Helén, Kaldixtusz2019. október 14., hétfő
Kultúra

Egy kalapmíves emlékére

2019.09.13.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Immáron a 24. órán is túl vagyunk, ami a kalapos mesterség élő hagyományként való bemutatását illeti, ugyanis hazánk utolsó kalaposmestere évszázados tudást vitt magával égi műhelyébe.

Mezőkövesd és környékének (Tard, Szentistván) jellegzetes matyó viselete. Csúcsos kalapnak is hívják, hiszen nem fejméretre készítik: fejtetőn viselik, kissé félrecsapva. Egyedi módon, hímzett szalagokkal díszítik. Fekete és zöld színben egyaránt készül.
Forrás: Sarusi István

Cikksorozatom rendszeres olvasói tudják: igyekszem felkutatni és szóra bírni a legnagyobb múltú foglalkozások legnevesebb képviselőit. Ez többé-kevésbé sikerül, ám életkorbeli, netán egészségügyi okok miatt már nem biztos, hogy mindahányan folytatják elődeik hivatását. Így van ez a balmazújvárosi Mihalkó-család esetében is, ahol jó másfél évszázadra visszamenőleg kalapossággal foglalatoskodtak, ám Mihalkó Gyula 2016. novemberi halála majdhogynem lezárt egy fejezetet a kézműves família, ezáltal a honi kalaposok történetében. Szerencsére úgy tűnik, hogy Mihalkó Gyula lánya, Emese és az ő férje, Attila belefogtak a kalaposságba, és tovább viszik a családi hagyományt.

Modern külsejű, hagyományos berendezésű, 2005-ben fölépült műhely-alkotóház a korábban leégett műhely helyén. Felső szintjén vendégszobákkal; a szállóvendégek néhány napos tartózkodásuk során akár saját kalapjukat is elkészíthetik, avagy puszta megfigyelőként betekinthettek egy tradicionális műhely mindennapjaiba.
Forrás: Sarusi István

Tudásuknak fennmaradó morzsái egy 18 000 lelkes Hajdú-Bihar megyei településen, Balmazújvárosban lelhetőek, azon belül is a műhelyben, ahol ma már nem csak a fejfedők, még inkább jeles készítőjüktől örökül reánk maradt mementók is sorakoznak.

Odaérkezvén a kalapmester özvegye, Mihalkó Gyuláné Posta Erzsébet fogadott, és röviden elmesélte családjának évszázados históriáját. Eszerint Hajdú-Bihar megyében – pontosítván a Hortobágy-melléken –, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben eddig öt generáción keresztül kilenc férfileszármazott foglalkozott kalapossággal. Rajtuk kívül még Mihalkó János (1879 – 1934) özvegye, Molnár Erzsébet és Mihalkó Ferencné Győrfi Margit úgyszintén. János itt, Balmazújvárosban tanulta a mesterséget, majd adta tovább öccsének, Pálnak. Utolsóként Mihalkó Gyula (1949-2016) sajátította el a szakma fortélyait. Munkásságának, életútjának megkoronázásául 2003-ban elnyerte a Népművészet Mestere díjat. Emlékét mindmáig őrzi megannyi büszkén viselt fejfedő: olyan hírességek, mint például Sólyom László, Magyarország korábbi köztársasági elnöke (2005-2010), vagy éppen Meződi József, az Apostol együttes énekese, de említhetnénk Karácsony Jánost, az LGT gitárosát is. Ugyanígy feltűnnek a Mihalkó-féle kalapok a Magyar Állami Népi Együttes és a Debreceni Népi Együttes férfitagjain.  

Balról jobbra: Lónyai (parasztkalap), nyírségi kalap, Kossuth-kalap: egyik változatában (emigrációs) cilinderhez hasonlít, ám a fotón az íveltebb, „sima” változat látszik. Hordását tiltották a szabadságharc leverése után. Újvárosi parasztkalap: többek között Veres Péter (1897 – 1970) író, Balmazújváros szülötte is ilyet viselt, de Soós Imre (1930 – 1957) balmazújvárosi származású színművész filmbeli alakításában is feltűnik.
Forrás: Sarusi István

De a kalapkészítő családénál is sokkal régebbre nyúlik vissza a fejrevalók viselésének története. Mindannyiunk számára hamar felsejlik, hogy a főfedőket akár az időjárás kellemetlen hatásai ellen, akár rangjelzésként, de ruházati kiegészítőül viselhették már jóval előttünk is. Hogy mennyivel? Erre ad választ Mihalkó Gyula és Pozsonyi József szerzőpáros, A hortobágyi pásztorkalap – és készítői, a balmazújvárosi Mihalkó család című kötete: „díszes fejfedőben ábrázolták mintegy négyezer évvel ezelőtt Baál esőistent egy középső bronzkori kősztélén, mely Ugaritból került elő.” Túlmenően a szíriai faragványon, biblikus jelentősége is van a fejfedők viselésének, ill. nem viselésüknek, ugyanis Pál apostol a korintusiakhoz írott első levelében arra kérte férfihíveit, prófétáit: fedetlen fővel imádkozzanak – ergo kétezer éve már egészen biztosan készítettek ilyesfajta viseletet, ha már liturgikus említést kaptak. Hozzátéve, itt Pál apostol sokkal inkább a kipára gondolhatott.

Honfoglalóink nem kalapot, hanem süveget hordtak, ami a szerzőpáros megállapítása szerint már a kalandozások idején, azaz a 862-től 970-es évekig terjedő időszak környékén eljutott Nyugat-Európába, majd elterjedt, „de évszázadok múltán egy másikat kaptunk vissza cserébe. Ez volt a fejfedők egy másik típusa: a kalap. Nyugat-Európában a 15. századi festményeken és freskókon jelent meg először a vörös, kör alakú, karimával ellátott kalap, mely a heraldikában a 14. század óta a bíborosok rang- és hivatali jelképe volt. Ennek egyik szép ábrázolása Pinturicchio (tulajdonképpen Bernardino Betti Biagi: 1455 – 1513) freskója a sienai székesegyházban. Az 1502 – 1509 között festett képen Aenea Silvio Piccolomini (II. Pius pápa) nagy kísérettel útra kel a bázeli zsinatra, kísérői között két széles karimájú kalapot viselő egyházfő látható.” Persze, ezzel még korántsem ér véget a sor: Diego Velázquez (1599 – 1660) Az ivók című munkája, de Rembrand van Rijk (1606 – 1668) A posztóscéh elöljárói című alkotását is említhetnénk, különösképpen azért, mert ezen alkotásokon már a hétköznapi kalapviselet köszön vissza, ami ekkorra, a 16. században már általánossá vált kontinensünkön.

Mint fentebb már szó esett róla, a süvegért „kaptuk cserébe” a kalapkultúrát, amit erdélyi szászok terjesztettek el Magyarországon, így az a 18. század végére már bevett szokássá vált. Ám „az állati bőrből, prémből, szőrméből, leggyakrabban fekete vagy fehér bárány bőréből készített hagyományos magyar fejfedők: a süveg, a kucsma, a sapka (sipka) viselete azonban ezt követően sem szorult ki teljesen a divatból” – olvasható a kötetben.

Kalap készülhet nyúl, teve, juh és tehén szőréből. „A legjobb alapanyag mégis a merinói báránygyapjú – mutatnak rá az írók. Ennek magyarázata, hogy a bárányszőr szálai a nemezelés során fogazatszerűen tapadnak össze. Pásztoremberektől, juhászoktól vásárolták, avagy kalapért cserélték a gyapjút a régmúlt mesteremberei: 1 fejrevaló 10 kg zsíros (mosatlan) gyapjúval volt egyenértékű. Nyírás után következik a gyapjú mosása kézmeleg vízben. Ponyván, padláson elterítve, vagy padháton (pad háttámláján) történt a szárítás, majd az esetlegesen a gyapjúszálak közé ragad bogáncsok és másmilyen szennyeződések eltávolítását követte a kártolás. „A kártolás a gyapjúcsomók szálakra való bontását jelenti. A kimosott, kikártolt merinói báránygyapjúból kimérik a kalap elkészítéséhez szükséges mennyiséget. Ez a mennyiség 8-24 lat a kalap típusától függően. Egy lat 1,4175 dkg.” Konkrétan egy nyírségi, vagy lónyai kalaphoz 8 lat kell, ami 11,34 dkg tiszta gyapjú, míg egy gulyáskalaphoz 24 lat szükségeltetik: ez 34,02 deka gyapjúnak felel meg.

A kész kalapokat vásárokon lehetett beszerezni, ezek időszaka márciustól novemberig tartott. Tekintettel a korabeli szekérközlekedés nehézségeire, csak a környező megyékbe, Borsodba, Szabolcsba és Jász-Nagykun-Szolnokba jártak Mihalkóék vásározni. Ilyenkor akár 200 fejfedőt is szekérre raktak, majd azzal nekivágtak, gyakorta éjfél után érkeztek haza, s még akkor is rizikós volt, elkel-e minden kalapjuk. A vásárokon gyakran csináltak úgynevezett kalappróbát. Ez nem állt másból, minthogy földre tették a fejfedőt és ráálltak. Ha összerogyott, nem volt jó a kalap, ha viszont kiállta a ránehezedő terhelést, megvették. Csak akkor szereztek be új kalapot a pásztorok, ha a régit évtizedek múltán megette a szú, vagy hordhatatlanná vált a bezsírosodástól. Mi lett a korábbival? Nemes egyszerűséggel kutya elé dobták, utána abból kapott enni a jószág.

Hortobágyi kondáskalap és egy cifraszűr.
Forrás: Sarusi István

A modern kor beköszöntével a kalaposok egyre nagyobb része gyárakból vásárolta a tompokat, azaz a formált nemezdarabokat és csak a díszítéssel foglalkoztak. A kisipari munkafolyamat fokozatosan elsorvadt a gyári készítmények versenye miatt. Minden bizonnyal Mihalkóék voltak az utolsók idehaza, akik tompjaikat is maguk készítették.
Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy lánya, Emese és a hajdani mester veje viszik tovább a sokéves családi hagyományt.

Hozzászólások

13. századi bestseller részlete került elő

13. századi bestseller részlete került elő

A szakértők a 13. század legnépszerűbb történetének legkorábbi példányát azonosították.

Da Vinci zsenialitását igazolja elfelejtett terve

Da Vinci zsenialitását igazolja elfelejtett terve

A polihisztor kora legnagyobb hídjának tervét is elkészítette.

Irodalmi Nobel-díj, 2019

Irodalmi Nobel-díj, 2019

A Svéd Akadémia a 2018-as irodalmi Nobel-díjat Olga Tokarczuk lengyel írónak ítélte, a 2019-es elismerést pedig Peter Handke osztrák író kapta.

A két világháború közötti időszak jelentős magyar fotográfusa

A két világháború közötti időszak jelentős magyar fotográfusa

1944. október 9-én halt meg Balogh Rudolf, a magyar fotóművészet egyik úttörője.

Az egyiptomi alvilág ősi útikalauzára bukkantak

Az egyiptomi alvilág ősi útikalauzára bukkantak

2012-ben a régészek egy különleges sírt találtak a közép-egyiptomi Dajr al-Barsa nekropoliszban.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket