Helén, Kaldixtusz2019. október 14., hétfő
Magazin

Haldokló Aral

National Geographic Magyarország

Hosszú évezredekig a Föld egyik legnagyobb állóvize volt az Aral-tó. Kazahsztán és Üzbegisztán területén ma a szemünk előtt enyészik, pusztul – intő példával szolgálva a jövő emberiségének.

Írta: Mark Synnott
Fényképezte: Carolyn Drake

„Az 1960-as évek elejéig a vízelvezető rendszer viszonylag stabilan működött. Az 1960-as években épült további csatornák azonban fölborították az egyensúlyt. Az illetékesek tudatában voltak annak, hogy a vízelvezető csatornahálózat instabillá, fenntarthatatlanná vált, de azt nem fogták fel, hogy rettenetes természeti károk várhatók, hogy az Aral nagyon hamar el fog tűnni a Föld színéről” – magyarázza Philip Micklin amerikai geográfus.

A Nyugat-michigani Egyetem professzora a volt Szovjetunió vízgazdálkodásának szentelte egész szakmai pályafutását; az 1980-as évek eleje óta már huszonötször járt Közép-Ázsiában, így az Aral pusztulása ügyében bízvást koronatanúnak tekinthető.

A víz 1987-re olyannyira leapadt, hogy belső részein a tó teljesen kiszáradt, szó szerint két részre szakadt: egy északi, kazahsztáni és egy valamelyest nagyobb déli, karakalpakföldi vízterületre. Újabb másfél évtized alatt a déli rész vízszintje annyit csökkent, hogy egy nyugati és egy keleti tórész alakult ki a helyén; 2014 júliusára pedig a keleti tórész teljesen kiszáradt.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2015. júniusi lapszámában.

Hozzászólások

Zsiráfok

Zsiráfok

Afrika titokzatos égimeszelőire mind több veszély leselkedik.

Pusztulóban

Pusztulóban

Egy-egy faj genomja egyfajta kézikönyv; ha a faj kipusztul, a kézikönyv is odavész.

Örök túlélők

Örök túlélők

Tengeri teknősök 100 millió éve élnek Földünkön. Váltig kitartanak, noha az ember újabban mindenféle úton-módon bajba sodorja őket.

Vadvédőnők

Vadvédőnők

Ki védelmezhetné jobban az erőszaktól fenyegetett állatokat, mint a hasonló fenyegetésekkel szembenéző nők?

Mint hal a vízben?

Mint hal a vízben?

A Föld vízkészletének kevesebb mint 3 százaléka édesvíz, ám a halfajok csaknem fele édesvizekben él.

National Geographic 2019. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket