Gedeon, Johanna2020. március 28., szombat
Kultúra

Miért szeretjük megérinteni egymást? – Kis kézfogástörténet

National Geographic Magyarország

Az ókori görögöktől a mai szokásainkig élnek azok az üdvözlési formák, amelyeket most egy időre megszakít a koronavírus.

Forrás: Getty Images

A kézfogás, az ölelés a történelem során a barátság kifejezése volt, üzleti szerződéseket érvényesítettek így, vagy éppen vallási elkötelezettséget mutattak ki e módon. Az érintkezésnek ezzel a formájával azonban nemcsak pozitív érzéseinket fejezhetjük ki, hanem fertőző betegségeket is átadhatunk egymásnak, írta a nationalgeographic.com.

Franciaországban azt javasolták az állampolgároknak, hogy az olyannyira elterjedt arcra adott puszikat a Covid-19, vagyis a koronavírus miatt szüntessék be, az üzleti világban pedig a megkötött üzleteket kézfogás helyett a könyök összeérintésével pecsételjék meg világszerte. Ezek a szokások mára olyan mélyen beivódtak az emberek viselkedésébe, hogy nem is olyan könnyű tőlük megszabadulni.

A kézfogás eredetéről elterjedt, közkedvelt elmélet szerint sok ezer éve, a béke gesztusaként alakult ki. A kézfogással azt bizonyították, hogy nincs fegyver az ember kezében, a megrázásával pedig azt, hogy a ruha ujjában sincs semmi elrejtve. Az ókorban megjelent számtalan síremléken, vázán, vagy olyan kőtömbökön látható, amelyek házasságkötést, istenek egymással folytatott ügyleteit, háborúba induló fiatal harcosokat, illetve az elhunytak túlvilágra érkezését ábrázolja. Az irodalomban az Iliászig és az Odüsszeiáig nyúlik vissza.

A kézfogást a sokszínű, barátságban, romantikus és üzleti kapcsolatokban való alkalmazási módja miatt nehéz értelmezni. „Manapság is népszerű az ábrázolása, talán pont amiatt, mert összetett és nem egyértelmű motívumai vannak” – írta Glenys Davies művészettörténész egy elemzésében, amely a kézfogás klasszikus művészeti ábrázolásáról készült.

Amerikában valószínűleg a 18. századi kvékerek tették népszerűvé a kézfogást, mégpedig azzal, hogy szerintük demokratikusabb, mint a meghajlás, a pukedli, vagy a kalapemelés, így meg tudták vele kerülni a hierarchiát, társadalmi rangot. „A Barátok (a kvékerek teljes neve Barátok Vallásos Társasága) e ragsort jelző gesztusok helyére mindenféle viszonyban, rangban a kézfogást használták, ahogy mi is így tesszük manapság” – írja Michael Zuckerman történész.

Tudományos magyarázata is lehet annak, hogy miért rögzült be ennyire ez a szokás. Egy 2015-ös kutatás során Izraelben lefilmeztek több száz, idegen emberek közt lezajlott kézfogást, és azt vették észre, hogy utána az emberek közel negyede megszagolta a kezét. A kutatók arra gondoltak, hogy ösztönösen valamiféle szagmintát veszünk így embertársunkról, ennek akár információtartalma is lehet, hasonlóan ahhoz, ahogy az állatok is megszaglásszák egymást.

Ugyancsak gazdag történelme van az üdvözlésként használt puszinak, beépült a korai kereszténységbe, vallási szertartásokon használták. Pál apostol rómaiakhoz írott levelében olvasható „Köszöntsétek egymást szent csókkal!” – írta Andy Scott, az „Egy csók vagy kettő: keressük a tökéletes köszöntést” című könyvében. A középkorban a csók a hűséget jelképezte, és a megállapodásokat, mint pl. az ingatlanok átruházása zárták le még csókkal.

Manapság egy gyors puszi az arcra, amit a franciák „la bise” kifejezéssel ismernek, szinte az egész világon elterjedt üdvözlési forma. Maga az elnevezés talán a rómaiaktól eredhet, ők ugyanis a csók számos formáját külön névvel illették, náluk a „basium” kifejezés szolgált az udvarias csók neveként. Párizsban két puszi az arcra a divatos, Provance-ban három, a Loire völgyében négy. Hasonló a helyzet Egyiptomban, ahol szintén bevett szokás a puszi, illetve ilyen még a Fülöp-szigetek vagy Latin-Amerika is.

A 14. században, a pestis idején a puszi addigi divatja eltűnt, s csak mintegy 400 évvel később tért ismét vissza, a francia forradalmat követően. 2009-ben a sertésinfluenza miatti félelemben kis időre felfüggesztették. 2020. február végén a francia egészségügyi miniszter a koronavírus esetszámainak növekedése miatt hívta fel arra a figyelmet, hogy időszerű felhagyni e szokással. „Javasoljuk a fizikai érintkezések csökkentését” – mondta a miniszter – „és ebbe a bise is beletartozik.”

Val Curtis, a londoni Közegészségügyi és Trópusi Betegségek Főiskolája viselkedéskutatója a Ne nézd, ne fogd meg című könyvében azt fejtegeti, hogy a kézfogás és a csók egyik oka lehet pont az is, hogy ezzel jelezzük, megbízunk a másikban annyira, hogy megosztozunk vele a kórokozóin is. Ennek köszönhetően a gyakorlatuk a közegészségügyi állapotoknak megfelelően divatos vagy kerülendő lehet.

1929-ben egy Leila Given nevű ápolónő írt egy tanulmányt az American Journal of Nursing szaklapban (az Amerikai Ápolók Folyóirata), amelyben azt taglalta, hogy az ujjak érintkezése, a kézfogás baktériumok átadásával jár, „a kezek a baktériumátadás eszközei”, és olyan korai tanulmányokat idézett, amelyek bebizonyították a kórokozók kézről-kézre jutását. A kézfogás helyett azt a kínai üdvözlési formát javasolta, amikor az ember a kezével nem a barátja kezét, hanem a saját öklét fogja meg: „így legalább a kórokozóinkat is megtartjuk magunknak.”

Hozzászólások

Hogyan alakították az évszázadok járványai a brit uralkodóházat?

Hogyan alakították az évszázadok járványai a brit uralkodóházat?

Károly herceg bejelentette, pozitív lett a COVID-19 tesztje, így ő is bekerült az uralkodóház azon családtagok közé, akik korábbi időkben valamilyen súlyos fertőző betegséget kaptak.

A távmunka nem csökkenti produktivitást

A távmunka nem csökkenti produktivitást

Nils Brede Moe, a SINTEF norvég kutatócég munkatársa hosszú ideje vizsgálja csapatmunkát olyan cégeknek, mint a Spotify vagy az Ericsson, valamint számos banknál és tanácsadócégnél.

Mit tehet az ember, ha nem utazhat a járvány miatt?

Mit tehet az ember, ha nem utazhat a járvány miatt?

Az új koronavírus terjedésének korlátozásáért az ember a legjobban a fizikai távolságtartással tehet.

Most van idő virtuálisan bejárni velünk az egész világot!

Most van idő virtuálisan bejárni velünk az egész világot!

Nagy változás történt életünkben: az új koronavírus járvány miatt aki csak teheti otthon marad és otthonról dolgozik.

Folytatjuk tovább

Folytatjuk tovább

Hitelesen és kikezdhetetlenül - National Geographic

National Geographic 2020. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket