Zsófia, Róbert2019. szeptember 17., kedd
Magazin

Géptelen képek

2013.11.06.Admin
National Geographic Magyarország

Daguerre felfedezését szokás a kezdetnek tekinteni, pedig a fotográfia több mint ezer évvel előbb, egy végtelenül egyszerű optikai jelenség bedobozolásával kezdődött.

Szerkesztőségi diskurzus a „lyukas fotográfiá”-ról Bécsi Imre operatőrrel és Hupján Attila fotóssal.

National Geographic magazin: Camera obscura és lyukkamera – egy dolog ez igazából vagy kettő?
Hupján Attila: A camera obscura, magyarán „sötét szoba” eredetileg fénytani jelenség, de a fotográfia fejlődésével egyre inkább tárgyiasult. Sokan már a legegyszerűbb képalkotó eszközt látják benne, részben joggal: végül is minden fényképezőgép kicsinyített camera obscura, a külvilágot vetíti egy sötét helyre, és rögzíti a látványt. A lyukkamera szerkezete is ezen az elven működik, csak annyi benne a különleges, hogy a képet nem optikai lencse, hanem parányi lyuk hozza létre.
Bécsi Imre: Két különböző tér, egy világos és egy sötét, egy külső és egy belső, a valódi és a valódit megjelenítő, közöttük pedig a kapcsolat: egy picinyke lyuk. Ezen a lyukon a fény a sötét doboz, azaz a kamera szemközti falára vetíti a külvilág fordított állású képét. A látvány rögzítéséhez már csak fényérzékeny anyagra van szükség. Ez lehet fotópapír, negatív- vagy diafilm, instant anyag vagy akár a digitális fényképezőgép érzékelője. 

Mindketten készítenek és használnak lyukkamerát. Hogyan szerették meg ezt a különleges műfajt? 
HA: 1994-ben, egy fotóújságban csodálkoztam rá a pofonegyszerű elven működő lyukkamerákra. Képtelen voltam szabadulni a varázstól, a játékos, felfedezni való világtól; nagyon megtetszett a gondolat, hogy a magam ízlése és céljai szerint ügyeskedhetek össze képalkotó eszközöket.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2013. novemberi lapszámában.

Hozzászólások

Beavatás északon

Beavatás északon

Nagyon kevesek egyikeként a 2019-es Fjällräven Polar részese lehettem, belépőjegyet kaptam az Északi-sarkvidékre.

Sarkvidéki stratégiák

Sarkvidéki stratégiák

Ahogy melegszik az Északi-sarkvidék, több ország is versenyt fut a jég alatt megbúvó ásványkincsekért.

Ha a föld felenged alattunk

Ha a föld felenged alattunk

Az olvadó északi talajból elszökő gázok gyorsítják a klímaváltozást.

Enged-e a sarki fagy?

Enged-e a sarki fagy?

Grönlandon nemzetközi kutatócsapat figyeli a sarkvidék időjárását, közben pedig közösséggé formálódik.

Idegen a farkasok között

Idegen a farkasok között

A szerző harminc órát töltött egy sarkvidéki farkasfalkával. Azóta még jobban tiszteli őket, a tundra nagyragadozóit.

National Geographic 2019. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket