Vilma, Ünige, Csaba2019. december 05., csütörtök
Kultúra

Páratlan állapotú szarkofágokat találtak

2019.10.20.NG
National Geographic Magyarország

30 színes díszítésű, remek állapotban fennmaradt szarkofágra bukkantak Egyiptomban.

Fotó: Egyptian Ministry of Antiquities

A koporsókat az El-Asszaszif nekropoliszban fedezték fel Luxor közelében – írja az IFLScience. A ládákat egy kétszintes rejtekhely őrizte, a szarkofágokat két rétegben helyezték el.

A 19. században a Királyok Völgyében uralkodói sírokat tártak fel, a mostani munkálatok során viszont az egykori papok és családtagjaik szarkofágjai kerültek elő. Az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője, Musztafa al-Vaziri a Nílus nyugati partján, Hatsepszut temploma mellett tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez volt az első, kizárólag egyiptomi régészeti szakemberek és munkások segítségével végzett feltárás itt.

Közeli felvétel a díszesen festett fa szarkofágokról
Forrás: Phys.org

A 30 díszes fa szarkofágot kb. 1 méteres mélységben találták meg, férfiak, nők és gyerekek nyughelyei voltak, feltehetően a korabeli magas rangú papság és családtagjaik temetkeztek ide. A múmiákat is tartalmazó sértetlen szarkofágok a 22. dinasztia idejéből származnak, kb. 3000 évvel ezelőtt készültek, és az eltelt évezredek ellenére kiválóan látható a gyönyörű díszítésük. A szarkofágokon sárga, piros, zöld és fekete festékkel készült madarak, lótuszvirágok, kígyók és feliratok is szerepelnek. Egy fiatal gyermek koporsója befejezetlenül, festék nélkül került elő.

A leleteken csak gyors állagmegóvási munkákat végeztek, kiváló állapotban maradtak fenn ugyanis, mivel a feltárás helyszíne közelében nem voltak lakott települések – mondta el a Régiségek Minisztériuma helyi restaurátora, Szaleh Abdel-Dzselil. A leleteket a jövőre Gízában megnyíló nagy egyiptomi múzeumban (Grand Egyptian Museum) fogják kiállítani, addig azonban a teljesebb restaurációs munkákat is elvégzik rajtuk.

El-Asszaszifot bizonyíthatóan először a XVIII. dinasztia (i. e. 1550-1292) használta, ezen dinasztia tagja volt Tutanhamon és Ehnaton is.

Az elmúlt időszakban Egyiptom nagy hangsúlyt fektetett a régészeti kutatásokra, az új felfedezésekkel akarják elérni, hogy az ország arab tavasszal lecsökkent turisztikai vonzereje ismételten növekedjen. Ennek megfelelően sorra kerülnek elő az izgalmas leletek, a mostaniak azonban ezek közt is kiemelkedőek. Az Egyiptomi Régiségek Minisztériuma szerint ez az elmúlt évek egyik legnagyobb és legfontosabb felfedezése.

Hozzászólások

Viking hajósírt azonosítottak egy farmon

Viking hajósírt azonosítottak egy farmon

A nyughely megtalálásában a szerncse is közrejátszott.

Világörökség a világűrből

Világörökség a világűrből

A rejtélyes japán uralkodói sírok 2019 nyarán kerültek fel a Világörökség listájára.

Fedezze fel a természet kincseit egy csésze kávéban!

Fedezze fel a természet kincseit egy csésze kávéban!

A legújabb Davidoff Café Limited Editionben a természet lenyűgöző csodáit fedezheti fel.

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

Köztudott, hogy a cigarettázás káros az egészségre.

Ókori nekropoliszra bukkantak Szicílián

Ókori nekropoliszra bukkantak Szicílián

Gela városában, egy építkezés során a munkások ókori temető nyomait fedezték fel.

National Geographic 2019. decemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket