Elemér, Oszvald, Román2020. február 28., péntek
Magazin

Miért hazudunk?

National Geographic Magyarország

Benjamin Franklin: „A legcélravezetőbb politika: igazat mondani.” Ám a szándékos megtévesztés, a hazugság is ember voltunk, működésünk alapvető része.

Írta: Yudhijit Bhattacharjee
Fényképezte:Dan Winters

Van, aki azért hazudik, hogy önnön fontosságát nagyítsa. E törekvés szép példája Donald Trump elnök, aki bizonyítottan hamisan állította, hogy Barack Obama első elnöki beiktatására kevesebben gyűltek össze, mint az övére. Mások meg a disznóságaikat próbálják leplezni. Ryan Lochte amerikai úszó a 2016-os olimpiai idején azzal állt elő, hogy egy benzinkútnál fegyvert fogtak rá és kirabolták. Később kiderült, hogy úszótársaival buliztak, aztán ittasan törni-zúzni kezdtek egy benzinkútnál, mire a fegyveres biztonsági őrök közbeléptek. Bár ők elvben a színtiszta, objektív igazságot keresik, a tudományos kutatók között is akadnak csalók. Jan Hendrik Schön fizikus például a 2000-es évek elején szenzációs eredményeket közölt a molekuláris félvezetők kutatása terén – aztán kiderült, hogy humbug az egész, mérési adatai valótlanok.


MÁSNAK ADTA KI MAGÁT – Frank Abagnale, Jr. kiváló biztonsági szakértő hírében áll, de korábban olyan arcátlan csalások sorozatát követte el, hogy a Kapj el, ha tudsz című 2002-es film alkotóit is megihlette – a filmvásznon Leonardo DiCaprio személyesítette meg. Tizenhat évesen elszökött otthonról, és attól fogva ügyeskedésből élt: csekket hamisított, csalt, szélhámoskodott. Volt, hogy pilótának, gyermekorvosnak, harvardi diplomás ügyésznek adta ki magát. „Csak a fantáziámra támaszkodva boldogulhattam. Halálomig bánni fogom, amit tettem” – nyilatkozta.

A föntebb említettek és a hasonszőrűek megejtően hihető, arcátlanul szemérmetlen vagy éppen ártó és kártékony hazugságaikkal lettek hírhedtek. Ám amit tettek, korántsem olyan égbekiáltó és kirívó cselekedet, mint elsőre hinnénk. A piti szélhámosok, nagystílű csalók, csúsztató politikusok köre csupán a jéghegy csúcsa: a hazudozás mindig is része volt az emberi természetnek.


TITKOS ÜGYNÖK – Valerie Plame volt CIA-ügynök két évtizeden át dolgozott inkognitóban. Csak 2003-ban derült fény kilétére, amikor Bush elnök környezetéből kiszivárogtatták a nevét egy újságírónak. Állítja, hogy bosszúból tették, mert férje fölrótta a Fehér Ház illetékeseinek, hogy eltúlozták az Irak elleni invázió szükségességét igazolni látszó hírszerzési adatok jelentőségét. Hírszerzéssel töltött évei alatt megtanulta, mondja az asszony, hogy „az emberek túlnyomó többsége egyszerűen imád magáról beszélni”.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2017. júliusi lapszámában.

Hozzászólások

Montanától Kesznyétenig

Montanától Kesznyétenig

Lenner Ádám tájgazdálkodási és természetvédelmi mérnök szívbéli bivalyáról, Koboldról, a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetről és őshonos fajainkról mesél.

Kardamomszüret a vietnami őserdőben

Kardamomszüret a vietnami őserdőben

Többnapos hegyi túra az értékes fűszerekért.

Amikor visszatámad a vadon

Amikor visszatámad a vadon

Ugandában az erdőirtás miatt sínylődő csimpánzok a veteményeseket dúlják-fosztogatják, és néha gyerekeket is elragadnak. A falvak népe pedig bosszút áll.

Kié lesz a Préri?

Kié lesz a Préri?

Kié lesz a préri? Egyesek szeretnék, ha a montanai rónaság megint a régi lenne. Mások viszont ezt akarják megakadályozni.

A szépség újrafogalmazása

A szépség újrafogalmazása

A szépség újrafogalmazása A közösségi média hatalma és a gazdasági szempontok miatt új, befogadó szemléletű divat alakul a szemünk láttára.

National Geographic 2020. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket