Gerzson, Margit, Zétény2020. február 22., szombat
Kultúra

Turistaszámlálás lesz a velencei karneválon

2020.01.17.MTI
National Geographic Magyarország

Velence el akarja kerülni, hogy a világhírű karnevál idején túl sok turista zsúfolódjon össze a városban, ezért kamerák segítségével számolják őket a fontosabb helyeken.

Forrás: Baris Seckin/Anadolu Agency/Getty Images

Összesen 34 videokamerát helyeznek ki, melyeket 2020. február 8-án és 9-én tesztelnek. „Így pontosan meg tudjuk állapítani, hol alakult ki akkora tömeg, ami már veszélyes lehet” – írta a városvezetés.
A Szent Márk térre való bejutást is szabályozni fogják. A velencei karnevál minden év februárjában színpaddá változtatja az utcákat, koncertek, tánc, kiállítások, filmek és előadások szórakoztatják a látogatókat.
A városba naponta akár 100 ezren is érkezhetnek, a farsang idején azonban a turisták száma a 130 ezret is eléri. Álarcosbáljaival, gondolás felvonulásával és tűzijátékaival a karnevál Velence legjelentősebb ünnepe.
Az idei karnevál lesz az utolsó, amikor az egy napra érkező turisták ingyen juthatnak be a városközpontba. 2020 júliusától három eurós (1000 forintos) belépődíjat szed a város vezetése, ez csúcsidőben 6-10 euróra is emelkedhet.

Hozzászólások

Új leleteket tártak fel a Franklin-expedíció egyik roncsánál

Új leleteket tártak fel a Franklin-expedíció egyik roncsánál

A szakértők új maradványokat azonosítottak a HMS Erebusnál.

Nevéhez kötődik az első magyarországi népszámlálás

Nevéhez kötődik az első magyarországi népszámlálás

1790. február 20-án halt meg II. József német-római császár és magyar király.

Ókori társasjáték árulkodik az egyiptomiak hiedelemvilágáról

Ókori társasjáték árulkodik az egyiptomiak hiedelemvilágáról

A szakértők az ókori egyiptomi játék, a szenet egyik készletét tanulmányozták.

Faragott monolitot azonosítottak Skóciában

Faragott monolitot azonosítottak Skóciában

A sziklát a piktek készítették, a népcsoport életében a harc kiemelten fontos volt.

Vadállatoknak nincs helyük a Los Angeles-i partikon!

Vadállatoknak nincs helyük a Los Angeles-i partikon!

Többé nem lehet egzotikus állatokkal, zsiráfokkal, tigrisekkel vagy elefántokkal feldobni a hollywoodi partikat.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket