Emánuel, Emánuéla, Larissza, Árpád2019. március 26., kedd
Magazin

A légi térképész szemszögéből

National Geographic Magyarország

Sokan azt gondolják: egyszerű dolog. Pedig nehéz a légi fotós élete. Nem véletlen, hogy Bakó Gábor tíz éve nem talál váltásszemélyzetet, ma is rá hárul a munka neheze.

Írta: Egyed László
Fényképezte: Sárosi Zoltán

Környezetmérnök szak, biológiai doktori iskola – végül hogyan vezetett ide az út?
Négyévesen láttam az Élő bolygó című filmsorozatot, akkor kezdett érdekelni a természet. A fényképezés szeretete édesapámtól jött, a repülés mindig is érdekelt. Ez a három idővel egy hivatásban egyesült: a légi fényképezésben, távérzékelésben. Ezt a szakmát nem tanítják Magyarországon; határterület, a tantárgyakat úgy kell összeválogatni hozzá. Az egyik eleme a távérzékelés, a műszerek, amelyekkel dolgozunk; a másik a környezettudomány, annak ismerete, amit vizsgálunk. Egyszerre kell távérzékelési szakembernek meg biológusnak lenni. Az út a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézeten át vezetett idáig; ott voltam szakmai gyakorlaton a távérzékeléssel foglalkozó osztályon. Azt a feladatot kaptam, hogy analóg eszközökről állítsam át digitális mérőkamerára az osztály technikai hátterét.
Kiderült, hogy a boltokban is kapható professzionális fényképezőgépek bizonyos szempontból jobbak lehetnek számunkra, mint a kor rendkívül drága mérőkamerái. A felbontásuk nem olyan jó, viszont beláthatunk velük a víz alá, láthatjuk a homokpadokat, a különféle szennyezéseket – ezt a mérőkamerák színvisszaadása, dinamikája akkor még nem tette lehetővé. Ezért elkezdtünk mérőkamerákat fejleszteni úgy, hogy kommersz fényképezőgépeket teszteltünk, és aztán sok ilyen gépből összeépítettünk egy kamerát. Addig az volt a dogma, hogy nem rendes mérőkamera, amelyik nem kerül minimum 200 millió forintba. Mi viszont azt vallottuk, hogy a lényeg: a mérőkamera legyen olyan, jó minőségű berendezés, amelynek belső adatait ismerjük, belső hibáit le tudjuk írni egy függvénnyel, és ezáltal korrigálni is tudjuk.

Vagyis kalibráció kérdése a dolog.
Így van. Mobiltelefonból is csinálhatunk mérőkamerát, meg méregdrága fényképezőgépből is. Csak mire a telefon hibáit korrigáljuk, a képe elkentté válik, míg a jó fényképezőgép képe azután is éles, jó rajzolatú, jó felbontású, magas információtartalmú kép marad.

No és a repülés?
Közben folyamatosan repültem. Több mint kétszáz felszállás után már légi fotósnak mondhattam magam. A mi munkánkhoz jó szem, jó fényképezőgép és rengeteg órányi repülés kell – ez hozza meg a gyakorlatot, a rutint. Erre a kiterjedt tapasztalatra alapoznak például a nagy fényképezőgép-gyártók is, amikor velünk teszteltetik új kamerarendszereiket.

Mondhatjuk azt, hogy a légi fényképezés a fotózás legkiélezettebb ága?
Igen, ez így van. Éppen emiatt kerül be ebből az ágazatból a legtöbb minőségjavító újítás a kommersz fényképezőgépekbe és optikai rendszerekbe, sőt az orvosi műszerek és a műholdakhoz szánt érzékelők fejlesztői is merítenek a tapasztalatainkból. A jelentős tárgytávolság és a légköri jelenségek következtében ugyanis a kamerarendszerek és a fényképezőgépek legcsekélyebb – laboratóriumi viszonyok között csak több hónapos munkával kimutatható – hibái már néhány repülés alatt megmutatkoznak. Ezért legújabb, piacra szánt fejlesztéseiket a nagy gyártók előszeretettel adják oda kipróbálásra légi felmérőcégeknek.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2018. februári lapszámában.

Találkozhatnak Bakó Gáborral 2018. február 20-án 17:00 órakor a Csodák Palotájában: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” – a légi fényképészet tudománya, moderátor: Egyed László
Helyszín: Csodák Palotája, 1036 Budapest, Bécsi u. 38-44.
Csopa SzTK – Szeniorok Tudományos Klubja

Hozzászólások

Nagyon kellenek a sikertörténetek

Nagyon kellenek a sikertörténetek

Interjú Elizabeth Chai Vasarhelyivel, a Free Solo rendezőjével.

Bravúros szóló

Bravúros szóló

Alex Honnold biztosítókötél és mászótárs nélkül, egyedül indult fölfelé az „eszméletlen nagy falon”. Sikerült megmásznia, túlélte és el is mesélte.

Életet adnak életük árán

Életet adnak életük árán

A terhesség okán elhalálozó anyák aránya 1990 óta mindössze két fejlett országban nőtt – az egyik az Egyesült Államok.

Ki van odakint?

Ki van odakint?

A legfrissebb kutatások szerint szinte bizonyos, hogy a Világegyetemben nem vagyunk egyedül.

Egy másik olajválság

Egy másik olajválság

Az ázsiai pálmaolaj világszerte keresett termék, de előállítása ártalmas a természeti környezetre, a vadvilágra.

National Geographic 2019. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

7 800 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket