Lukács, Jusztusz2019. október 18., péntek
Kultúra

A két világháború közötti időszak jelentős magyar fotográfusa

2019.10.09.MTI
National Geographic Magyarország

1944. október 9-én halt meg Balogh Rudolf, a magyar fotóművészet egyik úttörője.

Balra Balogh Rudolf fotóművész áll, a felvételt a Vasárnapi Újság másik riportere Jelfy Gyula készítette 1912. május 23-án. Budapesten a Váci út - Janicsár utca sarkán a Váci úti elemi iskola előtt csendőrök őrzik a Vérvörös csütörtökön elfogott tüntetőket. Balra Balogh
Forrás: Fortepan/ADOMÁNYOZÓ: Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

Balogh Adolf néven 1879. szeptember 1-jén született budapesti zsidó családban. Az elemi iskolát a fővárosban végezte, majd Győrben tanult tovább. Középiskolai rajztanárától, Ruby Miroszlávtól tanulta a fényképezési alapismereteket, majd a bécsi Graphische Lehr- und Versuchsanstaltban folytatta szakmai tanulmányait, a főiskola után még két évig tökéletesítette fotográfiai tudását Németországban és Ausztriában.

1902-től Budapesten lakott és alkotott. Pályakezdőként Balogh Adolf, Balogh Rezső vagy már Balogh Rudolf néven megjelent, széles témakört felölelő képeit az Új Idők és a Vasárnapi Újság közölte. 1903-tól a lap 1921-es megszűnéséig a Vasárnapi Újság fotóillusztrátoraként dolgozott, nevével jelzett első fotója a képviselőház 1903. augusztus 10-i üléséről készült. Tudósításai sokszor öt-hat képből álló fotóriportként jelentek meg, ami a korban újdonságnak számított. A világvárossá váló Budapest reprezentatív új épületeit, éjszakai látképét megörökítő fotói országosan ismertté tették.

A fotót a Parlamentről 1932 körül készítette Balogh Rudolf.
Forrás: The Print Collector/Getty Images

1912-ben nyitotta meg hamarosan városszerte nevezetessé vált önálló műtermét – ahogy akkoriban nevezték, fényképészeti műintézetét – a Váci utca 12-ben. 1914-ben Fotóművészet címmel indított lapot, de a folyóirat az első világháború kitörése miatt csak három számot ért meg.
Az első világháborúban a haditudósító század tagjaként a Monarchia szinte valamennyi hadszínterén fotózott. Az olasz front parancsnokát, József főherceget, majd II. Vilmos német császárt kísérve készített sokszínű tudósításokat, 1914-17 között több mint 800 felvétele jelent meg a Vasárnapi Újságban. Háborús képeiből sok került a berlini és a bécsi hadimúzeumokba, ebben az időszakban készült több mint kétezer nagy méretű üvegnegatívja, panoráma- és sztereóképe a Magyar Fotográfiai Múzeum féltett kincse. Haditudósítói munkája elismeréseként többször kitüntették, megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, az arany érdemkeresztet és az I. osztályú vitézségi érmet is.
Az első világháború után az Est Lapok munkatársa, majd az 1925-ben indult Pesti Napló Képes Mellékletének vezető fotóriportere lett, a harmincas évek elejétől a Magyar Filmiroda fotólaboratóriumát vezette. Képein a magyar paraszti életet, a népviseleteket, népszokásokat, a magyar táj szépségeit mutatta be, kialakítva a fotográfiában az úgynevezett magyaros stílust. Népi tárgyú életképein a falusi élet derűs, idillikus oldalát, nem a fárasztó munkát, a nehéz emberi sorsokat jelenítette meg. Iskolai szemléltetőeszközökön, vasúti kocsikban, idegenforgalmi kiadványokban is helyet kapó művei meghatározó szerepet játszottak Magyarország bemutatásában. Az 1934-ben kiadott Das malerische Ungarn (A festői Magyarország) című kötetében, amely a külföldi turistáknak kívánta bemutatni hazánkat, döntően az ő képei találhatók, ezt követően az országot reprezentáló fényképkötete látott napvilágot többnyelvű változatban.
Jelentős szerepet játszott az amatőr fényképészeti mozgalomban is. A Magyar Amatőrök Országos Szövetségének (MAOSZ) 1906-os alapításától tagja, 1914 és 1929 között alelnöke, majd 1932-től 1940-ig az Egyesült Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének, az EMAOSZ alelnöke volt.
1930-tól 1936-ig, a lap megszűnéséig a magyaros stílus egyik legfontosabb fóruma, a Fotóművészeti Hírek szerkesztője és kiadója volt. Számos rangos kiállításon nyert díjat itthon és külföldön. Az 1937-es párizsi világkiállítás nagydíjával jutalmazták 1915-ben készült Tarack című háborús felvételét, amely a meredek domboldalon ágyút vontató lovas katonákat ábrázolta. Az 1934-es milánói Iparművészeti Kiállításon Sírás – nevetés című képéért, amelyen egy matyó népviseletbe öltözött, mosolygó fiatal anya tartja karján síró gyermekét, nagydíjat kapott. 1925-ben aranykoszorús fényképészmester lett, 1939-ben Niepce-Daguerre arany emlékéremmel tüntették ki.
A zsidótörvények életbe lépése után helyzete egyre nehezebbé vált, 1944-ben származása miatt elbocsátották a Filmirodától. 1944 nyarán bombatalálat érte a házat, ahol lakása és műterme volt, munkásságának nagy része megsemmisült. A csapás nagyon megviselte, egészségi állapota tovább romlott, hatvanöt évesen, 1944. október 9-én hunyt el Budapesten.

Balogh Rudolf fotója
Forrás: The Royal Photographic Society Collection/Victoria and Albert Museum, London/Getty Images

Fennmaradt műveiből, amelyek több kötetben is megjelentek, önálló kiállításokat rendeztek. Hevesy Iván magyar film- és fotóesztéta, film- és művészettörténész így vélekedett róla: “Nem vitatható, hogy Balogh Rudolf a két világháború közötti évek nagy magyar fotografusa, korszakot jelzett és jellemzett működésével. Mert új stílus kezdeményezője volt, előrelendítő és útmutató hatással kora többi fotografusára.”

Nevét viseli a magyar fotográfia legrangosabb szakmai elismerése, az 1992-ben alapított Balogh Rudolf-díj kiemelkedő fotóművészeti tevékenység, illetve fotóelméleti munkásság elismeréseként adományozott állami kitüntetés. Eleinte évente két személy kaphatta meg, majd 2001-től évenként három fotóst díjaznak.

Hozzászólások

Műkincsek kerültek elő Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójáról

Műkincsek kerültek elő Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójáról

Páratlan arany ékszereket, értékes ókori tárgyakat találtak búvárrégészek Lord Elgin 1802-ben elsüllyedt hajójának roncsában.

Kivételes freskó került elő egy pompeji bordélyban

Kivételes freskó került elő egy pompeji bordélyban

A város időszámítás szerinti 79-es pusztulásával egy valóságos időkapszula jött létre, a helyi leletek sokat elárulnak a korabeliek életéről.

13. századi bestseller részlete került elő

13. századi bestseller részlete került elő

A szakértők a 13. század legnépszerűbb történetének legkorábbi példányát azonosították.

Da Vinci zsenialitását igazolja elfelejtett terve

Da Vinci zsenialitását igazolja elfelejtett terve

A polihisztor kora legnagyobb hídjának tervét is elkészítette.

Irodalmi Nobel-díj, 2019

Irodalmi Nobel-díj, 2019

A Svéd Akadémia a 2018-as irodalmi Nobel-díjat Olga Tokarczuk lengyel írónak ítélte, a 2019-es elismerést pedig Peter Handke osztrák író kapta.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket