Nándor, János, Pál2019. október 19., szombat
Magazin

Szénégetők

2011.10.05.Admin
National Geographic Magyarország

„A tökéletesre sike­redett faszén szép, pengő hangot ad. Mennyei muzsika ez a szénégető fülének, mert azt mutatja, hogy jól végezte a munkáját.” Kell-e szebb hitvallás egy ősi mesterség művelőitől?

Írta: Koncz János
Fényképezte: Kállai Márton

 

Illatos füst száll a grillkolbász – a miccs – és a hatalmas nyárson forgó ökör alól, kivénhedt Daciák és vadonatúj Mercedesek kerekei verik föl a port az erdélyi Kalonda-tetőn. Mintha nomád táborba tévedtünk volna, s a hasonlóság nem a véletlen műve. Épp a XI. Szenes Napok zajlanak Farkaslaka határában. Ritka alkalom ez, hiszen a szénégetők vándorló emberek, akik sokszor hónapokig szítják-fojtják a tüzet – jó esetben csak egyórányi járó­földre, míg máskor hat-hétszáz kilométeres messzeségben otthonuktól.

Erdélyből érkező brigádok égetik a faszenet Magyarországon is, mert a hazai munkás állítólag már kevesli a keresetet, más­részt az erdélyiek értik csak igazán a kitűnő szén készítésének csínját-bínját. A farkaslakai Kovács Domokos és csapata is a Tarna mentén, a Váraszó melletti völgyben égette ápri­listól július végéig a boksákat – vagy ahogy ők mondják: baksákat.

A fák között terjengő jellegzetes szagú füst el­árulja, hogy jófelé keresgélünk, s kisvártatva meg is pillantjuk a megfáradt vulkánokként füstölgő szén­fekete boksákat és a náluk alig egy árnyalattal világosabb embereket, akik verítéküket töröl­getve rajzoltak furcsa ábrákat szénporos homlokukra. Domokos és a segítői, Fancsali Imre meg Márton Miklós irdatlan mennyiségű fát mozgatnak meg egy-egy idényben. Keménykötésű, szívós fickók, de nem afféle izompacsirták, akikkel Holly­wood­ban leforgatnának egy erdei akciófilmet.

„Herkulesek az erotikához kellenek, nem ide! – tudatja velem a szikár, csupa ín Imre. – Erő is kell persze, de a kitartás fontosabb. No meg a szak­ismeret, de azt nem tanítják sem­milyen iskolában. Apáról fiúra, mesterről tanítványra száll a tudás, sok-sok nemzedék óta.”

Domokos apja ifjúkorától szintén szenet égetett, tizen­hét éven át. Fia egy boksa mellett született Bodzafordulón, most meg már unokája, a tízéves Szilárd is itt sündörög az égetőhalmok körül. Hol dol­go­zik egy kicsit a felnőttekkel, hol meg a maga készítette erdei mászókán játszik.

„Isten őrizz!” – válaszolta a kérdésemre, vajon belőle is szénégető lesz-e, ha felnő. Őt már jobban izgatja az informatika meg az internetezés. Húga, Edina közben tarka lepkéket gyűjtött a váraszói erdőn, majd egy tolltartóban raktározta el őket. Megvolt mind hiánytalanul, még akkor is, amikor Farkaslakára látogattunk. De erről később…

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2011. októberi lapszámában.

Hozzászólások

Zsiráfok

Zsiráfok

Afrika titokzatos égimeszelőire mind több veszély leselkedik.

Pusztulóban

Pusztulóban

Egy-egy faj genomja egyfajta kézikönyv; ha a faj kipusztul, a kézikönyv is odavész.

Örök túlélők

Örök túlélők

Tengeri teknősök 100 millió éve élnek Földünkön. Váltig kitartanak, noha az ember újabban mindenféle úton-módon bajba sodorja őket.

Vadvédőnők

Vadvédőnők

Ki védelmezhetné jobban az erőszaktól fenyegetett állatokat, mint a hasonló fenyegetésekkel szembenéző nők?

Mint hal a vízben?

Mint hal a vízben?

A Föld vízkészletének kevesebb mint 3 százaléka édesvíz, ám a halfajok csaknem fele édesvizekben él.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket