Magdolna, Mária, Magda, Nara2019. július 22., hétfő
Magazin

Ne tessék ezt mind kidobni!

2016.03.01.Mélykuti Noé
National Geographic Magyarország

A világ élelmiszer-termelésének harmada szemétbe kerül, holott kétmilliárd embertársunk jóllakhatna belőle.

Írta: Elizabeth Royte
Fényképezte: Brian Finke

Ennivalót pocsékolni a világon mindenütt helytelen, elítélendő cselekedet. Ez így van rendjén, hisz közel 800 millió embertársunk éhezik. Mégis évről évre 1,3 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe világszerte, derül ki az ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (fao) felméréséből. Ennek a fele is bőven elég lenne ahhoz, hogy minden szűkölködő jóllakhassék. De vajon hogy vész el mindez – a világ élelmiszer-termelésének nagyjából harmada?

A fejlődő országokban a termés jó része azért megy veszendőbe, mert kevés a megfelelő raktárhelyiség, nincs korszerű úthálózat, és a hűtőkapacitás sem elegendő. A fejlett országokban más a gond: az üzletek túl sok árut rendelnek, az éttermek túlméretezett adagokat szolgálnak föl, az átlagember pedig hűtője mélyén felejti az előző napról maradt ételt, és túlzott óvatosságból idő előtt kidobja a romlandó élelmiszert.

Pazarlásunkkal a környezetet is terheljük: ha pocsékba megy az élelmiszer, az előállítása során fölhasznált víz, trágya, rovarirtó, vetőmag és termőföld is kárba vész. Nagy számokról beszélünk: a világban évről évre élelmiszer-pocsékolással elfecsérelt víz mennyisége a Volga folyó éves vízhozamával vetekszik. Jonathan Bloom, a téma szakértője American Wasteland (Tékozló Amerika) című könyvében írja: az Egyesült Államokban évente kukába dobott 60 millió tonna élelmiszer megtermelésekor az ipar jó hetvenszer annyi olajat éget el, mint amennyi a Deep-water Horizon fúrótorony megsemmisülésekor a Mexikói-öbölbe ömlött. Döbbenetes ez a szám,  ráadásul a gazdaságokban, halászhajókon, vágóhidakon hulladéknak ítélt és kidobott élelmiszer-alapanyagok mennyisége benne sem foglaltatik. Ha azt nézzük, hogy a világban indokolatlanul szemétre vetett élelmiszer-alapanyagok megtermelésekor mennyi üvegházhatású gázt juttatunk a levegőbe, olyan értéket kapunk, amely Kína és az Egyesült Államok kibocsátását leszámítva a Föld összes országának kibocsátását lepipálja. Fölfoghatatlan, elfogadhatatlan ez a világméretű tékozlás, hiszen az erőforrások végesek, az emberiség lélekszáma viszont 2050-re legalább kétmilliárddal nő, szögezi le a globális élelmiszer-pazarlást leleplező könyvében (Waste: Uncovering the Global Food Scandal) Tristram Stuart.

Az elmúlt években az élelmiszer-takarékosság kérdése már sok helyütt kiemelt figyelmet kapott. Az Egyesült Államok megannyi iskolájában, ahol valaha az ebéd kétötöde a szemétben végezte, ma a nebulók csak annyit szedhetnek a tányérjukra, amennyit biztosan megesznek. Emellett hosszabb lett az ebédidő, előtte pedig a gyerekek futkározhatnak egy nagyot az udvaron, hogy jobb étvággyal üljenek asztalhoz. Sok üzlet, étterem, büfé már kimutatást vezet arról, hogy fogyasztható élelmiszerből mennyi marad rendszeresen a polcon, és ennek alapján ésszerűsíti rendeléseit. Ami így is megmarad, azt nem dobja a szemétbe, hanem jótékonykodik vele.

Tristram Stuart különösen a szupermarketek árurendelési gyakorlatát és minőségi előírásait elemzi behatóan; a nagyáruházakban ugyanis rengeteg élelmiszer megy kárba anélkül, hogy ez bárki illetékesnek szemet szúrna.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2016. márciusi lapszámában.

Hozzászólások

Új start: visszaszámlálás indul!

Új start: visszaszámlálás indul!

Égi kísérőnk ma újra csábító célpont: kutatóintézetek és magáncégek keresik a holdbéli természeti kincsek kiaknázásának módját.

Új start: és hogyan tovább?

Új start: és hogyan tovább?

Az űripari pezsgés nem csupán az amerikai vállalatokat és az orosz űrprogramot sarkallja.

Tengernyi csodalény a világ végén

Tengernyi csodalény a világ végén

Nem sokan vetődnek el arrafelé. „Hajózáshoz felettébb rossz hely” – jegyezte föl James Cook kapitány 1768-ban a naplójában.

A félelemérzet is elhalványul

A félelemérzet is elhalványul

1980. május 26-án a Szojuz-36 szovjet űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov elindult a világűrbe

Niger válaszúton

Niger válaszúton

Az útra kelők özöne nem apadt, és a térségben erősödő bizonytalanság miatt nem is fog.

National Geographic 2019. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 220 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket