ki.

Erzsébet-kilátó
Forrás: Wikipedia

Schulek soha nem indult pályázatokon, az anyagiak sem nagyon érdekelték, de megbízásait rendkívül alaposan, szakmai alázattal végezte. 1903-tól Steindl Imre utódaként a középkori építészet professzora volt a budapesti Műegyetemen, 1914. évi nyugalomba vonulása után a Műegyetem díszdoktora lett. 1895-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1917-ben rendes tagjává választották. Legjobb barátai az építész Steindl Imre, az Országház tervezője és a festő Székely Bertalan voltak.

Élete utolsó éveit Balatonlellén töltötte, itt érte a halál hetvennyolc éves korában, 1919. szeptember 5-én. Fia, Schulek János is építészmérnök lett, ő tárta fel Mátyás király visegrádi palotáját, az ő irányításával kezdődött az 1930-as években a Mátyás-templom felújítása, majd a második világháború után a Halászbástya helyreállítását vezette. Apa és fia sírja a visegrádi temetőben található.

Hozzászólások

Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen

Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen

Két hazai fotós is igen rangos elismerésben részesült az IPA idei megmérettetésén.

Egy kalapmíves emlékére

Egy kalapmíves emlékére

Immáron a 24. órán is túl vagyunk, ami a kalapos mesterség élő hagyományként való bemutatását illeti, ugyanis hazánk utolsó kalaposmestere évszázados tudást vitt magával égi műhelyébe.

Hogyan készültek a holt-tengeri tekercsek pergamenjei?

Hogyan készültek a holt-tengeri tekercsek pergamenjei?

A 20. század közepén felfedezett tekercsek nemcsak kulturális, hanem technikai tudást rejtő kincset is jelentenek.

300 éves boszorkány maradványait keresik

300 éves boszorkány maradványait keresik

Az 1704-ben elhunyt Lilias Adie a skóciai boszorkányüldözés áldozata volt.

A felmelegedéssel eltűnnek a sarkvidék régészeti leletei

A felmelegedéssel eltűnnek a sarkvidék régészeti leletei

A viking kori Grönland lelőhelyei, illetve a még

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket