Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Kultúra

Douglas MacArthur – az ötcsillagos tábornok

2020.01.26.MTI
National Geographic Magyarország

1880. január 26-án született Douglas MacArthur, a kilenc amerikai ötcsillagos tábornok egyike.

Douglas MacArthur
Forrás: Archive Photos/Getty Images

Az Arkansas állambeli Little Rock támaszpontján látta meg a napvilágot. Tábornok apja nyomdokaiba lépve 1903-ban évfolyamelsőként végzett a híres West Point-i katonai akadémián. A következő tíz évben a mérnöki hadtestnél szolgált a világ különböző pontjain. Amikor 1917-ben az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, a Nemzeti Gárda tagjaiból alakult Szivárvány Hadosztály vezérkari főnökeként küldték a francia frontra. 1918 elején három nagy offenzívában vett részt, meg is sebesült, és az expedíciós erők legfiatalabb tábornokává léptették elő. A háború után a West Point-i Akadémia főintendánsaként – nem kis ellenállást leküzdve – számos reformot vezetett be, majd a Fülöp-szigeteki amerikai erők parancsnoka volt. 1922-ben házasodott, meg ám 7 év után elváltak.
1930-ban megkapta az akkor legmagasabb, négycsillagos tábornoki rangot, és a hadsereg vezérkari főnöke lett. A nagy gazdasági válság idején is szorgalmazta a hadsereg fejlesztését, ekkor indult a repülő erődnek nevezett B-17 bombázó fejlesztése, az azonban nagy vihart kavart, amikor 1932-ben katonai erővel verette szét a világháborús veteránok tüntetését. 1935-ben ő szervezte meg az Egyesült Államoktól függetlenedő Fülöp-szigetek hadseregét, két évvel később nyugdíjba vonult. 1937-ben újraházasodott, és egy fiuk született Manilában.

1941 júliusában Franklin D. Roosevelt elnök reaktiválta, és decemberben, amikor a Fülöp-szigetekre is kiterjedt a háború, bravúros, késleltető hadműveletet folytatott a japánok ellen. 1942 márciusában
Ausztráliába érkezve átvette a délnyugat-csendes óceáni szövetséges erők főparancsnokságát. Miután 1942 júniusában a hadszíntéren fordulatot hozó Midway-szigeteki csatában az amerikai flotta vereséget mért a japánokra, augusztusban az új-guineai Milne-öbölnél először sikerült szárazföldön legyőznie őket, s ezzel megtört legyőzhetetlenségük mítosza.
A következő időszakban a haditengerészettel együtt sorozatos hadműveletekkel stratégiai fontosságú szigeteket foglalt el. 1944 októberében a világtörténelem legnagyobb tengeri csatájában, a Fülöp-szigeteki Leyte-öbölben legyőzte a japán flottát. A Fülöp-szigetek felszabadítása, legkiterjedtebb és legnagyobb árat követelő hadművelete 1945 nyaráig tartott. Jóllehet folyamatosan bírálta feletteseit, amiért az erőforrásokat az európai hadszíntérre összpontosítják, decemberben megkapta az ötödik tábornoki csillagot, és az egész csendes-óceáni haderő főparancsnokává nevezték ki.
Ebbéli minőségében 1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó Missouri csatahajón amerikai részről ő fogadta el Japán feltétel nélküli kapitulációját. A megszálló szövetséges erők főparancsnokaként önkényesen, de hatékonyan irányította a japán haderő leszerelését, a gazdaság talpra állítását, az új, demokratikus alkotmány megszövegezését. Az alaptörvény alkotmányos monarchiává alakította a szigetországot, a császár hatalmát jelképessé tette, kimondta, hogy Japán lemond a hadviselés jogáról, és semmiféle haderőt nem tart fent. Ő szervezte meg a japán háborús bűnösök felelősségre vonását is, de a vádlottak padjáról hiányzott az élő isteni mivoltáról lemondó Hirohito császár. Douglas MacArthur tábornok javaslatára nem vonták felelősségre a háború után, a trónról sem mozdították el, a nagy tiszteletnek örvendő császár segített a megszállóknak a rend és a legitimáció fenntartásában. Hirohito császár háborús szerepéről a történészek máig nem jutottak megegyező álláspontra.
A koreai háború 1950. júniusi kirobbanása Japánban érte MacArthurt. A támadó észak-koreaiak néhány hét alatt elfoglalták Szöult, és szeptemberre a félsziget déli csücskére szorították vissza a déli hadsereget. Az ENSZ június végén agresszornak minősítette Phenjant, MacArthurt pedig kinevezték a Dél-Korea támogatására szervezett, túlnyomó részben amerikai haderő parancsnokává. A frontvonal mögött, Incshonnál bravúros partraszállással megfordította a háború menetét, visszafoglalta Szöult, bevette Phjenjant, és a kínai határig nyomult előre. A harcokba ekkor 300 ezer szovjet fegyverekkel felszerelt kínai „önkéntes” kapcsolódott be, s visszaszorították az amerikaiakat. A kizárólag katonai szempontokat követő tábornok Kína bombázását javasolta, ami az immár nukleáris fegyverekkel vívandó harmadik világháború rémével fenyegetett, ezért összetűzésbe keveredett a politikai szempontokat is mérlegelő Truman elnökkel. Miután egyik, Trumant bíráló levelét a republikánusok a képviselőházban olvasták fel, az elnök 1951 áprilisában leváltotta parancsnoki tisztéből. Ezzel véget ért több mint fél évszázados katonai pályafutása, családjával tizennégy év után tért haza, Manilában született tizenhárom éves fia akkor járt először az Egyesült Államokban.
A nyugalmazott tábornok elzárkózott a politikától, bár neve 1952-ben felmerült a republikánusok lehetséges elnökjelöltjeként. Élete hátralévő részét New Yorkban töltötte, elődadásokat tartott, a politikai vezetés többször is kikérte a tanácsát.
1964. április 5-én halt meg, a Capitoliumban ravatalozták fel. Az állami gyászszertartás után a Virginia állambeli Norfolkban helyezték végső nyugalomra, ahol még életében emlékhelye és múzeuma nyílt. A kiállításon láthatók a róla készült történelmi pillanatokat megörökítő fotók, valamint személyes tárgyai, többek között elmaradhatatlan, kukoricacsőből faragott pipája és Ray-Ban napszemüvege.

 

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

7000 éves kenukat találtak Olaszországban

A leletek sokat elárulnak az újkőkori emberek tudásáról.

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Ne legyen ajándék húsvétra élő állat!

Óva int az élő állat húsvéti ajándékozásától az Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú Egyesület.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket