Jolán, Zsolt, Ödön, Bódog2019. november 20., szerda
Kultúra

Sziklavésetekkel díszített alagútra bukkantak Mexikóban

2019.11.07.NG
National Geographic Magyarország

A járat a 17. századból származik, és az őslakosok készítették.

© Edith Camacho INAH

17. századi, sziklavésetekkel és domborművekkel díszített alagutat azonosítottak a mexikói Ecatepecben – számol be a Live Science. A járat egyfajta zsilipként funkcionálhatott, ezzel szabályozhatták a térségben gyakori áradásokat.

A 8,4 méter hosszú alagútban 11 prehispán ábrát találtak. Raúl García Chávez, a feltárás és a helyreállítás vezetője szerint a domborműveket mészkővel is megfestették. Az ívet tartó zárókő környékén, illetve a keleti kivezetőnél esőcseppet formáló ábrákat azonosítottak, a szimbólumok az azték esőistenre, Tlalocra utalhatnak. A zárókövön egy templom alakja is kivehető. Az alagútban emellett négy szeget és két, egyenként 6,5 méter hosszú gerendát is feltártak.

A lelőhelyen ma is látható a 4 kilométeres gát, az Albarradon de Ecatepec, amelyet 1605-ben építettek. A régióban gyakoriak voltak az áradások, az építmény pedig a mai Mexikóvárost is védte egészen az 1629-es nagy áradásig. Ezt követően a gát nagy részét elbontották.

Chávez szerint az építményt Jeronimo de Aguilar és Juan de Torquemada vezetése alatt készítette mintegy háromezer őslakos. Úgy tűnik, az építők saját stílusukat is becsempészték a gátba.

Az építmény helyreállítása 2004-ben kezdődött meg, a munkálatok során pedig új részleteket is azonosítottak. A szakértők szerint hetek kérdése, hogy ismét megnyissák a közönség előtt az Albarradon de Ecatepect.

Hozzászólások

Új Nazca-vonalakat azonosítottak

Új Nazca-vonalakat azonosítottak

Hiába számítanak a világ legismertebb nevezetességei közé, a Nazca-vonalak még mindig tartogatnak meglepetéseket.

Bizarr temetkezési szokásra találtak bizonyítékot

Bizarr temetkezési szokásra találtak bizonyítékot

Más gyermekek koponyáiból készült sisak a 2100 éve elhunyt gyermekeknek.

Emberi fogakat használtak ékszerként egy ősi város lakói

Emberi fogakat használtak ékszerként egy ősi város lakói

A mai Törökország területén fekvő Çatalhöyük igen gazdag történelemmel rendelkezik.

Betiltják az elefánton való túrázást Angkorban

Betiltják az elefánton való túrázást Angkorban

A kambodzsai Angkor romvárosban 2019. november közepétől betiltják az elefántháton való túrázást.

10 érv, hogy miért nem hiányozhat Bükfürdő a téli bakancslistánkról

10 érv, hogy miért nem hiányozhat Bükfürdő a téli bakancslistánkról

Szenteljünk magunkra egy kis minőségi énidőt, amikor nem rohanunk, nem stresszelünk!

National Geographic 2019. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket